Építőipari munkák és a fordított áfa (III. rész)


Az Áfa tv. 142. § (1) bekezdés b) pontja is építőipari munkákhoz kapcsol fordított adózást, azonban míg ugyanezen bekezdés a) pontja az ingatlan áfában termékértékesítésnek minősülő átadását vonja fordított adózás alá, a jelen cikkben tárgyalt jogszabályhely hatálya alá az áfában is szolgáltatásnyújtásként kezelt ügyletek tartoznak.

A vállalkozók/alvállalkozók ügyletei

Az Áfa tv. 142. § (1) bekezdés b) pontja értelmében az adót a szolgáltatás igénybevevője fizeti
a szolgáltatás nyújtásának minősülő

  • olyan építési-szerelési és egyéb szerelési munka esetében,
  • amely ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására – ideértve az
  • ingatlan bontással történő megszüntetését is – irányul,
  • feltéve, hogy az ingatlan létrehozatala, bővítése, átalakítása, egyéb megváltoztatása építési hatósági
  • engedély-köteles, építési hatósági tudomásulvételi eljáráshoz vagy egyszerű bejelentéshez kötött,
    amelyről a szolgáltatás igénybevevője előzetesen és írásban köteles nyilatkozni a szolgáltatás nyújtójának.

Ahhoz, hogy az adott munka fordított adózás alá essen, a fenti feltételeknek együttesen kell teljesülniük.

Az építkezések jelentős részében nem egyetlen vállalkozás vesz részt. Gyakori az a megoldás, hogy a megrendelő egy generálkivitelezőt bíz meg az ingatlan létrehozatalával, az pedig az egyes részmunkák elvégzésére alvállalkozókkal köt szerződést. Ilyen esetben a generálkivitelező és megrendelője közötti ügyletre az Áfa tv. 142. § (1) bekezdés a) pontja szerinti fordított adózás vonatkozhat, míg az alvállalkozók és a generálkivitelező közötti ügyletre – valamint, ha az alvállalkozók további alvállalkozókat vesznek igénybe, akkor a köztük létrejött ügyletre is – a 142. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt kritériumok teljesülése esetén kell fordított adózást alkalmazni (természetesen feltéve, hogy a fordított adózás személyi feltételei is fennállnak).

Ha a megrendelő nem bíz meg generálkivitelezőt, hanem önállóan szerződik vállalkozókkal a kőművesmunkákra, villanyszerelésre, burkolásra, festésre stb., akkor a vállalkozók egyike sem teljesít az Áfa tv. 10. § d) pontja szerinti ingatlanátadást, tehát minden ügylet tekintetében a 142. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kritériumok fennállása esetén kerülhet sor arra, hogy a megrendelőre forduljon rá az áfa.

Alvállalkozói lánc esetén annak minden pontján vizsgálni kell az Áfa tv. 142. §-ában foglalt előírások teljesülését. A feltételek közül van olyan, amely vagy minden ponton érvényesül, vagy egyiken sem, de olyan is, amelynek teljesülése ügyletenként eltérhet. Ha a létrehozni kívánt objektum az áfa rendszerében nem minősül ingatlannak, akkor az alvállalkozói lánc egyetlen pontjára sem fog fordított adózás vonatkozni; ha a beruházás építési hatósági engedély-köteles, ez a kritérium a lánc valamennyi pontján teljesítettnek minősül. Az viszont, hogy egy adott ügylet szolgáltatásnyújtásnak minősül-e, és ha igen, építési-szerelési vagy egyéb szerelési tartalmú szolgáltatás-e, már ügyletenként külön-külön vizsgálandó.

Szolgáltatásnyújtás 

Az Áfa tv. 142. § (1) bekezdés b) pontja alapján termékértékesítés nem adózhat fordítottan, csak szolgáltatásnyújtás. Első lépésként ezért mindig meg kell vizsgálni, hogy az adott ügylet az áfa rendszerében szolgáltatásnyújtásnak minősül-e. Általános esetben ez nem jelent problémát: ha például egy cég építőanyagot értékesít a beruházáshoz, ez egyértelműen termékértékesítés, amire nem alkalmazható a kérdéses jogszabályhely. Az építőanyagot beépítő kőműves szolgáltatást nyújt, ezért neki vizsgálnia kell, hogy a fordított adózás további kritériumai fennállnak-e.

