Az innovációs járulék változásai
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Filmeket, számos zenei albumot és számítógépes programot tettek hozzáférhetővé illegálisan az interneten balatonfüredi huszonhét éves nő és társai, akár tíz év szabadságvesztést is kaphatnak.
A gyanú szerint a balatonfüredi huszonhét éves nő és társai magyar és külföldi internetes portálokra illegálisan, szerzői jogdíj megfizetése nélkül töltöttek fel és tettek hozzáférhetővé filmeket, zenei albumokat, számítógépes programokat – olvasható a NAV honlapján. Ezzel a forgalmazóknak, szerzőknek, alkotóknak előzetes számítások szerint több százmillió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak.
Adómozaik 2015 |
---|
10.00-11.00 – Art – Dr. Kovács Ferenc 10:00-11:30 – Tb, ellátások – Farkasné Gondos Krisztina Helyszín: Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont |
Az ügyben a pénzügyi nyomozók Balatonfüreden és Hódmezővásárhelyen rajtaütést hajtottak végre. A házkutatások során több mint 7000 gigabyte mennyiségben zároltak adatokat az elkövetők által bérelt szervereken. A biztosított adatállomány elemzése jelenleg még folyamatban van, de az előzetes becslések alapján mintegy 3500 filmalkotás, számos zenei album és számítógépes szoftver vált ilyen módon illegálisan hozzáférhetővé.
Az elkövetőknek szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntett miatt kell majd felelniük a bíróság előtt, a büntetés a különösen jelentős érték miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!