Élethosszig Jogtár®? – Beszélgetés vélhetően legszebb korú felhasználónkkal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Huszonöt év és öt híján száz esztendő: Tibold Károly, nyugalmazott adószakértő és könyvvizsgáló ügyfelünk életében mindkét időtávlatnak van örömteli aktualitása. S, hogy miként kapcsolódnak össze a jeles évfordulók a Wolters Kluwer Hungary-vel? Kiderül alábbi interjúnkból.

Mindig is adózási területen tevékenykedett? Mi okból választotta ezt a pályát?

Közgazdasági egyetemet végeztem 1951-ben, majd 1954-ben megszereztem az okleveles könyvvizsgálói képesítést. Tényleges könyvvizsgálói tevékenységet azonban csak a nyolcvanas években kezdtem az akkor sorra létrejövő külföldi részvételű gazdasági társaságoknál, amelyeknél a külföldi tulajdonosok részéről már igény volt könyvvizsgálatra. Szükségük volt a számukra ismeretlen magyar adószabályok alkalmazásában is segítségre, tanácsokra, ezért tettem le az adószakértői vizsgát.

A kilencvenes évek elején kivásárolták a magyar tulajdonosokat, és így létrejöttek a 100 százalékban külföldi tulajdonú gazdasági társaságok. Ezeknél a könyvvizsgálói feladatokat fokozatosan átvették a Magyarországon akkoriban letelepült nagy külföldi könyvvizsgáló társaságok (az ún. „big four”), aminek következtében én kiszorultam a területről, de megmaradtam adószakértőnek és általános gazdasági tanácsadónak.

2021. február 1-jén jubileumi, 25. Jogtár-felhasználói évét kezdi meg, ami különösen annak fényében figyelemreméltó, hogy idén lépett életének 95. esztendejébe. Miként került kapcsolatba a Jogtárral és hogyan értékelné a platform működését a munkavégzéséhez nyújtott segítség szempontjából?

Még valószínűleg a jogelődjük, a KERSZÖV keresett meg ajánlatával, amely akkoriban indította el ezt a szolgáltatását.

A Jogtár® rendszeres használata óriási segítséget nyújtott mindennapi munkámban. Különösen hasznosnak tartom, hogy egy-egy adózási kérdés felmerülésekor nemcsak az adott kérdést közvetlenül szabályozó jogszabály, hanem – a szövegben elhelyezett hivatkozások révén – a kérdéshez kapcsolódó valamennyi norma (akár uniós jogszabály, bírósági döntés, NAV állásfoglalás is) könnyen és gyorsan megismerhető.

Ugyanígy nagyon hasznos a Jogtár® „időgép” funkciója is, amely lehetővé teszi egy adott, hatályos jogszabály bármelyik korábbi időszakban érvényben volt szövegének pillanatokon belüli felidézését. Ennek különösen akkor vettem hasznát, amikor az adóhatóság valamelyik ügyfelemnél évek múltán korábbi esztendőkre visszanyúló utólagos adóellenőrzést tartott. Nem egy esetben ennek köszönhetően tudtam megvédeni ügyfelem eljárását az adóhatóság ellenőreivel szemben.

Összefoglalva: véleményem szerint nagy mértékben a Jogtár® rendszeres használatának tudható be, hogy adószakértői működésem idején egyik ügyfelemnél sem állapított meg adóhatósági ellenőrzés lényeges szabálytalanságot, adóhiányt. Amióta az ellenőrzést rendszeresítették, minden ügyfelemet megbízható adózónak minősítették.

Tibold Károly közel negyed százada használja a Jogtárat

Könyvvizsgálói tevékenységét korábban, adószakértői praxisát pedig nemrég szüntette be. Miért tartja fontosnak, hogy az aktív munkával töltött időszakot követően is napi rendszerességgel használja adatbázisunkat?

Elsősorban szellemi frissességem megőrzése érdekében igyekszem naprakészen figyelemmel kísérni az adójogszabályok változását. Emellett nem lényegtelen, hogy régi ügyfeleim időnként még mindig megkeresnek, és baráti szívességként, régi kapcsolatunkra hivatkozva segítségemet, véleményemet kérik egy-egy bonyolultabb adózási problémájuk megoldásához. (Természetesen a segítséget szívességből, díjtalanul nyújtom nekik.)

Számos évtized tapasztalataival a háta mögött mit üzenne a pályájukat most kezdő fiataloknak?

Az ügyfelek bizalmát azzal lehet elnyerni, ha azt tapasztalják, hogy az adószakértő mindig helyes, pontos, mindenre kiterjedő véleményt ad. Ennek viszont előfeltétele a jogszabályok alapos, naprakész ismerete, amihez a Jogtár® használata nélkülözhetetlen segítséget nyújt. Ezért érdemes azt igénybe venni, vállalva annak költségterhét is. Hosszabb távon ez a befektetés biztosan megtérül.

A másik tanácsom, hogy az adószakértő mindig keresse meg ügyfele számára a jogszabályok keretei közötti legkedvezőbb adózási lehetőségeket, de soha ne hunyja be a szemét az adószabályok megkerülése, megsértése esetén.

Mivel tölti szívesen a szabadidejét? Van-e valamilyen hobbija?

Nagy rajongója vagyok a komolyzenének. Van HI-FI berendezésem, közel 300, zenei felvételeket tartalmazó magnókazettám és nagyjából 200 db CD-lemezem. Naponta több órán keresztül élvezem a komolyzene lélekemelő szépségét.

Közeleg a karácsony. Hogyan készül az ünnepekre?

A Covid-járvány ellenére az ünnepeket fiam, menyem és unokáim körében fogom tölteni.

Köszönjük szépen megtisztelő válaszait, kellemes ünnepeket és további jó egészséget kívánunk!




Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.