Fogy a levegő az adóparadicsomok körül


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már nem tudnak úgy összeülni a világ vezető hatalmai, hogy ne kerüljön szóba az adócsalás elleni küzdelem. A nemzetközi közösség korán felismerte, hogy csak közösen léphet fel az adócsalók ellen, ennek eszköze pedig az egyre mélyülő adóügyi információcsere. Ennek részleteit mutatja be az Adó szaklap írása.


2013. április elején kirobbant az ún. „offshore-leaks ügy”, azaz a sajtóban megjelent, hogy egy újságíró-szervezet, az újságírók nemzetközi konzorciuma (ICIJ) 15 hónapos nyomozás után csaknem 170 országból származó közel 140 ezer ember offshore-cégekben elhelyezett megtakarításainak, adóparadicsomokban fenntartott számláinak adataihoz jutott hozzá. A szervezet az adatok szakaszos közzétételét ígérte.

Az ilyen és ehhez hasonló hírek gyakorivá váltak. Mindennapi téma lett, hogy mennyi pénz lehet az adóparadicsomokban, milyen offshore-érdekeltségük van nagy cégeknek, mennyi adót fizetnek a sikeres multik, mennyi adóbevételtől esik el az állam adócsalások miatt, mennyi vagyont visznek külföldre stb. Az elmúlt évtizedekben is folyamatosan emelkedett, de a közelmúltban a nemzetközi adócsalás témája iránti érdeklődés a médiában megnőtt, és a figyelem az adózók, a hatóságok részéről is megugrott. A gazdaság és a pénzügyek globalizálódásával világméretűvé nőtt ugyanis az adóelkerülés is, és tett szükségessé világméretű, nemzetközileg koordinált fellépést.

Világméreteket öltő adóelkerülés

Az egyes jövedelmek és vagyonok pénzügyi központokba történő áthelyezése, ott tartása sokféle, legális illetve nem legális okra vezethető vissza (pl. illegálisan szerzett jövedelem eltitkolása, a jövedelmek adóztatás alól történő elvonása, a vagyon biztonságban vélt kamatoztatása stb.). Az elmúlt évtizedekben a pénzügyi központokba kihelyezett vagyonok mértéke folyamatosan nőtt, és a gazdasági válság hatására ez a mérték megugrott.

A kihelyezett vagyonok célpontjai olyan államok, jogrendszerek, amelyek az említett célokhoz kedvező körülményeket biztosítanak, azaz: fejlett pénzügyi infrastruktúrával rendelkeznek, széleskörű diszkréciót biztosítanak (banktitok, tulajdonosok adatainak védelme), offshore-megoldásokat kínálnak, alacsony adókulcsokat, kedvező adózású konstrukciókat alkalmaznak, nem vagy csak korlátozottan hajlandóak más államok adóügyi hatóságaival együttműködni. Ilyen kiemelt célpont többek között Európán belül Liechtenstein, Svájc, az EU tagállamai között Luxemburg, Ciprus, Európán kívül Szingapúr, Hongkong, Seychelles-szigetek, Panama, illetve korábbi gyarmati államok, mint Guernsey, Jersey, Kajmán-szigetek, Bahamák stb.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

Ahogyan a múlt század utolsó harmadában megjelent az adótervezés és adóoptimalizálás, vált egyre értékesebb szaktudássá az adótanácsadás. A különböző struktúrákkal és konstrukciókkal a magasabb adóterhet előíró államokból az alacsonyabb adóterhű államokba átáramló pénz mennyisége nőtt, és a jelenség nemkívánatossá vált. Megjelent az aluladóztatás fogalma, amely szerint egy, a nemzetállami szabályozások különbözőségét és az egyezményhálózat adta lehetőségeket kihasználva egy nemzetközi vállalkozás alacsonyabb adóterhet ér el, mint egy hasonló tevékenységet végző, csak egy államban működő társaság. Ahogyan ezt felismerték és – egyébként elsősorban legális eszközökkel – kihasználták az adózók, azok az államok, amelyeknek költségvetése megrövidült, a gyakorlatot károsnak ítélték. Így jelent meg az agresszív adótervezés kifejezés, amely fogalom utal arra a fontos szemléletváltásra, amely során az egyébként legális adótervezési vagy adóoptimalizálási tevékenység olyanná válik, ami ellen szabályokat kell hozni és fel kell lépni csakúgy, mint az illegális adócsalás és adóelkerülés ellen. (Szemlélteti ezt a vitát az elmúlt hetek azon híre, miszerint a Google brit vezetője értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy miért beszélnek a Google alacsony adófizetési moráljáról, amikor ők pontosan annyi adót fizetnek minden tevékenységük által érintett államban, amennyit ott a törvény előír.)

