Folytatja a kormány az adórendszer átalakítását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány jövőre is folytatja az adórendszer átalakítását, így többek között célzott adókedvezményekkel segíti a munkahelyek megőrzését, jön a kisadózók tételes adója és a tranzakciós illeték, valamint újabb három kisadó szűnik meg – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) A megújuló Magyarország adópolitikája című összegzésében.


A kormany.hu-n olvasható dokumentum szerint tovább csökkennek az élőmunka terhei és növekszik az indirekt adók súlya. A kormány a munkahelyvédelmi akcióterv keretein belül a leghátrányosabb foglalkoztatási csoportok munkába állását és munkahelyeinek megőrzését, valamint a kis- és középvállalkozások helyzetét kívánja segíteni.

A teherviselésben ugyanakkor továbbra is részt kell vállalniuk a „piaci erőfölénnyel rendelkező” és magas profitot termelő iparágakban tevékenykedő vállalatoknak, amely terhelést a kilátások javulása után folyamatosan leépítik – áll a dokumentumban.

Az NGM kifejti, hogy a munkahelyvédelmi akcióterv keretében a munkaerő-kereslet növelése és a munkahelyteremtés előmozdítása érdekében a szociális hozzájárulási adóból 2013-tól célzott munkáltatói adókedvezmények vehetők igénybe, amelyeket a pályakezdők, a kismamák, az idősebb munkavállalók, a tartós munkanélküliek és az alacsonyabb képzettséggel rendelkezők munkába állása és munkahelyeik védelme érdekében vezetnek be.

Változnak a jövedelmek adóterhei

A mikrovállalkozások számára vezetik be 2013-tól a kisadózók tételes adóját. A tételes adó havi összege – egészen 6 millió forint bevételig – független a bevétel nagyságától, a bejelentett főállású kisadózó után mindössze 50 ezer forint, főállásúnak nem minősülő kisadózó után pedig havi 25 ezer forint.

A kisvállalkozói aktivitás megkönnyítését szolgálja az NGM szerint a bevezetett pénzforgalmi adózás választásának lehetőségét biztosító kisvállalkozói adó, amely koncepcionálisan új irányt jelent a jövedelemadózás rendszerében. A 16 százalékos kisvállalati adó alanya mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása/megfizetése alól. Jövőre eltörlik a munkavállalói-nyugdíjjárulék plafont is, valamit kivezetik az egyes ágazatokat terhelő különadót.

Fogyasztási típusú adóváltozások

A fogyasztási-forgalmi típusú adók változása kapcsán a tárca a dokumentumban kifejti: bevezetik a pénzforgalmi áfát, az áfa alanyi adómentesség összeghatára pedig 5 millióról 6 millió forintra nő.

A sertés- és takarmányszektorban tapasztalható feketegazdaság visszaszorítása érdekében 2013-ban a fordítottáfa-fizetést az élősertés- és félsertés-kereskedelemre, és a takarmányként is szolgáló egyes termékek értékesítésére is kiterjesztik. Pontosítások lesznek jövőre a a népegészségügyi termékadóról szóló törvényben, valamint emelkedik a dohánytermékek, az alkohol és az LPG jövedéki adója.

2013. január 1-jétől bevezetik a pénzügyi tranzakciókat terhelő illetéket, ennek mértéke 0,2 százalék lesz, 6 ezer forintos felső határral. A fizetési forgalom készpénzre való átterelődésének elkerülése, a szürkegazdaságot erősítő készpénzforgalom visszaszorítása érdekében a készpénzfelvételre magasabb, 0,3 százalékos kulcsot vezetnek be.

Szintén bevezetik a biztosítási adót, amely a biztosítókra jelenleg kivetett két adónemet is kivált: a pénzügyi szervezetek különadóját és a tűzvédelmi hozzájárulást.

14 százalékos EHO és építményadó

A dokumentum szerint az adórendszer semlegességének növelését célzó lépés a béren kívüli juttatások és más meghatározott juttatások adózásának egymáshoz közelítése. Az intézkedés eredményeként a béren kívüli juttatásokra 14 százalékos EHO-t vezetnek be a jelenlegi 10 százalék helyett.

A helyi iparűzési adó alapjának szélesítése érdekében az eladott áruk beszerzési értékét, valamint a közvetített szolgáltatás levont értékét sávosan határozzák meg az árbevétel nagyságának függvényében. Az áfa csalások visszaszorítása érdekében a pénztárgépeket az adóhatósághoz kötik be.

2013-tól további, a feketegazdaság elleni küzdelmet segítő jogszabályi intézkedésekre kerül sor, valamint a helyi építményadó kiegészítéseként a villany-, gáz-, víz-, csatorna-, távközlési (telefon, kábeltévé, internet) vezetékek (nyomvonala) után ezek tulajdonosára méterenként 100 forint adó vethető ki. Jövőre ezenkívül újabb három kisadó szűnik meg – írja az NGM.

Az NGM a dokumentumban összegzi az eddig megvalósult adópolitikai intézkedéseket is és kiemeli, hogy „a kormány hivatalba lépése óta következetesen, kizárólag olyan intézkedéseket terjesztett az Országgyűlés elé, amelyek az adóterhelés súlypontját a jövedelmeket terhelő adókról egyre inkább a fogyasztást, forgalmat terhelő adókra helyezik át.”

Az adópolitika fókuszában továbbra is a pénzügyi egyensúly biztosítása, a vállalkozni kívánók megbecsülése áll, valamint a jövedelmeket terhelő adók súlyának csökkentése a fogyasztási forgalmi adók szerepének növelése mellett – írja az NGM.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.