Ezer embert hallgatott ki a NAV egy ügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy tánciskola csaló vezetőit leplezte le a NAV, ötmillió forint jogosulatlan támogatásról van szó.


Állami támogatással csaltak egy miskolci tánciskola vezetői. Olyan diákok után vettek fel pénzt, akik valójában nem jártak az iskolába. A NAV pénzügyi nyomozói ezer ember kihallgatásával derítették ki az igazságot.

A nyomozás adatai szerint a miskolci székhelyű tánciskola vezetői csaknem háromszáz tanuló után igényeltek jogosulatlanul normatív támogatást a nebulók adatainak meghamisításával. A naplóban olyan diákok is szerepeltek, akik egyáltalán nem jártak a tánciskolába, vagy esetleg csak egy órán vettek részt.  A történtek tisztázására a pénzügyi nyomozók csaknem ezer diákot, illetve szülőt kihallgattak, és igazságügyi adószakértő kirendelésére is szükség volt.

Példák az áfatörvény alkalmazásához

Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.

Megrendelés >>

A megalapozott gyanú szerint a tánciskola mintegy ötmillió forint összegű támogatáshoz jutott jogosulatlanul.  A pénzügyi nyomozók a tánciskola egykori vezetőit, egy férfit, és egy nőt költségvetési csalás miatt kihallgatták, és velük szemben vádemelési javaslattal élnek a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészségnél.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

Tiltakozik az Adótanácsadó Egyesülete

Az Adótanácsadók Egyesülete határozottan tiltakozik az Ügyfélkapu+ 2025. január 16-tól történő kötelező bevezetése ellen. Legalább fél év halasztás szükséges, mert a könyvelők, adótanácsadók, valamint mikró- és kisvállalkozás ügyfeleik az előző év zárlati munkájuk csúcs időszakában erre nem lesznek kellően felkészülve. Mint szakmánk elkötelezett képviselői javaslatunkat megküldtük a kormányzati szerveknek.

2024. október 10.

IAFAK, avagy általános forgalmi adó visszatérítése belföldön nem letelepedett adóalanyok részére

Az Adó szaklap friss számában megjelent írásban azt mutatja be, hogy az IAFAK jelű, „Kérelem és kiigazítási nyilatkozat a belföldön nem letelepedett adóalanyokat és a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személyeket, valamint az egyablakos rendszerekbe regisztrált adóalanyokat megillető általánosforgalmiadó-visszatérítéshez megnevezésű kötegelt nyomtatvány (a továbbiakban: IAFAK nyomtatvány) kitöltése és benyújtása útján milyen módon valósulhat meg a magyar áfaalanyok által teljesített, áfatörvény hatálya alá tartozó ügyletek kapcsán áthárított, illetve Magyarországon felszámított általános forgalmi adónak a belföldön nem letelepedett adóalanyok részére történő visszatérítése.

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.