Miért jutottunk oda, hogy ma már nem tudnak úgy összeülni a világ vezető hatalmai (G8, G20) vagy akár az Európai Unió vezetői, hogy ne kerüljön szóba az adócsalás elleni küzdelem fontossága? Mert az elmúlt időszakban megjelent számos becslés arra utal, hogy az adóparadicsomokban, offshore-megoldásokban elhelyezett vagyon, az államok költségvetése által elszenvedett veszteség óriási mértéket ölt. Az offshore-megoldásokban lévő vagyon mértékét pontosan megállapítani nem, csak becsülni lehet. Egyes becslések több mint 20 milliárd dollárra becsülik (Tax Justice Network), de olyan megállapítások is születtek, hogy az adózatlan vagyonok megadóztatásából a megrövidülő államok államadósságai, de akár a világ szegénysége is felszámolható lenne (Nicholas Shaxson: Treasure Island – Tax Havens and the Men Who Stole the World). Richard Murphy, az Európai Bizottság által annak átfogó elemzésére felkért brit adószakértő tavaly jelentetett meg egy tanulmányt arról, hogy mekkora kárt okoz az adócsalás és az adóelkerülési technikák alkalmazása az Európai Uniónak. Ő ezermilliárd euróra becsüli a tagállamokat éves szinten érő bevételkiesést.

A folyamatot a világgazdaság globalizálódása, az adóterhek elmúlt évtizedekben történő megnövekedése és az elmúlt években tapasztalható gazdasági bizonytalanság erősítették. Ugyanakkor pontosan e gazdasági nehézségek miatti költségvetési igények ösztönözték a kormányokat is a jelenség ellen történő határozottabb és összehangolt fellépésre. Az adócsalás elleni küzdelem és a lehetséges eszközök összegyűjtése vissza-visszatérő téma az egyes országokban és a nemzetközi színtéren. A nemzeti szinten alkalmazott lépések tartalmazhatnak adóügyi és egyéb adminisztratív intézkedéseket (Oroszország például a ciprusi válságot követően olyan törvényt alkotott, amely az állami alkalmazottak esetében megtiltja a külföldi számla nyitását). Az adószabályozásban az adócsalás esetén alkalmazható garanciális szabályoknak az adótörvényekbe építése, az alacsony adókulcsú államok, ellenőrzött külföldi társaságok meghatározása, és az e társaságokkal történő ügyletek adójogilag kedvezőtlen kezelése példák az alkalmazható eszközökre.

A nemzetközi küzdelem megindulása, az OECD tevékenysége

A világméreteket öltő jelenséggel pusztán nemzeti hatáskörben érvényesülő eszközökkel nem lehet felvenni a versenyt. Korán felismerte a nemzetközi közösség, hogy közös fellépés, nemzetközi sztenderdek kellenek. Így az adóterületen is tevékenykedő nemzetközi szervezetek egyik fő témájává vált az elmúlt évtizedekben a nemzetközi adóelkerülés elleni küzdelem. Az adóterületen igen aktív, fejlett államokat tömörítő OECD jutott a legmesszebb a sztenderdek kidolgozásában.

Egyrészt a kettős adóztatás elkerülése érdekében kidolgozott egyezménymodell céljaként jelölte meg az adóelkerülés megakadályozását is (a modellegyezmény címe is megváltozott ennek megfelelően), ami jelzi, hogy a nemzetközi adóügyi kapcsolatok korábban legfőbb problémájának tartott kettős adóztatás kiküszöbölése mellett másik fő problémává emelkedett a kettős nem adózás jelensége. A legújabb egyezménykötési gyakorlat az egyezmények részévé tesz olyan garanciális szabályokat, amelyek az egyezmények biztosította kedvezmények megvonása révén kifejezetten az adóoptimalizálás tevékenységét célozzák (limitation on benefits = LOB szabályok).

