Érdemi munkáltatói adócsökkentésről döntött az Országgyűlés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2022-től a szociális hozzájárulási adó mértéke 2,5 százalékponttal csökken, és megszűnik a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás. A kiva kulcsa 1 százalékponttal mérséklődik, és fennmarad a helyi iparűzési adó mértékének maximálása. Adócsomagról döntöttek a képviselők kedden.

Keddi ülésnapján 139 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta az Országgyűlés a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által beterjesztett, „A minimálbér és a garantált bérminimum 2022. évi emelésével összefüggésben szükséges adóintézkedésekről, valamint egyes más intézkedésekről” címet viselő törvényjavaslatot.

Mint arról lapunk is többször beszámolt, 2022-től a minimálbér 200 000 forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik; a kormány friss adócsomagja a munkáltatók terheit kívánja kompenzálni.

A törvényjavaslat elfogadása nyomán a szociális hozzájárulási adó mértéke 2022. január 1-jétől 15,5 százalék helyett 13 százalék lesz, és megszűnik a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás – a munkáltatók így 4 százalékponttal csökkennek. A szakirányú oktatást, duális képzést végző vállalkozások jövőre a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthetik megszokott kedvezményeiket.

adócsökkentésAz adócsökkentés nyomán módosulnak az szja összevont adóalapjának megállapítására vonatkozó szabályok is: ha a magánszemély kötelezett szochó-fizetésre, akkor a megállapított jövedelem 89 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni az eddigi 87 százalék után.

Csökken a kisvállalati adó kulcsa, méghozzá 11-ről 10 százalékra, a kifizető által teljesítendő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) mértéke pedig 15,5-ről 13 százalékra.

A fentiekkel összhangban 102 ezer forintról 108 ezer forintra nő a kisvállalkozók ellátási alapja; magasabb összegű tételes adó fizetése esetén 170 ezerről 179 ezer forintra emelkedik az összeg.

Szintén a vállalkozások terheit csökkenti, hogy a kkv-k számára 2022-ben is fennmarad a helyi iparűzési adó mértékének egy százalékban történő maximálása. Ezen túl az önkormányzatok „a 2020. december 2-án fennálló adómértékeket nem emelhetik, az akkor meglévő adókedvezmények, mentességek körét nem szűkíthetik, továbbá a települési önkormányzatok 2022. évre új helyi adót, települési adót nem vezethetnek be, nem alkalmazhatnak” – olvasható az általános indokolásban.

Az adócsomag rendelkezik arról is, hogy a fiatalok Start-számlájára történő befizetések utáni állami támogatás összege a kétszeresére nő, és a a magasabb támogatás a jelenlegi évi 60 ezer forint megtakarítás helyett már évi 120 ezer forint megtakarításra ösztönözheti a családokat.


Kapcsolódó cikkek

2024. február 27.

Cafeteriával kapcsolatos 2024-es változások

A SZÉP-kártya két speciális szabálya már nem hatályos az év elejével; a 2024-es módosítások inkább a könyvelői, bérszámfejtői oldalt érintik. A részletekről friss videónkban dr. Kovács Ferenc okleveles adószakértő, az Adó szaklap főszerkesztője beszél.

2024. február 26.

Árfolyam az áfában (III. rész)

A cikksorozat ezen részében a harmadik államból importált termék távértékesítése, valamint a Közösségen belüli távértékesítés és távolról is nyújtható szolgáltatás tekintetében meghatározott értékhatár forintosítási szabályairól lesz szó.