EU: átment a kiskereskedelmi különadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy a bolti kiskereskedelmet is terhelő ágazati különadó miatt 2011-ben indított kötelezettségszegési eljárást anélkül zárta le, hogy kezdeményezné Magyarország elmarasztalását az Európai Bíróságon – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormányzati portálon.


A tárca közleménye szerint az Európai Bizottság korábban azt az álláspontot képviselte, hogy a kiskereskedelmi adó diszkriminatív, mert hátrányos helyzetbe hozza a külföldi érdekeltségű vállalkozásokat, továbbá úgy vélte, hogy az árbevétel-alapú adó mértéke nem lehet progresszív.

Az NGM szerint a bizottság döntéséből kiderül, hogy a távközlési szektorra kivetett különadó-szabályokra vonatkozó vizsgálathoz hasonlóan, ezt az ügyet sem tartják szükségesnek az Európai Bíróság elé vinni.

„A magyar kormány üdvözli az Európai Bizottság mai döntését, hiszen megerősíti azt a következetesen képviselt magyar álláspontot, mely szerint az ágazati különadó nem sértette az uniós jogot” – olvasható az NGM közleményében.

A Transzferár-szabályozás elmélete és gyakorlata

Szakmai fórum és képzés: 2014. április 8.

Jelentkezzen most!

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.