Emelkedik a tranzakciós illeték mértéke


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány 0,6 ezrelékre emeli a tranzakciós illetéket a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a felső korlátot, míg az átutalásoknál 0,2-ről 0,3 ezrelékre emelkedne az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn kormányszóvivői tájékoztatón.


Az intézkedéseket a Bankszövetséggel egyeztették, és a szervezet azokat jóváhagyta – mondta Varga Mihály. További intézkedéseke között sorolta fel a vállalkozások által fizetett távközlési adó 2 forintról 3 forintra emelését. Itt a havi 2500 forint helyett 5000 forint lesz az adó felső határa.

A kamatjövedelmeket a jövőben 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást is terheli. A bányajáradék pedig 12-százalékról 16 százalékra emelkedik.

A májusban bejelentett zárolásokat és a nagyberuházások finanszírozását érintő módosításokat szintén belefoglalják a költségvetési törvény módosításába. E szerint létrehoznak egy beruházási alapot, amelyből ezek a kiadások, például a stadion építések, vagy a Kossuth tér átépítése rendezhetők.

Varga Mihály közölte: az intézkedések célja, hogy Magyarország véglegesen kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, és ne kerüljön újra hasonló eljárás alá, mint az Málta esetében korábban megtörtént. A másik ok az inflációs folyamat. A kormány ugyanis 5,2 százalékos inflációval  számolt 2013-ra a költségvetési törvény elfogadásakor, majd ezt 3,1 százalékra módosította a konvergenciaprogramban. A legújabb folyamatok azonban azt mutatják, hogy ennél is kisebb mértékű lehet a pénzromlás az idén.

Hozzátette: 40 éve nem volt ilyen alacsony infláció Magyarországon. Ez kedvező a lakosságnak, ugyanakkor csökkenti a költségvetés bevételeit. Emlékeztetett, hogy a tranzakciós illeték korábbi megállapításánál a kormány jelezte, hogy amennyiben az adótól elvárt összeg nem folyik be a költségvetésbe, a kormány megemelheti annak mértékét.

Varga Mihály elmondta, hogy a kormány 301 milliárd forint bevételt  tervezett az idén a tranzakciós illetékből, május végéig azonban csak 52 milliárd forint bevétele volt ebből a költségvetésnek, vagyis az időarányos 42 százalék helyett csak 18 százalék folyt be, ezért kell változtatni most az adó mértékén. 

A benyújtott adóintézkedések – megszavazásuk esetén – akár 100 milliárd forinttal is javíthatják a költségvetés helyzetét – válaszolta az MTI kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn. Hozzátették: a tárca az Országgyűlés döntéséig pontosabb adattal nem szolgálhat, tekintettel arra, hogy az intézkedések által beszedhető bevételek alakulását a parlament döntése befolyásolja.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.