Annak felismerését követően, hogy hatékonyan a nemzetközi méreteket öltő adóelkerüléssel küzdeni az egyes államokban fellelhető információk összeadásával lehet, a hatóságok közötti adóügyi együttműködés és információcsere fejlesztése kiemelt célkitűzéssé vált. Az OECD kidolgozott egy egyezménymodellt az adóügyi információcseréről is (TIEA, tax information exchange agreement), és ösztönözte az egyes államokat azok kötésére. Az OECD-n belüli további kezdeményezés volt a káros adózási gyakorlatokat vizsgáló fórum létrehozása (Forum on Harmful Tax Practices). 2009-ben összeállított egy feketelistát, amelyre minden olyan jogrendszer felkerült, amely nem rendelkezett 12 darab adóügyi információcserét lehetővé tevő egyezménnyel. Mára az e listán szereplő államok mind elkötelezték magukat az információcsere akkori nemzetközi sztenderdjei mellett.

Céginfo.hu – az üzleti információ

Ha szeretne részletesebb információhoz jutni meglévő vagy leendő üzleti partnereiről, üzleti érdekeltségeikről, pénzügyi helyzetükről, akkor látogasson el a ceginfo.hu oldalra!

A saját igényei alapján kiválasztott előfizetési modulokat itt rendelheti meg

A kettős adóztatás elkerüléséről szóló modellegyezmény információcseréről rendelkező cikke 2008-tól kiegészült azzal, hogy egy megkeresést nem lehet visszautasítani a nemzeti érdek hiányára, banktitokra való hivatkozással. Az egyezménykötési gyakorlatban alapvető elvárássá vált ennek az ún. teljes körű információcserének az elfogadása. Az OECD 2009-ben létrehozta az Információcserével és Adóügyi Átláthatósággal Foglalkozó Global Forum szervezetét is, amely mára több mint száz taggal rendelkezik, célja az információcsere normáinak kidolgozása, fejlesztése, tagjainak támogatása, átvilágítása. A 2010-es évhez kötődik az 1988-ban az OECD Európa Tanáccsal közösen megalkotott Adóügyi Kölcsönös Segítségnyújtásról szóló Multilaterális Konvenció módosításának elfogadása, és az egyezmény bármely állam általi csatlakozásra történő megnyitása.

2012 végén az OECD-ben ismét lendületet kapott az adóelkerülés elleni küzdelem területe az adó alól elvont jövedelmekkel foglalkozó BEPS (Base Erosion and Profit Shifting) projekt megindulásával, amely az OECD teljes adótevékenységét, valamennyi területet érintően összefogva foglalkozik az adóelkerülés területével, az ellene alkalmazható eszközökkel, és célja egy cselekvési terv összeállítása.

Mérföldkőnek tekinthető, hogy a G20 2013. áprilisi ülésén célként tűzte ki az automatikus információcsere globális megvalósítását, és felkérte az OECD-t egy ennek megfelelő új sztenderd kidolgozására.

Az adóelkerülés elleni küzdelem fő eszköze – adóügyi információcsere

A hatóságok együttműködésén alapuló adóügyi információcserének ugyanis alapvetően három típusát különbözteti meg a hatályos szabályozás: spontán, kérésre történő és automatikus információcsere (a 2013. január 1-jétől alkalmazott, az adózás területén történő közigazgatási együttműködésről szóló 2011/16-os EU irányelv alapján).

Spontán információcsere keretében egy állam akkor ad információt, ha valamely ügylet adóhatósági ellenőrzése során más állambeli adó megkerülésének gyanúját közli a másik állammal. Viszonylag ritka, a globális méreteket öltő adóelkerülés hatékony megakadályozására kevéssé alkalmas.

