Fejlesztési adókedvezmény: spóroljon az ütemezéssel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fejlesztési adókedvezmény igénybevételével megvalósult, 2009 előtt megkezdett beruházások többsége napjainkban válik nyereségessé, így időszerű a kedvezmény felhasználásának újratervezése a maximális érvényesítés érdekében. Az adókedvezmények felhasználásáig hátralévő években ugyanis a nagy összegű beruházásoknál még jelentős, jól megválasztott ütemezéssel akár euró milliókban mérhető többlet-megtakarítást is el lehet érni – mondta Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. A kedvezményezetteknek e mellett készülniük kell célzott adóellenőrzésekre is.


A nemzetközi és hazai szabályozás, illetve az adóhatóság által kiadott 2014-es adóellenőrzési irányelvek vizsgálatából levonható az a következtetés, hogy az adókedvezményekkel kapcsolatban kettős tendencia érvényesül.

A gazdaság élénkítése érdekében folyamatosan bővül az adókedvezmények rendszere, ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy fokozottan ellenőrzik a felhasználás jogszerűségét és megalapozottságát.

Az ún. fejlesztési adókedvezmények esetében törvényi előírás, hogy az első igénybevételt követő harmadik adóév végéig legalább egyszer ellenőrizni kell, hogy a beruházás valóban a vállalásoknak megfelelően teljesült-e, melynek bizonyítása az adózó feladata. Az adókedvezményről szóló minisztériumi határozat (illetve tudomásul vétel) ugyanis csupán a lehetőséget tartalmazza, melyet tervszámok és -adatok alapján adnak ki.

Az adókedvezmény azonban csak akkor érvényesíthető, ha mind a beruházás, mind a beruházással létrejött eszköz üzemeltetése a jogszabálynak és a vállalásoknak megfelelően történt.

Vizsgálni fogják tehát a beruházás megkezdésének időpontját, a beruházás értékét, az értékben figyelembe vett tételek helyességét, az üzembe helyezés időpontját, az üzemeltetés időszakában vállalt feltételek (létszám vagy bérköltségi korlát, környezetvédelmi mutatószámok) teljesítését stb.

Az ellenőrzésekre való felkészülés mellett a vállalkozásoknak ugyanilyen fontos feladata a kedvezmények igénybevételének helyes ütemezése. Az adókedvezményeket ugyanis érdemes gondosan tervezetten felhasználni, hogy a megszerzett kedvezményből a maximumot lehessen kihozni. Okos adóoptimalizációval a jelenértéken meghatározott adókedvezmény összegének többszörösét lehet folyóértéken megnyerni.

Ehhez azonban számos tényezőt figyelembe kell venni: számolni kell például a beruházás nyereségessé válásáig eltelt időben felhalmozódott veszteséggel, annak 50 százalékos felhasználási korlátjával, a kedvezmény jelen értékével, a termelésre vonatkozó terv és tényszámokkal, a tervezett további beruházásokkal, az esetleges újabb adókedvezményekkel és a további adóalap-módosítókkal is.

A hazai adottságokon kívül érdemes a külföldi háttérben rejlő lehetőségeket is kihasználni, ha nemzetközi vállalat beruházásáról van szó.

Kiskönyvtár az áfáról 3. rész: Áfalevonás és áfa-visszaigénylés

Gyakorlati példákon keresztül bemutatjuk az adólevonási jog természetét, szabályait, az adólevonás általános és különös feltételeit, kitérve a speciális termék- és szolgáltatáskörökre. Ismertetjük az adólevonás tárgyi feltételeit, valamint az áfa-visszaigénylés jelenleg hatályos rendszerét.

Rendelje meg most! Ára mindössze 2990 Ft+ 5% áfa

Az osztrák jogszabályok például lehetővé teszik, hogy ameddig nem indul be a termelés, az anyacég „használja” a magyar leányvállalat veszteségét: ezzel csökkentve saját nyereségadóját. Ezt azonban „vissza kell adnia”, amikor a leányvállalat nyereségessé válik és felhasználja a veszteséget.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.