Ellehetetlenüléstől tartanak az önsegélyező pénztárak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénztárakba a munkáltatók által adómentesen fizethető összeg korlátozása és a legfontosabb pénztári szolgáltatások megtiltása nyomán tevékenységük ellehetetlenülésétől tartanak a hazai önsegélyező pénztárak. Adataik szerint tagságuk az új rendelkezések hatályba lépése előtt már felére csökkent.

Ellehetetlenülnek az önsegélyező pénztárak és ezzel az öngondoskodás a június 1-jén hatályba lépő változások miatt – állítja Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke. Gelencsér László, a Vasutas Önsegélyező Pénztár vezetője közölte: a változások még nem hatályosak, de már ennek hírére is a múlt évi 18 ezerről 8200-ra csökkent taglétszámuk.

Nincs több iskolázási segély

A változások lényege, hogy június 1-jétől az önsegélyező pénztárak már nem nyújthatnak olyan szolgáltatásokat, amelyek iránt eddig a legnagyobb volt a tagság igénye. Ilyen szolgáltatás például a rendszeres és az eseti gyermeknevelési segély, a beiskolázási segély, valamint a lakásfenntartási támogatás.

Gelencsér László felhívta a figyelmet arra is, hogy csökkent a munkáltatók által a dolgozók javára az önkéntes pénztárakba adó- és járulékmentesen fizethető összeg nagysága. A leginkább az önsegélyező pénztárakba fizethető rész csökkent. Az önkéntes nyugdíjpénztárakba a minimálbér 50 százalékáig lehet fizetni, az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárakba viszont csak a minimálbér 20 százalékát.

Csökken a megtakarítás

Pellei József, az Önsegélyező Pénztárak Szövetségének elnöke szerint a múlt évben elfogadott törvénymódosítás alapján, amelynek rendelkezései januártól, illetve júniustól hatályosak, legalább 70 százalékkal csökken majd a tagok megtakarítása. A Vasutas Önsegélyező Pénztárnál tapasztaltak általánosak, a pénztárak többségénél több mint 50 százalékkal csökkent a taglétszám.

Az elnök elmondta: olyan módosításokat szorgalmaznak, amely alapján továbbra is nyújthatnák a korábbi, a tagoknak nagy segítséget jelentő szolgáltatásokat. Az alacsony jövedelműeknél különösen a gyermekneveléshez adott támogatások jelentenek nagy segítséget – mutatott rá Pellei József. Gaskó István megígérte: a LIGA az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megoldást fog javasolni a problémára.

Forrás: Figyelő


Kapcsolódó cikkek

2024. április 12.

Niveus: milliókat nyerhetnek bizonyos cégek még néhány hétig

A 2024-es adótörvény módosítások egy egyszeri amnesztiát biztosítanak a társaságok számára, lehetővé téve a korábban be nem jelentett részesedések utólagos bejelentését. Így azok is mentesülhetnek a társasági adó (TAO) megfizetése alól, akik korábban nem jelentették be a NAV felé a más társaságokban szerzett tulajdonrészüket és azt most pótolják. Az utólagos bejelentésre május 31-ig van lehetőség-foglalja össze a Niveus Consulting Group.

2024. április 12.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (7. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.