Kérésre történő információcsere esetében folyamatban lévő adóhatósági ellenőrzéshez kapcsolódóan, illetve adóelkerülés alapos gyanúja esetén, az ügyfél azonosítása mellett az egyik állam adóhatósága információt kérhet a másik államétól. A banktitok intézményére irányuló nemzetközi nyomás hatására 2008-at követően valamennyi állam elkötelezte magát a kérésre történő információcsere elfogadása mellett. Az adóügyi információcseréről szóló egyezmények, illetve a 2008 után kötött kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények az információcsere e fajtáját teszik lehetővé. A kérésre érkező információnak azonban alapvető korlátja, hogy az csupán kérelemre valósul meg. A kérés megfogalmazásakor a megkereső hatóságnak tudnia kell, milyen adóügyi információra, kire vonatkozóan, milyen időszakról kér információt, a megkeresett állam kérdésére sokszor a kérés megalapozottságát is igazolnia kell. Az adóelkerülési tevékenység így csak egyedi esetekben érhető tetten.

Automatikus információcsere keretében az adott jövedelmekről rendszeres időközönként kerül sor adattovábbításra. Az információcserének jelenleg ezt tartják a leghatékonyabb formájának. A tömeges adóelkerülési tevékenység hatékonyan az automatikus információcsere révén fogható meg, ennek során ugyanis adott rendszerességgel és – a meghatározott jövedelmekről – általános jelleggel érkezik az információ a hatósághoz.

Arról, hogy milyen jövedelmekről és milyen alanyi körről érkezzen információ, a hatóságoknak (államoknak) két- vagy többoldalú megállapodásokat kell kötniük. Az Európai Unióban a megtakarításokból származó kamatjövedelmek esetében működő 2003/48/EK irányelv (megtakarítási irányelv) valósítja meg az első, államok széles köre által alkalmazott automatikus információcsere-rendszert. A megtakarítási irányelv alapján éves rendszerességgel küldik egymásnak az EU tagállamainak hatóságai a magánszemélyek bankszámláin keletkező kamatjövedelmekről az információt. A kamatjövedelem utáni adófizetési kötelezettség így EU-n belül már nem kerülhető el.

Az Egyesült Államok FATCA szabályozásának a célja is automatikus információátadás adóügyi célokra. A szabályozásnak történő tömeges megfelelés hatására felmerült egy globális automatikus információcsere-rendszer kiépítésének a lehetősége is.

Egy alternatív megoldás a költségvetések bevételkiesésére – a svájci forrásadó-megállapodások

A nemzetközi adóelkerülés megakadályozásának az információcsere mellett alkalmazott másik módszere a forrásadóztatás intézménye. Ebben az esetben nem a külföldön lévő jövedelemre vonatkozó adatokat továbbítják a magánszemély illetősége szerinti államba, hanem – anonim módon – a levont adót. Ezt a módszert elsősorban a banktitok intézményét fenntartó államok folytatják, mint a megtakarítási irányelv alkalmazása során Ausztria és Luxemburg, amelyek egy átmeneti időszak alatt az információcsere helyett forrásadóztatnak (Luxemburg már csak 2015-ig). De ugyanígy forrásadóztat a kamatjövedelmek esetében a megtakarítási irányelvben foglalt intézkedésekkel egyenértékű megállapodást az Európai Unióval aláírt Svájc, Liechtenstein, Monaco, Andorra és San Marino, illetve a Nagy-Britanniához tartozó függő- és társult területek egy része is.

Bár a forrásadóztatás során nem érkezik az illetőség államába információ arról, hogy kinek és milyen jövedelmeiből vontak le adót, de költségvetési bevételkiesés nincs. A forrásadóztatás rendszerét továbbgondolva a banktitok intézményét védve dolgozott ki egy új típusú egyezményt 2010-től Svájc.

A Svájc által 2010–12-ben (Németországgal, Ausztriával, Nagy-Britanniával) tárgyalt forrásadó-megállapodások alapján, a megtakarítási irányelvhez hasonlóan, de annál szélesebb jövedelemkörre vonatkozóan, Svájcban a hozamokat terhelő hazai adókötelezettséget forrásadó formájában vonják le, és az érintett állam részére átutalják. Így a banktitok érintetlenül hagyásával valósul meg a jövedelem tényleges adóztatása.

