Fenyegetett kartellezők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szűkül a kartellezők mozgástere. Az utóbbi időben született jogszabályok révén ugyanis egyre nő a fenyegetettségük.

Szűkül a kartellezők mozgástere. Az utóbbi időben született jogszabályok révén ugyanis egyre nő a fenyegetettségük, nagyobb a lebukás veszélye, mint bármikor – figyelmeztetnek a szakemberek. Az úgynevezett engedékenység tavaly nyár óta élő törvényi garanciája és az április elsejétől bevezetendő bejelentői díj egymást erősítve segítheti a titkos versenykorlátozó megállapodások felderítését.

Miközben az Egyesült Államokban vagy az Európai Unióban, az Európai Bizottság döntései nyomán mind nagyobb árat fizetnek jogsértő szövetkezéseikért a cégek, Magyarországon még nem tudatosult kellőképpen, milyen súlyos következményei lehetnek a kartellezésnek – nyilatkozott a Világgazdaságnak Máttyus Ádám, az Andrékó Kinstellar Ügyvédi Iroda ügyvédje. Utalt arra, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábban sem volt elnéző a jogsértőkkel szemben, tovább szigorít, és emelkedik a bírságok mértéke. Emellett a közbeszerzéssel összefüggő kartellek résztvevői öt éven át kizárhatók a közbeszerzési pályázatokból, a kartellt szervezők pedig büntetőjogi felelősségre is von-
hatók.

Az ügyvéd szerint áttörés várható a felderítésben, ennek nyomán a cégek szemléletében is. Az engedékenység lényege, hogy az a kartelltag, amelyik bizonyítékot szolgáltat a GVH-nak, és azzal együttműködve segít a szövetkezés felderítésében, részben vagy teljesen mentesül a bírság alól. Mostanáig elég kevesen éltek az engedékenység nyújtotta lehetőséggel. Ennek oka lehetett az is, hogy a „súgás”, illetve együttműködés jutalmát csak GVH-közlemény rögzítette, bár a versenyhatóság következetesen érvényesítette az abban foglaltakat. Tavaly nyár óta törvény garantálja a segédkezet nyújtó kartelltag mentesülését, ez növeli a bizalmat a jogintézmény iránt. Vélhetően többen kérnek majd engedékenységet, felismerve, hogy ezáltal hatalmas költségektől és felelősségre vonástól menekülhetnek meg – mondta Máttyus Ádám.

Az áprilistól adható informátori díj nem teremt konkurenciát az engedékenységnek, mint azt sokan gondolják, inkább támogathatja az elterjedését – vélekedett Barakonyi Zoltán ügyvéd a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda képviseletében.
A kartellezők, ha sejtik is, melyikük akar szabadulni a számára kényelmetlenné vált szövetkezéstől, többnyire kivárnak.

A kartell ugyanis elég erős kötelék, és tagjai nincsenek tisztában azzal, ki milyen súlyú információkat birtokol, úgymond melyekkel robbanthat. Ha azonban bármelyik tudomására jut, hogy egy „kívülálló” magánszemély – munkatárs vagy volt munkatárs – előtt sem ismeretlenek a titkos megállapodásra utaló vagy azt alátámasztó tények, adatok, akkor már nemigen hezitálhat, más választása aligha marad, mint mielőbb engedékenységet kérni.

Az árrögzítő, piacfelosztó kartellek hatékonyabb feltárása érdekében vezetik be az informátori díjat, amely a jogsértő cégekre kiszabott bírság egy százaléka, de legfeljebb 50 millió forint lehet. Azt a személyt illeti meg, aki nélkülözhetetlen írásos bizonyítékot szolgáltat a versenyhivatalnak a jogsértés megállapításához, vagy olyan, szintén nélkülözhetetlen információt nyújt, amelynek révén a kartellcsoport rajtaüthet a gyanúsítottakon. A díjat akkor kapja meg, ha a hivatal meghozta a cégeket elmarasztaló határozatát, és végzésben rendelkezett a kifizetésről.

Eddig az ilyen jellegű információknak az érintett munkavállalói körben nem volt értékük – mondta Barakonyi Zoltán. A tekintélyes jutalom reménye azonban igencsak érdekeltté teheti a kartellban egyébként nem érdekelt személyeket. A GVH-t nem érdekli, honnan származik a terhelő tény, adat, a törvény csak a szabálysértéssel vagy bűncselekménnyel megszerzett bizonyíték után zárja ki a díjazást. Az sem közömbös, hogy a versenytörvény és a Btk. is egyaránt hatékony védelmet biztosít a bejelentőnek. Más kérdés, hogy a gyakorlat speciálisan képzett szakembereket is igényel, hogy az informátor valóban biztonságban érezhesse magát. Az ügyvéd szerint a GVH erről kellően gondoskodik majd.

Forrás: Világgazdaság Online


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.