Elkaszálhatja a NAV az Uber-sofőröket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Napirenden van a közösségi taxizás ellenőrzése – nyilatkozta a NAV a vs.hu-nak.
 


Mivel a NAV „folyamatosan figyelemmel kíséri a piac változásait”, az újdonságnak számító közösségi taxizás és az úgynevezett utazásmegosztó szolgáltatás ellenőrzése is napirendre került – közölte az adóhatóság a VS megkeresésére.

„Amennyiben bebizonyosodik, hogy valaki saját autójával bejelentés nélkül, bevételei eltitkolásával üzletszerű tevékenységet folytat, a törvényben meghatározott szigorú szankciókra számíthat. Egy magánszemély 200 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha adószám nélkül végez adószámhoz kötött, illetve adóköteles tevékenységet. Ugyanilyen összegű mulasztási bírság szabható ki a bejelentési, bevallási, könyvvezetési, bizonylatkiállítási kötelezettség elmulasztásáért” – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a vs.hu-val.

Korábban az Adó Online is foglalkozott a témával

„Aki ilyen webes rendszeren keresztül sofőrnek áll, nem biztos, hogy tudja, miféle kötelezettségeket is vesz a nyakába” – mondta korábban Hegedüs Sándor, az RSM DTM adóüzletágának vezetője az Adó Online-nak. Nem pusztán az szja- és a járulékkötelezettségről van szó, amely a Wundercar rendszerénél mindig fönnáll, ha a sofőrnek bevétele van, hanem arról is, hogy a gazdasági tevékenység megkezdését be kell jelenteni az adóhivatalnál, amennyiben azt valaki rendszeresen kívánja folytatni, ellenkező esetben több százezer forintos mulasztási bírsággal is sújtható – figyelmeztetett. A gazdasági tevékenység rendszeres, ellenérték elérésére irányuló vagy azt eredményező tevékenységet jelent, ám nem mindig könnyű egy konkrét esetben eldönteni, hogy vajon már rendszerességről beszélhetünk-e. S hogy a tevékenység nem eredményezett jövedelmet, hogyan igazolja a közösségi sofőr, ha nincsenek sem számlái, sem nyilvántartásai? – tette föl a kérdést az adószakértő. 

Korábbi cikkünkben az adóhatóságot a Wundercarról kérdeztük, akkor az adóhatóság úgy vélte: „a Wundercar rendszerében a sofőr elsődlegesen saját úti célja elérése érdekében utazik. Utas felvétele esetén a szolgáltatáshoz esetlegesen kapcsolódhat díjfizetés, mivel a honlap szerint a szolgáltatásért nem kötelező fizetni. Az így szerzett jövedelem egyéb jövedelemnek minősül, amellyel összefüggésben tekintettel a saját használat elsődlegességére, a bevétel nem csökkenthető. Az egyéb jövedelmet 16 százalék személyi jövedelemadó és 27 százalék egészségügyi hozzájárulás terheli. Tekintettel arra, hogy kifizető hiányában a jövedelem bevallására, az szja és az eho megfizetésére a magánszemély köteles, a bevétel 78 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni. Azon magánszemélyeknek, akik egyéb jövedelmet szereznek és vallanak be szja-bevallásukban, nem kell adószámmal rendelkezniük. Egyéb engedélyekről az adóhivatal nem tud felvilágosítást adni”.

A telekocsizásrról szólva az adóhivatal korábban lapunknak kifejtette: „a telekocsinál a sofőr eleve úgy hirdet, hogy meghatározza a fuvardíjat, a felek előre megállapodnak abban az összegben, amit az utas fizet. Az utazáshoz mindig kapcsolódik díjfizetés. Az alkalmi utastól kapott összeg – amennyiben abból plusz bevétel keletkezik, azaz több mint az útiköltség – adóköteles, amely „önálló tevékenységből származó jövedelem”-nek (Szja tv. 16. §) minősül. Önálló tevékenység esetén pedig az Szja törvény a magánszemély választása szerint lehetővé teszi vagy a 10 %-os költséghányad alkalmazását vagy a tételes költségelszámolást.”


Kapcsolódó cikkek

2024. február 26.

Árfolyam az áfában (III. rész)

A cikksorozat ezen részében a harmadik államból importált termék távértékesítése, valamint a Közösségen belüli távértékesítés és távolról is nyújtható szolgáltatás tekintetében meghatározott értékhatár forintosítási szabályairól lesz szó.

2024. február 23.

Energiahatékonysági beruházások adókedvezménye – még nem késő élni vele

Az energiahatékonysági beruházásokkal összefüggő adókedvezmények rendszere jelentősen átalakult tavaly év végén és ez nehéz helyzetbe hozza a cégeket. Egyúttal fontos hangsúlyozni, hogy a folyamatban lévő beruházások esetén még nem késő élni az adókedvezmény adta lehetőséggel – olvasható a Niveus Consulting Group közleméényében.