Az egyezmények másik eleme, hogy Svájc a múltra vonatkozóan, a teljes kihelyezett vagyonállományra tekintettel levon egy adott összeget (kivéve, ha a magánszemély számlatulajdonos adatainak továbbításához hozzájárul), amivel a számlatulajdonos „megváltja a korábbi megtakarítások meg nem fizetett adóját”, így a megváltott összegre adóamnesztia érvényesül.

A brit–svájci és osztrák–svájci megállapodást 2013-tól alkalmazzák, a német–svájci egyezményt a német parlament az adóamnesztia körül kialakult politikai vita miatt nem erősítette meg. Magyarország esetében a 140/2012. (XI. 28.) ME határozat tartalmaz Svájccal tárgyalási felhatalmazást.

A svájci–magyar adóügyi kapcsolatokat érintően megjegyzendő, hogy a Magyarország és Svájc között jelenleg hatályban lévő, 1970-es években kötött kettős adózás elkerüléséről szóló egyezményt 2012-ben újratárgyalták. Az új egyezmény jelentősége, hogy Svájc az elmúlt évek nemzetközi nyomása hatására hajlandó volt a banktitok intézményét részlegesen feladva az egyezménybe foglalni a banki információk kérésre történő cseréjére lehetőséget adó rendelkezést. A megtárgyalt egyezmény szövegének jóváhagyásáról kormányhatározat jelent meg [1521/2012. (XI. 28.) Korm. határozat], aláírására még nem került sor. Az új egyezmény az aláírást és parlamenti jóváhagyást (ratifikálást) követően válik alkalmazhatóvá. Információt az egyezmény alapján kérésre, az adóhatóságok között, és a hatálybalépést követő időszakok vonatkozásában lehet majd kérni.

2013 tavaszán, a banktitok intézményének erodálódásával kapcsolatos események hatására Svájc arról adott óvatos tájékoztatást, hogy meg akar felelni a jelenlegi nemzetközi sztenderdeknek (a kérésre történő információcserére hajlandó), és az új sztenderd (az automatikus információcsere) kidolgozásában is részt vesz. Egy jövőben megvalósuló automatikus információcsere-rendszer mellett ugyanakkor a banktitok fennmaradására épülő forrásadóztatási rendszer nem fog tudni fennmaradni.

Egy unilaterálisnak indult megoldás: a FATCA

A nemzetközi adóelkerülés megakadályozásának az Egyesült Államok által kifejlesztett eszköze a külföldi számlák tőkemegfeleléséről szóló törvény, a FATCA (Foreign Account Tax Compliance Act).

Az amerikai kormányzat 2010-ben fogadta el a FATCA szabályait, amelyek az adóelkerülés felderítése érdekében komoly kötelezettségeket rónak a törvény hatálya alá tartozó kifizetésekre az amerikai adózók külföldi számlákon elhelyezett befektetései vonatkozásában. A törvény szerint a külföldi pénzügyi intézményeknek (bankok, biztosítók, befektetési alapok stb.) megállapodást kell kötniük az amerikai adóhatósággal ügyfél-azonosítási és – az amerikai számlatulajdonosokra kiterjedő – jelentéstételi, meghatározott esetekben forrásadó-levonási kötelezettségről. Az együtt nem működő pénzügyi intézmények részére történő kifizetésekből az Egyesült Államok 30 százalékot levon. A kötelezettségek teljesítésének 2012 őszén eltolt határidői, illetve a megjelent végleges szabályok alapján az új számlák nyitására vonatkozó követelmények 2014-től lépnek hatályba, azonban már a 2013. évről (december 31-i állapotról) is információt kell szolgáltatni az amerikai adóhatóság részére (az első információszolgáltatás időpontja 2015 szeptembere).

