Érdekes kúriai ítélet értékcsökkenés- és elhatárolás témakörben – 2.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az előző cikkünkben részletezük egy összetett ügylet számviteli szabályok szerinti, adóhatóság általi minősítését. A téma a terven felüli értékcsökkenés, valamint az időbeli elhatárolások kérdése volt, ágazat specifikus tevékenység vonatkozásában. Jelen cikkben bemutatjuk, miként vélekedett az ügyről az elsőfokú bíróság, valamint a Kúria.

Előző cikkünket itt olvashatja.

Az elsőfokú ítélet: Az elsőfokú bíróság az adóhatóság határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. A bíróság szerint adózó a perben igazolta a kereseti kérelmében előadottakat, ugyanis a kirendelt igazságügyi szakértő által készített szakvélemény teljes egészében alátámasztotta adózó által benyújtott magánszakértői véleményben, az általa tett nyilatkozatban, valamint adózó által csatolt NGM állásfoglalásban leírtakat. A bíróság a szakértői véleményt a szakkérdések vonatkozásában egyértelműnek találta, azt ítélkezése alapjául elfogadta. Hangsúlyozta, hogy a szakértő úgy foglalt állást, hogy adózó valós vagyoni pénzügyi és jövedelmi helyzetének bemutatásához az értékvesztés elszámolása nem volt megkerülhető, anélkül nem felelt meg beszámolója a vele szemben támasztott követelményeknek, melyet az Sztv. 4. § (2) bekezdése tartalmaz. A szakértő arra is választ adott, hogy az értékváltozás a rendelkezésre álló információk alapján belátható időtávban (3-5 év) véglegesnek tekinthető, vagyis a tartósság az Sztv. 46. …


Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.


Kapcsolódó cikkek

2020. október 19.

Érdekes kúriai ítélet értékcsökkenés- és elhatárolás témakörben – 1.

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás a következő: adózó 2013. évre 490.193.000 Ft terven felüli értékcsökkenést számolt el az általa kiválasztott 7 db gázhálózati eszközre vetítetten arra figyelemmel, hogy az eszközök könyv szerinti értéke tartósan és jelentősen meghaladta azok piaci értékét. A terven felüli értékcsökkenés mértékét a diszkontált cash flow módszerrel határozta meg. Adózó a távhő szolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló 2008. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban Th.tv.) 6. § (3) bekezdés b) pontja alapján csökkentő tételként kérte elfogadni az ügyfelektől hálózatfejlesztési hozzájárulás címen beszedett 172.044.000 Ft-ot.

Adózónál az adóhatóság 2013. január 1. és 2013. december 31. közötti időszakok tekintetében valamennyi adónemre és költségvetési támogatásra kiterjedő bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. Az adóhatóság a fenti tényállás alapján a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban Sztv.) 15. § (3) bekezdés, 16. § (1) bekezdés, 53. § (1) bekezdés, 46. § (2), (4) bekezdései, valamint adózói szabályzatra is figyelemmel azt rögzítette, hogy adózó a jogszabályi előíráso…