Fordított áfa-fizetés: kaszálhat az APEH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az áfa-csalók nagy részét az APEH képtelen elfogni, mivel a bűnözők szélsebesen váltogatják cégeiket, azok ál-cégvezetőivel együtt. Számos vállalkozás „szűnik meg”, miután értékesítette adózatlan portékáját, a befizetendő áfával pedig valahogyan mindig adósok maradnak. Hogyan hajthatóak be ebben a helyzetben az adóforintok?

A hulladékkereskedelemben már 2006. január elseje óta él a fordított áfa-fizetési kötelezettség. Eszerint nem az eladónak kell befizetnie az általános forgalmi adót, ő csupán a nettó vételárat kérheti el a hulladék után. Az áfát a vevő fizeti be az államnak. Mivel a színesfémek adás-vétele eddig leginkább feketén zajlott, az intézkedéssel a hatóságok a további fiktív számlázásnak igyekeztek elejét venni.

Az építőipar és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások is abba a körbe tartoznak, ahol a vállalkozók előszeretettel teszik zsebre az áfát. A fordított rendszert ezért ezen a területen is be kívánja vezetni az állam. ˝Ha az Országgyűlés elfogadja az általános forgalmi adóról szóló új törvényjavaslatot, 2008. január egytől életbe léphet a fordított áfa-fizetési kötelezettség˝ – tájékoztatta a Vállalkozói Negyedet a Pénzügyminisztérium sajtószóvivője, Magyar Aletta.

A fordított rend köre

A fordított áfa fizetés hatálya meghatározott ügyletekre terjed ki. Többek között ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatásokra, ingatlanértékesítésre, hulladékok, illetve csőd- és felszámolási eljárás hatálya alatt álló adóalanyok tárgyieszköz-értékesítésének esetére. Az említett területeken ugyanúgy történne az áfa befizetése, mint a hulladékkereskedelemben. ˝A fordított adózás belföldi adóalanyok közötti ügyletben alkalmazandó. Az értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalany helyett a terméket beszerző, szolgáltatást igénybevevő adóalany lesz adófizetésre kötelezve.˝

A kérdés csak az, miért biztosak abban a jogalkotók, hogy a vevő befizeti a forgalmi adót vásárlása után. ˝Nem hiszem, hogy az adócsalásokat újabb szabályok hozatalával, illetve az adózási rend további bonyolításával lehet megfogni˝ – véleményezi a tervezetet Dr. Fodor András ügyvéd. ˝A becsületes adófizetést bele kell passzírozni a fejekbe. Míg nem emelték meg az egyszerűsített vállalkozói adó mértékét, az eva jó példa volt az egyszerű és viszonylag kismértékű adófizetésre. De ha száz forintból közel nyolcvan az állam zsebében köt ki, a vállalkozók úgyis a fizetés elkerülésével fognak próbálkozni.˝ A fordított áfa kizárólag vállalkozói körbe tartozó-vevőre vonatkozik.

A Pénzügyminisztérium szerint a folyamat éppen úgy nyomon követhető, mintha az értékesítő lenne adófizetésre kötelezve. A vevő az áfát annak teljesítési időpontjától függően, aktuális bevallásában tünteti fel, és az adott bevallási időszakban számolja el. ˝Fordított adózás esetén az eladó (szolgáltatást nyújtó), azaz a számla kibocsátója olyan számla kibocsátásáról gondoskodik, amelyben nem szerepel az áthárított adó százalékértéke. A számlán azt kell feltüntetni, hogy az áfatörvény alapján a számla áfatartalmát a vevő fizeti meg. Ezen esetekben tehát a vevő lesz köteles megfizetni az adót, azonban – ha a jogszabályi feltételek fennállnak – a vevő élhet majd adólevonási jogával˝ – mondja Barta Mihályné adószakértő.

Dr. Egerszegi Tamás ügyvéd szerint könyveléstechnikailag egyszerűen kimutatható a hagyományos és a fordított áfa fizetési kötelezettség. ˝A számviteli törvény hatálya alá nem tartozó közönséges földi halandók esetén viszont kifejezetten káoszt okozna, csak büntetésre, tévedésekre és csalásra adna okot˝ – állapítja meg Egerszegi. Arról azonban egyelőre nincs szó, hogy az említetteknek kellene áfát fizetni a vállalkozók helyett.

A vevő megbízhatóbb az eladónál

Hogy pontosan miért csökkenti a visszaélések számát, ha változtatnak az áfa-fizető személyén, a Pénzügyminisztérium a következővel magyarázza: ˝az eladó így nem tud eltűnni az áfával – például fiktív adóalanyként -, hiszen azt nem is kapja meg. A vevő esetében pedig, ha levonási joga van, a fizetendő adó ellentételezi a levonható adóját, így a költségvetés felé a szaldója nulla, éppúgy, mint normál esetben.˝ Az Európai Unió több tagállamában létezik fordított adózás. Tőlünk nyugatabbra többek között a hulladékkereskedelem rendezése esetében is ezt a megoldást választották a csalások visszaszorítására.

Az unió tagállamai tiltakoznak az ellen, hogy a fordított áfa-fizetést minden tevékenységi körre kiterjesszék. ˝Amit a tagállamok elleneznek, az a fordított adózás általánossá tétele, szektormegkötés nélkül, nem pedig annak célzott alkalmazása bizonyos területeken. És inkább aggályaikat hangoztatják, hiszen ez nyilvánvalóan egy rendszer alapvető működési elvét változtatná meg˝ – állítja a Pénzügyminisztérium szóvivője.

Az építőiparon és a hulladékkereskedelmen kívül van még egy terület, ahol különösen sok a visszaélés, a számítástechnika nemcsak villámgyors fejlődése miatt hoz magas bevételeket a cégeknek. Az alaplapok ˝elsumákolása˝ az országba történő behozatalkor igen gyakori jelenség. Az emiatt keletkező adókiesés olyan nagy, hogy a fordított áfa-fizetést erre a területre is ki akarják terjeszteni.

A bevezetéshez azonban az Európai Unió engedélye szükséges, a magyar fél kérelmének elbírálása folyamatban van. A Pénzügyminisztérium pluszbevételekre számít, ha hatályba lép a fordított áfa-fizetés. Az unió lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy bizonyos tevékenységi körök esetén fordított adózást alkalmazzanak, csupán be kell azt jelenteniük. A megjelölt tevékenységeken kívüli esetekben a fordított adózás viszont továbbra is derogációköteles.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.

2024. május 2.

Svédország – kis nép, nagy teljesítmény

A svédek büszkék hazájukra és erre minden okuk megvan. Az ország versenyképes, a gazdaság nemcsak a hagyományos ágazatokban, hanem a high-tech szektorban is nagyon jó teljesítményt nyújt, a jóléti társadalom stabilitást, biztonságérzetet ad minden polgárnak. Svédország közismerten magas adózású országnak számít, a magas színvonalú jóléti szolgáltatások és biztonsági háló alapja a magas adójövedelem.