Mivel ez a kötelezettség meglehetősen nagy anyagi és adminisztrációs teherrel jár az Európai Unió területén működő gazdasági szereplőkre is (a megfelelés vállalatcsoportok szintjén 1–2 milliárd euróra becsült), továbbá a pénzügyi intézmények FATCA-megfelelése jellemzően számos nemzeti szabályozással ütközik, ezért az Európai Bizottság tárgyalásokat kezdeményezett az Egyesült Államokkal, ahol arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adóhatóságok közötti automatikus információcserével is megvalósíthatóak a FATCA célkitűzései. A 2012 februárjában kiadott amerikai, német, francia, olasz, brit, spanyol közös nyilatkozat is a kormányközi megállapodást tartotta megfelelő megoldásnak. Mára minden európai uniós tagállam elkötelezte magát a kormányközi megállapodás kötése mellett. A kormányközi megállapodás keretében nem a pénzügyi intézmények, hanem az adott állam illetékes hatósága továbbítja automatikus információcsere keretében az intézményektől beérkezett adatokat az amerikai adóhatóság részére. Így az intézményeknek nem kell külön-külön megállapodást kötniük az amerikai adóhatósággal, továbbá az Egyesült Államok is vállalja viszonosság alapján a partnerországban illetőséggel bíró személyek bankszámlaival kapcsolatos adatátadást.

2012. május végén jelent meg egy amerikai–svájci és egy amerikai–japán közös nyilatkozat egy másik, lazább szintű kormányközi együttműködésről, amely keretében az információszolgáltatást nem a hatóság, hanem az intézmények végzik, ugyanakkor a megállapodás szintén biztosítékot nyújt a hazai piac számára. A banktitok intézményét fenntartó államok számára ez a modell elfogadhatóbb, mert a FATCA-megfelelés során nem kerül sor a banki adatok hatóságok részére történő átadására. Az Egyesült Államok mindkét típusú kormányközi megállapodásra modellt alakított ki 2012-ben.

A teljes pénz- és tőkepiaci érintettség, valamint az együtt nem működés súlyos következményei miatt az államok hazai piacaik védelme érdekében – részben átvállalva az együttműködés feladatait – kétoldalú megállapodást kötnek az Egyesült Államokkal, amely révén FATCA partnerállammá válnak, és az országaikba történő átutalások esetén nem kerülhet sor a 30 százalékos büntetés levonására. A már egyezménnyel rendelkező államok Nagy-Britannia, Dánia, Mexikó, Írország, Svájc és Norvégia.

Az Egyesült Államok 2012. november 8-án kiadott sajtóközleményében Magyarországot abban a kategóriában tüntette fel, amely azon országokat tartalmazza, amelyekkel az Egyesült Államok aktív párbeszédet folytat a kormányközi megállapodás megkötése érdekében. Ez megfelel annak, hogy novemberben megjelent a Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok között a nemzetközi adómegfelelés fejlesztéséről és a FATCA szabályok végrehajtásáról szóló egyezmény létrehozására adott felhatalmazást tartalmazó 137/2012. (XI. 16.) ME határozat, amely a tárgyalások hivatalos megindulására utal.

A kormányközi megállapodás mellett a FATCA szabályainak hatálybalépése, és egy esetleges kormányközi megállapodásban vállalt kötelezettségek végrehajtása miatt szükség van a hazai jogszabályi környezet módosítására is annak érdekében, hogy a hazai pénzügyi intézmények képesek legyenek megfelelni a FATCA rendelkezéseinek.

A FATCA-szabályozás megalkotása, és a szabályozásnak történő széleskörű megfelelés szándéka jelentős változásokat indukált a banktitok intézményében, így az információcsere és az adóelkerülés elleni küzdelem terén.

Az Európai Unió tevékenysége

Az Európai Unió adóügyi politikájának szintén egyik kiemelt témája az adóelkerülés elleni harc, amelyet számos kezdeményezés célzott meg, ilyen volt többek között az 1998-ban megalkotott Magatartási Kódex.

