Elindult a visszaszámlálás a társasági adóbevalláshoz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 300 ezer cégtől várja hétfőig a társasági adóbevallást az adóhivatal, így május 31-ig lehet még dönteni a sporttámogatásról is – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

2011. július 1-jétől támogathatják a cégek a látvány-csapatsportágakat társasági adókedvezményen keresztül. A támogatás elsődleges célja az, hogy minél többen sportoljanak, hiszen ez az egészségmegőrzés egyik legfontosabb és egyben leghatékonyabb eszköze.

Több lett az igazolt kézilabdás

A statisztikai adatok egyértelműen igazolják, hogy az adókedvezmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket – húzta alá Tállai András.

2011 óta több mint négyszeresére nőtt az igazolt kézilabdások száma, míg 2011. január 1-én 24 ezer igazolt játékos volt, addig 2021-ben már több mint 104 ezer; 2010-hez képest, tíz év alatt 220 százalékkal nőtt a focisták száma is, így 2020-ban már 281 ezer igazolt labdarúgó volt – mondta.

társasági adó

Tállai András ismertette, hogy 2019-ben 8700 cég nyilatkozott a társasági adóbevallásában látványcsapatsport támogatásról.

Nincs mulasztási bírság június 30-ig

Emlékeztetett, hogy május 31-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz a társasági adóbevallást, de mivel a koronavírus-válságban nem lehet szigorú szankciókat társítani a határidő elmulasztásához, ezért a járvány miatt nincs mulasztási bírság, ha június 30-ig beérkezik az igazolási kérelemmel együtt a bevallás és a fizetendő adó is. Látványcsapatsport-támogatás esetén azonban fontos a május 31-ei határidő betartása. Az adóhivatal ugyanis akkor teljesíti a kedvezményezett szervezet részére az átutalást, ha a cég a bevallást határidőben nyújtja be, és az adót az esedékességig megfizeti.

Főszabály szerint az adót is eddig az időpontig kell megfizetni – nyomatékosította az államtitkár. Ha befizetés az eredeti esedékességig nem történik meg, akkor külön kérelem alapján az adóhivatal mégis átutalhatja a kedvezményezettnek az összeget, feltéve, hogy a befizetést a cég az esedékességet követő 15 napon belül pótolja – tette hozzá.

A társaságiadó-bevallásban tehető sportcélú felajánlás lényeges feltétele a kedvezményezett célhoz kapcsolódóan kiállított igazolás. Az pedig nagy könnyebbséget jelent a támogatott szervezeteknek, hogy a következő, 2021/2022-es, július 1-jén kezdődő támogatási időszakra kiállított igazolás alapján is felajánlható az adó – hangsúlyozta Tállai András.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.