Nagyobb fejtörést okoz a besorolás akkor, ha olyan ügyletről van szó, amelyben termékértékesítési és szolgáltatásnyújtási elem is jelen van.

Az Európai Bíróság következetesen képviselt álláspontja szerint általában valamennyi ügyletet különállónak és függetlennek kell tekinteni. Bizonyos körülmények között ugyanakkor több, alakilag különálló olyan tevékenységet, amelyeket külön-külön teljesítenek, egységet képező ügyletnek kell tekinteni, amennyiben e tevékenységek egymással szorosan összefüggenek. Egységet képező ügyletnek tekinthető különösen az, amikor az adóalany által teljesített két vagy több művelet, illetve cselekmény annyira szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy azok objektíve egyetlen oszthatatlan gazdasági ügyletet alkotnak, amelynek elemekre bontása erőltetett lenne. Ez az eset áll fenn akkor is, ha egy vagy több szolgáltatás egyetlen főszolgáltatást alkot, és a további szolgáltatás vagy szolgáltatások egy vagy több, a főszolgáltatás adójogi sorsát osztó járulékos szolgáltatást képeznek. (Lényeges, hogy a „szolgáltatás” kifejezés itt valamennyi értékesítésre vonatkozó gyűjtőnév, tehát a termékértékesítéseket és a szolgáltatásnyújtásokat is magában foglalja.) A szolgáltatást különösen akkor kell a főszolgáltatáshoz kapcsolódó, járulékos szolgáltatásnak tekinteni, ha nem önálló célként jelenik meg a felek számára, hanem arra szolgál, hogy a gazdasági szereplő főszolgáltatását a lehető legjobb feltételek mellett tudják igénybe venni. Annak meghatározása érdekében, hogy a nyújtott szolgáltatások több különálló szolgáltatásnak vagy egyetlen egységet képező szolgáltatásnak minősülnek-e, fel kell deríteni a szóban forgó ügy egyedi jellemzőit.

Akár termékértékesítési és szolgáltatásnyújtási elemet is tartalmazó komplex ügyletről van tehát szó, akár valamelyik elem domináns, a másik pedig járulékosan kapcsolódik hozzá, azt kell megállapítani, hogy a felek szerződéses akarata mire irányult. Ha a felek célja a termék tulajdonjogának átruházása a vevőre, akkor az ügylet adójogi megítélése is ehhez igazodik, és fel sem merül az Áfa tv. 142. § (1) bekezdés b) pontja szerinti fordított adózás. Ha viszont a felek akarata arra irányult, hogy a vállalkozó végezzen el valamely munkát, és ehhez ő biztosít anyagot is, akkor, jóllehet az anyag tulajdonjoga átkerül a megbízóhoz, az ügyletet szolgáltatásként kell kezelni.

A főszolgáltatáshoz (főügylethez) járulékosan kapcsolódó értékesítés tekintetében fontos tudni, hogy annak megítélésében a szerződés tényleges tartalma a döntő. Nincs tehát jelentősége annak, hogy mi a szerződés elnevezése (adásvétel, vállalkozási szerződés stb.), mint ahogy önmagában az egyes elemek egymáshoz viszonyított értéke alapján sem dönthető el, hogy melyik minősül főszolgáltatásnak. A kérdéskörhöz kapcsolódóan az Áfa tv. 70. § (2) bekezdése rögzíti továbbá, hogy az ügylet adójogi megítélését nem befolyásolja az sem, ha az egyes részelemekről a felek külön szerződésben rendelkeznek (és külön számlázzák).

