Elismerné a bérköltséget az új adó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új vállalkozói adót jövőre vezetnék be, és az NGM reményei szerint 2-300 ezer termeléssel foglalkozó cég választja majd – írja a Világgazdaság.


A fő cél, hogy „a nagy adónemek a kkv szektorban minél integráltabbak legyenek, minél kevesebb adónemben csoportosuljanak” – tájékoztatta az NGM a Világgazdaságot.

Egyszerű, minél több adónemet kiváltó adóban gondolkodik a tárca, amely elismeri a foglalkoztatáshoz és a befektetett tőkéhez kapcsolódó költségeket; ennek módja azt jelentheti, hogy az adóalap – amely lehet a nettó, vagy ha az áfát is kiváltó adóról van szó, akkor a bruttó árbevétel is – a bérköltséggel, vagy annak egy részével csökkenthető.

Az új adónemet a tárca jövőre vezetné be, és reményeik szerint két-háromszázezer termeléssel foglalkozó cég választja majd az új adózási formát.

Mint arról az Adó Online többször beszámolt, az eva várhatóan megmarad, mert a jövő évi büdzséterv számol az adóból származó bevételekkel, sőt a költségvetés kitekintése szerint 2016-ig evázhatnak majd a cégek. Az új adónemből származó bevételi terv nem szerepel a költségvetés tervezetében.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

A pénztárérték-változáshoz kapcsolódó adóalap-korrekciók a kisvállalati adóban (I. rész)

Bár a kisvállalati adóban 2017. január 1-je óta már nem a pénzforgalmi szemlélet érvényesül az adóalap meghatározása során, mégis létezik olyan korrekciós tétel, amely a pénzmozgáshoz, a pénztár nyitó és záró értékéhez kapcsolódik, és „páros” formában szerepel a jogszabályban (tehát van adóalap-növelő-, és csökkentő verziója is, a pénztárérték változásának előjelétől függően).