Érdekesség az EU Bíróság gyakorlatából: székhelyáthelyezés és adózás kapcsolata

Szerző:
Dátum: 2018. július 9.
Rovat:

Nemcsak a magánszemélyeket, hanem a társaságokat is megilleti a szabad mozgáshoz való jog, valamint a letelepedés szabadsága. Egy cég székhelyének áthelyezése országhatáron belül általában zökkenőmentes. Tagállamon belüli mozgás azonban már számos kérdést felvet. Előző cikkünkben a székhelyáthelyezésről írtunk, valamit azt írtuk, hogy a székhelyáthelyezésnek nemcsak adójogi oka, de adójogi következménye is lehet. Jelen cikkben bemutatjuk, a társasági jog és az adózás hogyan függ össze. Erre egyik példa a National Grid Indus (C-371/10) ítélet.


A National Grid Indus holland jog szerint alapított korlátolt felelősségű társaság volt, 2000. december 15-ig Hollandiában volt a tényleges ügyvezetési központja és e társaságnak 1996. június 10-től 33 113 000 GBP összegű követelése állt fenn az Egyesült Királyságban illetőséggel rendelkező National Grid Company plc-vel szemben. Az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező National Grid Company plc-vel szemben keresetet nyújtott be a társaság. Az angol font árfolyamának a holland forinthoz viszonyított emelkedését követően e követelés vonatkozásában nem realizált árfolyamnyeresége keletkezett. 2000. december 15-én ezen árfolyamnyereség 22 128 160 NLG-t tett ki. Ugyanakkor ebben az időpontban a National Grid Indus áthelyezte a tényleges ügyvezetési központját az Egyesült Királyságba. A Wet VPB (holland jövedelemadóról szóló tv.) 2. cikke (4) bekezdésének megfelelően a National Grid Indus-főszabály szerint, mivel a holland jog alapján jött létre-, továbbra is Hollandiában tartozott teljes körű adókötelezettség alá.

Ugyanakkor a nemzeti joggal szemben elsőbbséget élvező, a Holland Királyság és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága a jövedelemadók vonatkozásában a kettős adóztatás és az adókijátszás elkerüléséről szóló egyezmény (a továbbiakban: egyezmény) 4. cikkének (3) bekezdése szerint a National Grid Indust a tényleges ügyvezetési központjának áthelyezését követően az Egyesült Királyságban illetőséggel rendelkezőnek kell tekinteni. Mivel székhelyének áthelyezését követően a National Grid Indus már nem rendelkezett Hollandiában az egyezmény értelmében vett állandó telephellyel, az említett áthelyezést követően e társaság nyereségének és tőkenyereségének megadóztatása az egyezmény 7. cikke (1) bekezdésének és 13. cikke (4) bekezdésének megfelelően kizárólag az Egyesült Királyságot illette meg.

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra várt választ, hogy a valamely tagállam joga szerint alapított társaság, amely más tagállamba helyezi tényleges ügyvezetési központját és amely ezen áthelyezés következtében az előbbi tagállamban adózik, e tagállammal szemben hivatkozhat-e az EUMSZ 49. cikkre( letelepedés szabadsága). A Bíróság szerint a tagállam meghatározhatja, hogy milyen kapcsolat szükséges ahhoz, hogy a társaságot a nemzeti joga alapján létrejöttnek lehessen tekinteni (bejegyzési elve vagy tényleges székhely elve) és ennek alapján a társaságot megilless-e a letelepedési jog, valamint azt is, hogy milyen kapcsolat szükséges e minőség későbbi fenntartásához. A tagállamnak lehetősége van arra, hogy korlátozásokat állapítson meg a jogrendje szerint létrejött társaság tényleges ügyvezetési központjának a területén kívülre történő olyan áthelyezése vonatkozásában, amelynek során e társaság megőrzi az ezen állam joga szerinti jogi személyiségét.

