Elfelejtettünk adót bevallani, egyáltalán nem érte meg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az APEH az idén 4,3-4,5 millió szja-bevallásra számított, jelen állás szerint még félmillió hiányozhat. Aki nem vallott, százezres bírságot kaphat.

Idén jóval több magánszemélynek kellett bajlódnia személyijövedelemadó-bevallása elkészítésével: csaknem egymillió alkalmazottat utasított vissza munkáltatója, miután idén először már nem volt kötelező a dolgozók elszámolásának elkészítése.

Korábban évente mintegy kétmillió ember helyett számolt el a munkahelye, a múlt hét végéig 35 ezer munkáltató 1 millió 24 ezer magánszemély szja-elszámolását juttatta el az adóhivatalhoz. Jelentős bővülés már nem várható, mivel a határidő június 11-én lejárt. Az APEH már 2,4 millió önbevalló elszámolását vette nyilvántartásba, amelynek alapján 73 milliárd forint visszaigénylést utalt ki több mint másfél millió adózó részére.

Az adóhatóság januárban még arra számított, hogy a kötelező munkáltatói adóbevallás megszüntetése miatt az idén félmillióan kérik majd a hivataltól személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítését, szemben a tavalyi 9 ezer fővel. A becslés azonban túlzónak bizonyult, 15 ezernél kevesebben kértek adóhatósági adómegállapítást. A hivatal idén 4,3-4,5 millió szja-bevallásra számított, vagyis még félmillió hiányozhat, bár kérdés, hogy az APEH a következő hetekben hány ívet regisztrál még.

A kötelező munkáltatói bevallást megszüntető jogszabály nem határozta meg pontosan, miként kell visszautasítaniuk a cégeknek a munkáltatói bevallás készítésére vonatkozó kéréseket, az értesítést akár egy egyszerű szóbeli közléssel is megoldhatták. Így elképzelhető, sokan nem is voltak tudatában, hogy idén már nekik kell elkészíteniük a bevallásukat. Ők akár százezer forintos bírsággal is számolhatnak.

Forrás: Index



Kapcsolódó cikkek

2022. december 9.

Niveus: Továbbra is döbbenetes a magyar áfafegyelem

December 8-án hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság az áfarésről* szóló legújabb jelentését, ami 2020-ig dolgozza fel az adatokat. Figyelemreméltó, hogy míg a tavalyi jelentésben a 2020-as becslés még 6,1%-os áfarést prognosztizált Magyarország esetén, a végső érték még ennél is egy nagyságrenddel jobb, 5,1% lett. Ezzel az EU tagállamok közül Magyarország érte el a legjobb eredményt az áfacsalással szembeni küzdelemben – derül ki a Niveus Consulting Group elemzéséből.

2022. december 9.

Brutálisan megemelték a telekadót Pilisjászfalun

A válság miatt Pilisjászfalu is a telek- és építményadó emelésére kényszerült a napokban; főként a telekadó emelése érinti súlyosan a falu lakosságának egy részét, esetükben sokszorosára, több százezer forintra ugorhat az éves kifizetendő összeg – adta hírül a Telex.