A hét áfakérdése: fordított adózás tervezési szolgáltatásra
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Építési hatósági engedélyköteles ingatlant kivitelező fővállalkozó egy tervező cégtől, mint alvállalkozótól tervezési szolgáltatást rendel meg, melynek teljesítéséhez a tervező cég is alvállalkozókat vesz igénybe. A fenti ügylet kapcsán a tervező cég és annak alvállalkozói részéről felmerül-e a „fordított adózás” szabályainak alkalmazása?
Az áfatörvény 2008. május 1-jétől hatályos 142. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében az adót a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője fizeti a szolgáltatás nyújtásának minősülő olyan építési-szerelési és egyéb szerelési munka esetében, amely ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására – ideértve az ingatlan bontással történő megszüntetését is – irányul, feltéve, hogy az ingatlan létrehozatala, bővítése, átalakítása vagy egyéb megváltoztatása építési hatósági engedély-köteles, amelyről a szolgáltatás igénybevevője előzetesen és írásban köteles nyilatkozni a szolgáltatás nyújtójának.
A „fordított adózás” szabályait kizárólag azon szolgáltatások esetében kell alkalmazni, melyek ingatlan építési hatósági engedély-köteles létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására irányuló építési-szerelési és egyéb szerelési munkának minősülnek.
A „fordított adózás” szabályai alá tartozás megállapításának alapját a szolgáltatásnyújtó, valamint a szolgáltatást igénybe vevő között létrejött megállapodás alapján teljesített ügylet tartalma, illetve összetett ügyleteknél azok jellegadó tartalma határozza meg, vagyis az egyes ügyleteket a „fordított adózás” szabályai alkalmazása szempontjából egyedileg kell megvizsgálni.
A fővállalkozók és az alvállalkozók közötti ügyletek esetében az áfatörvény 142. § (1) bekezdés b) pontjának alkalmazása kizárólag akkor merülhet fel, ha az alvállalkozó által a fővállalkozó részére nyújtott szolgáltatás jellegéből adódóan ingatlan építési hatósági engedély-köteles létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására irányuló építési-szerelési vagy egyéb szerelési munkának minősül.
Amennyiben az alvállalkozó szolgáltatását a fővállalkozó ingatlan építési hatósági engedély-köteles létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására irányuló – vagyis a „fordított adózás” szabályai hatálya alá tartozó – beruházás megvalósítása céljából veszi igénybe, úgy az alvállalkozó által végzett tevékenység esetében azt kell megvizsgálni, hogy az építési-szerelés, illetve egyéb szerelési munkának minősül-e.
Ha az alvállalkozó által nyújtott szolgáltatás építési-szerelési, illetve egyéb szerelési munka elvégzésére irányul, akkor – függetlenül attól, hogy az önmagában nem építési hatósági engedély-köteles – a „fordított adózás” szabályai hatálya alá tartozik, tekintettel arra, hogy az áfatörvény 142. § (1) bekezdés b) pontja szerinti engedélyköteles főberuházás megvalósítása érdekében vették igénybe.
Abban az esetben, ha az alvállalkozó által végzett tevékenység nem tekinthető építési-szerelési, illetve egyéb szerelési munkának, akkor az áfatörvény 142. § (1) bekezdés b) pontjának az alkalmazása fel sem merül, függetlenül attól, hogy az alvállalkozó szolgáltatását a fővállalkozó az általa végzett „fordított adózás” szabályai hatálya alá tartozó főberuházás megvalósítása érdekében vette igénybe.
A tervező cég által a fővállalkozó részére, valamint az tervező cég alvállalkozói által a tervező cég részére nyújtott szolgáltatások kapcsán – függetlenül attól, hogy azok teljesítésére a fővállalkozó által végzett, „fordított adózás” szabályai hatálya alá tartozó kivitelezés megvalósítása érdekében kerül sor – az Áfa-tv. 142. § (1) bekezdés b) pontjának alkalmazása nem merül fel, tekintettel arra, hogy a kérdéses szolgáltatások, mint tervezési szolgáltatások, jellegükből adódóan nem minősülnek építési-szerelési, illetve egyéb szerelési munkának.
Az előzőekből következően a tervező cégnek és az alvállalkozóinak az Áfa-tv. általános szabályai szerint adófizetési kötelezettsége keletkezik, vagyis a számlákat áfa felszámításával kell kiállítaniuk, feltéve, hogy az általuk teljesített ügyletek keretében a tervezésen kívül más egyéb, a fordított adózás szabályai hatálya alá tartozó tevékenységet – például építési-szerelési vagy egyéb szerelési munkálatokat – nem végeznek.
A kérdést dr. Boda Péter szakértőnk válaszolta meg.