Az alapügyben, mivel a National Grid Indus tényleges ügyvezetési központjának az Egyesült Királyságba történő áthelyezése nem befolyásolta e vállalkozásnak a holland jog szerinti társaságként való minősítését, az áthelyezés nem érintette az társaság azon lehetőségét, hogy hivatkozzon a letelepedés szabadságára. Valamely tagállam jogszabályainak megfelelően létrehozott társaságként, a létesítő okirat szerinti székhelye és központi ügyvezetése az Unión belül található, e társaságra az EUMSZ 54. cikk szerint vonatkoznak a Szerződésnek a letelepedés szabadságát érintő rendelkezései, így hivatkozhat tehát az EUMSZ 49. cikkből eredő jogaira, különösen az említett tagállam által a tényleges ügyvezetési központjának más tagállamba való helyezése okán terhére kivetett adó jogszerűségének vitatása érdekében.

A holland hatóságok azonnal megfizettették a társasággal az árfolyamnyereséget terhelő adót, maga a National Grid Indus azonban ennek jogosságát vitatta, véleménye szerint ugyanis ez az intézkedés sérti a letelepedés szabadságát. Kiemelte a társaság, hogy valójában nem is keletkezett semmiféle extra adóztatható bevétele, hiszen a tartozás fontban állt fenn, s a társaság miután az Egyesült Királyságba költözött, már nem is realizálhatott az ügyleten semmiféle árfolyamnyereséget, hiszen az ő elszámolása nem guldenben, hanem fontban történik. Ha pedig mégis fizetnie kell, akkor az jelent korlátot, akadályoztatást, hogy a hatóság sem halasztást, sem értékcsökkenést nem engedett alkalmazni, figyelembe venni.

További kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra várt választ, hogy az EUMSZ 49. cikket úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügyben vitatotthoz hasonló olyan tagállami adójogi szabályozás, amely szerint az ezen tagállam által alapított és tényleges ügyvezetési központját más tagállamba áthelyező társaság vagyonának rejtett értéknövekedésére az előbbi tagállam az említett áthelyezéskor adót vet ki anélkül, hogy az említett szabályozás egyrészt előírná az említett társaságot sújtó adó megfizetésének az értéknövekedés realizálásáig történő elhalasztását (deferral), másrészt pedig, hogy figyelembe venné az említett székhelyáthelyezést követően bekövetkező esetleges értékcsökkenést. Kérdés továbbá, hogy az EUMSZ 49. cikk értelmezését befolyásolja-e az a körülmény, hogy a megadóztatott rejtett értéknövekedés a fogadó tagállamban a hatályos adószabályozás miatt nem megjelenő árfolyamnyereséghez kapcsolódik.

Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a letelepedés szabadságának korlátozása kizárólag akkor engedhető meg, ha azt nyomós közérdek igazolja. Azonban ebben az esetben is szükséges, hogy az alkalmas legyen az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és ne lépje túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket. Az adóztatási joghatóság tagállamok közötti megosztásának védelme a Bíróság által elfogadott jogos cél.

Valamely tagállam társasága tényleges ügyvezetési központjának más tagállamba történő áthelyezése nem jelenti azt, hogy a származási tagállamnak le kell mondania a hivatkozott áthelyezést megelőzően az adóilletékessége alá tartozó értéknövekedés megadóztatásához való jogáról. A Bíróság tehát úgy ítélte meg, hogy valamely tagállam időbeli körülménnyel – úgymint az adóalanynak a rejtett értéknövekedés megjelenésének időszakában fennálló belföldi adóilletőségével – kiegészített területi adóztatás elvének megfelelően jogosult az említett értéknövekedés megadóztatására az adóalany kivándorlásának időpontjában. Az ilyen intézkedés ugyanis az olyan helyzetek megakadályozására irányul, amelyek alkalmasak arra, hogy veszélyeztessék a származási tagállamnak a területén végzett tevékenységekre vonatkozó adóztatási joghatósága gyakorlását, és igazolható tehát az adóztatási joghatóság tagállamok közötti megosztásának fenntartásával kapcsolatos indokokkal.