A 2005. július 1-jétől alkalmazott megtakarítási irányelv szerinti automatikus információcsere a kamatjövedelmek adóztatásának Európai Unión belüli elkerülését célzott megakadályozni. Az irányelv szerinti automatikus információcsere rendszeréhez azonban nem csatlakozott valamennyi tagállam, a banktitok intézményéhez ragaszkodó Ausztria, Luxemburg és Belgium az információ továbbítása helyett a jövedelmet terhelő adó levonását (forrásadóztatását) vállalták. (2010-től Belgium áttért, 2015-től Luxemburg át fog térni a forrásadóztatásról az automatikus információcserére.) Ugyanígy forrásadóztatnak az EU-val a megtakarítási irányelvben foglaltakkal egyenértékű intézkedéseket tartalmazó megállapodást kötő európai miniállamok, Svájc, függő és társult területek. A megtakarítási irányelv tárgyi és személyi hatályának kiterjesztése, illetve a harmadik államokkal kötött egyezmények módosításának a kérdése 2008 óta folyamatban van az EU-ban, a megegyezést azonban a banktitok intézményét fenntartó államok gátolják.

Az Európai Unió a 2008-as gazdasági válságot követően megalkotta a tisztességes adópolitika (good governance) fogalmát, és következtetéseket fogadott el a tisztességes adópolitika (más szakirodalomban: adóügyek terén megvalósuló jó kormányzás) jelentőségéről, amely átláthatóságot, információcserét, valamint tisztességes feltételek mellett zajló adóversenyt jelent, ami az egyenlő versenyfeltételek biztosításának és a határokon átnyúló adócsalás elleni küzdelemnek az egyik eszköze. A részben belső jogalkotás és jogalkalmazás, részben a külső partnerekkel való tárgyalások során érvényesülő intézkedések magukban foglalják a jogalkotási feladatokat, érintik az EU szomszédságpolitikáját, bővítési politikáját és harmadik államokkal szembeni politikáját. E folyamat egy lépéseként megfogalmazták az ún. tisztességes adópolitikai záradékot, amely az Európai Unió által kötött nemzetközi szerződésekbe generálklauzulaként épül be.

Az adózás területén történő közigazgatási együttműködésről szóló irányelvet Magyarország soros uniós elnöksége alatt fogadták el, és 2013. január 1-jétől alkalmazandó. Az irányelv jelentősége, hogy tartalmazza azt, hogy 2015-től a tagállamok között a jövedelmek egy szélesebb körére (a munkajövedelmekre vonatkozóan is) megvalósul az automatikus információcsere, illetve a kérésre történő információcserét nem lehet megtagadni a banktitokra való hivatkozással. Az irányelv tartalmaz továbbá egy olyan rendelkezést, miszerint valamely tagállam bármely harmadik állammal megvalósított szorosabb együttműködése esetén az együttműködés ugyanezen szintjét a többi tagállam is kérheti tőle. Ez a rendelkezés különösen az elmúlt időszak eseményei fényében nyer kiemelt jelentőséget, ugyanis az Egyesült Államok FATCA szabályainak hatására az Egyesült Államok és az egyes uniós tagállamok között igen széles körű együttműködés és automatikus információcsere fog megvalósulni.

Az irányelv hatálybalépésével közel egy időre tehető a Bizottság nemzetközi adóelkerülést célzó dokumentumainak a megjelenése. Az adóelkerülés és adókijátszás elleni határozattabb fellépés jegyében a Bizottság ugyanis 2012. december 6-án két ajánlást és egy cselekvési tervet tett közzé:

  • A jó adóügyi kormányzásra vonatkozó minimumkövetelmények harmadik országok általi teljesítésének ösztönzésére irányuló intézkedésekről szóló bizottsági ajánlást (2012/771/EU);
  • Az agresszív adótervezésről szóló bizottsági ajánlást (2012/772/EU);
  • Az adócsalás és adóelkerülés elleni küzdelem megerősítésére irányuló cselekvési tervről szóló közlemény [COM(2012) 722/2].

Siklósiné Antal Gyöngyi az Adó szaklap 2013/10. számában megjelent cikkéből megtudhatja még, mit tartalmaz az EU harmadik államokkal való kapcsolatokat szabályozó ajánlása, a közösség agresszív adótervezésről szóló ajánlása, valamint az Európai Bizottság cselekvési terve. Kiderül ezen túl, hogy hazánkban miként nyer teret az információcsere, valamint az is, mekkora esélye van a globálissá váló automatikus információcsere-rendszer kialakulásának. Az Adó szaklap 2013/4-5. száma a Complex Kiadó webshopjában is megvásárolható.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 19.

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között

Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.