Elfordulnak a cafeteriától a kkv-k


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kis cégek 45 százaléka nyújt valamilyen béren kívüli juttatást dolgozóinak; az arány 8 százalékponttal csökkent egy negyedév alatt.


Az előző negyedévi stagnálást követően csökkent a béren kívüli juttatásokat nyújtó vállalkozások aránya: a következő egy évben a hazai kkv-k 45 százaléka tervezi alkalmazni a béren kívüli juttatások valamelyik formáját. A cafeteria különböző elemeit tekintve az élen továbbra is az étkezési hozzájárulás áll, melyet a közlekedési költség térítése és a SZÉP Kártya követ – írja az Adó online-hoz eljuttatott közleményében Németh László, a K&H kkv marketing főosztályának vezetője.

Az 500 hazai kkv vezető megkérdezésén alapuló negyedéves felmérésünk eredménye azt mutatja, hogy az előző negyedévhez képest 8 százalékponttal, 45 százalékra esett vissza azon vállalkozások aránya, amelyek a jelenleg alkalmazható béren kívüli juttatások valamelyikét beépíti bérezési rendszerébe. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez az eddigi legalacsonyabb érték. A juttatásokat illetően továbbra is az étkezési hozzájárulás a leggyakoribb, annak ellenére, hogy 11 százalékponttal, 25 százalékra csökkent azon cégek aránya, amely ezt a juttatást nyújtja dolgozóinak. A második helyen továbbra is a közlekedési hozzájárulás áll, a kkv-k ötöde kívánja így támogatni dolgozóit. A nemrég bevezetett SZÉP Kártya stabilan tartja harmadik helyét, a vállalkozások tizede számol vele” – részletezte az eredményeket Németh László.

A különböző ágazatokat tekintve a mezőgazdasági vállalkozások állnak az élen a cafeteria juttatásokat illetően. Több mint felük (64%) tervez nyújtani a következő egy év során béren kívüli hozzájárulást, ezen belül is legnépszerűbb az étkezési utalvány, amelyet a közlekedési költségek megtérítése, illetve a ruhapénz követ. Az ipari vállalkozások esetében közel felük (48%) gondolkodik valamilyen cafeteria juttatásban. A kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások azonos arányban (43%) kalkulálnak valamely béren kívüli járandósággal.

A befektetési típusú béren kívüli hozzájárulások – egészségpénztár, nyugdíjpénztár és életbiztosítás – ugyan kisebb mértékben, de jelen vannak a cafeteria elemek között. Számottevő csökkenés az életbiztosításnál figyelhető meg: az ezt a cafeteria-elemet kínáló cégek aránya a felére zsugorodott, így most 3 százalékon áll.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.