Mivel az említett székhelyáthelyezés okán a National Grid Indus már nem tett szert Hollandiában adóköteles nyereségre, a Wet IB 16. cikkének megfelelően záróelszámolást készített a székhelyének Egyesült Királyságba történő áthelyezésekor Hollandiában meglévő társaság rejtett vagyonnövekedése vonatkozásában. Az említett székhely áthelyezését követően létrejött értéknövekedés az egyezmény 13. cikke (4) bekezdésének megfelelően az utóbbi tagállamban adóköteles. A Bíróság szerint az olyan szabályozás, mint amilyen az alapügyben szerepel, alkalmas az adóztatási joghatóság érintett tagállamok közötti megosztásának fenntartására. Ugyanis a záróelszámolásnak valamely társaság tényleges ügyvezetési központjának áthelyezésekor történő megadóztatása a származási tagállamban felmerülő nyereséget, az e tagállam adóztatási joghatósága alá tartozó, az említett székhely áthelyezését megelőzően keletkezett, nem realizált értéknövekedést adóztatja meg. A gazdasági javak rejtett értéknövekedése így abban a tagállamban adóköteles, ahol az keletkezett. Az említett társaság hivatkozott székhelyének áthelyezését követően létrejött értéknövekedés kizárólag a keletkezése szerinti származási tagállamban adózik, amely lehetővé teszi ezen értéknövekedés kettős adóztatásának elkerülését.

A Bíróság ugyanakkor kimondta, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely előírja a tényleges ügyvezetési központját más tagállamba áthelyező társaság vagyonának rejtett értéknövekedése után kivetett adó említett áthelyezés pillanatában történő, azonnali beszedését.

Ez az első olyan ítélet, amely a társaságok kontextusában kifejezetten a tőkekivonási adóról (exit taxation) is szól. A Bíróság szerint az ilyen jogszabályok arányosságának értékelése érdekében különbséget kell tenni az adó összegének megállapítása és az adó beszedése között. E feltételek mellett az olyan nemzeti szabályozás, amely választási lehetőséget biztosít a tényleges ügyvezetési központját más tagállamba áthelyező társaság számára egyrészt az adó összegének azonnali megfizetése között, ami e társaság likviditását hátrányosan befolyásolja, a későbbi igazgatási terhektől azonban felmenti, másrészt pedig az említett adónak adott esetben, az alkalmazandó nemzeti szabályozásnak megfelelően kamatokkal növelt halasztott megfizetése között, ami pedig az érintett vállalkozás számára szükségképpen az áthelyezett vagyon nyomon követéséhez kapcsolódó igazgatási teherrel jár, olyan intézkedésnek minősül, amely – miközben alkalmas a tagállamok közötti adóztatási joghatóság kiegyensúlyozott megosztásának biztosítására – az alapügyben szóban forgó intézkedéshez viszonyítva kevésbé sérti a letelepedés szabadságát. Ugyanis abban az esetben, ha valamely társaság álláspontja szerint túlzott a halasztott beszedéssel járó igazgatási teher, a társaság dönthet az adó azonnali megfizetés mellett.

A téma jelentőségét az adja, hogy a székhelyáthelyezés hosszú idők óta megoldatlan kérdést vet fel, annak adójogi konzekvenciájával együtt.

Maga a belső piac működését közvetlenül érintő adókikerülési gyakorlatok elleni szabályok megállapításáról szóló TANÁCS (EU) 2016/1164 IRÁNYELVE is számos rendelkezést tartalmaz e tekintetben. Kiemelendő, hogy az irányelv úgy rendelkezik, hogy rendelkezéseit a tagállamok legkésőbb 2019. december 31-ig el kell fogadják és azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a tőkekivonás megadóztatása cikknek megfeleljenek, ki kell hirdessék. A tagállamok ezeket a rendelkezéseket 2020. január 1-től kezdődően alkalmazni kötelesek.

A cikk szerzője dr. Veress Júlia a VGD Hungary Kft. adószakértője. A VGD Hungary Kft. az Adó Online szakmai partnere.