Klasszikus, elhatárolási problémákat felvető besorolási kérdés az, hogy fordított adózás alá esik-e, amikor egy vállalkozás nyílászárókat értékesít, és azok beszerelését is vállalja.

Ha a gyártó kész, raktáron lévő ajtókat, ablakokat értékesít a vevője részére, a vevő célja elsődlegesen a nyílászárók tulajdonjogának megszerzésére irányul, de, élve az eladó által biztosított lehetőséggel, kéri azok beszerelést is, akkor a szerelési munka termértékesítéshez járulékosan kapcsolódó szolgáltatásnyújtás. Az ügylet jellegadó tartalma szerint termékértékesítés lesz, ami akkor sem fog fordítottan adózni, ha építési hatósági engedély-köteles beruházás során kerül sor az ajtók, ablakok beépítésére.

Speciális helyzet áll elő akkor, ha a vállalkozás a nyílászárókat a megrendelő által megadott egyedi paraméterek alapján gyártja le. Az adóhatóság álláspontja évekig az volt, hogy a felek szerződéses akarata ilyenkor is elsősorban a nyílászárók mint birtokba vehető dolgok létrehozására és azoknak a megrendelő rendelkezésére bocsátására irányul, ezért az ügylet adójogi megítélését meghatározó főszolgáltatás ekkor is a termékértékesítés lesz. Általános jelleggel az volt az álláspont, hogy egy elsődlegesen nyílászárók gyártásával foglalkozó vállalkozás nyílászáró gyártására és beszerelésére irányuló teljesítése az áfa rendszerében jellemzően termékértékesítésnek minősül. Az ilyen vállalkozások esetében csak kivételes jelleggel fordulhat elő a szolgáltatáskénti besorolás, például ha a vállalkozó elsődlegesen homlokzat-helyreállítási munkálatokat végez, és annak részét képezi a nyílászárók legyártása és beszerelése.

A Kúria viszont Kfv.I.35.410/2015/4. számon hozott ítéletében kimondta, hogy nem termékértékesítés, hanem szolgáltatásnyújtás valósult meg azon szerződések esetében, amelyek tárgya építési engedélyes kivitelezéshez kapcsolódóan egyedi méretre legyártott nyílászárók épületbe történő beépítése, amely eredmény akkor állt elő, amikor a nyílászárók ténylegesen beépítésre kerültek, előre megadott helyen és épületbe. Mivel a nyílászárók vásárlása kizárólag azok beszerelésével együtt merült fel, a Kúria álláspontja szerint a jogügylet az építési-szerelési munka tipikus esete, amelyre a fordított adózás szabályai alkalmazandók.

A Kfv.V.35.087/2016/4. számú ítéletében a Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adóhatóság tévesen értékelte termékértékesítésként a felek közötti ügyletek jellegadó tartalmát, amikor a számlákban szereplő gazdasági esemény valamennyi esetben a teljesítés helyszínének megjelölésével „nyílászárók elhelyezése kompletten” volt. A Kúria szerint az ügylet domináns célja nem egy-egy tárgy (nyílászáró) megvásárlása, hanem a nyílászárók leszállítása és szakszerű beszerelése volt, a szerződés valós tartalma nem termékértékesítésre, hanem komplex szolgáltatás igénybevételére irányult.

A Kúria ítéletei tehát árnyalják az adóhatóság által korábban következetesen képviselt álláspontot: elsődlegesen nyílászárók gyártásával foglalkozó vállalkozás nyílászáró gyártására és beszerelésére irányuló teljesítése is minősülhet fordított adózás alá tartozó szolgáltatásnyújtásnak, ha a jogügylet domináns célja nem egy tárgy vásárlása, hanem a legyártás, leszállítás, valamint beszerelés ugyanazon vállalkozótól együttesen történő megrendelése. (Ha viszont a beszerelési munkákat nem attól rendelik meg, aki a nyílászárót értékesíti, természetesen fel sem merül a főügylet-járulékos ügylet vizsgálata, az eladó egyértelműen termékértékesítést teljesít.)



Kapcsolódó cikkek