Fuvarozás: januárban elnéző lesz a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januárban még nem büntet a NAV az EKAER-rendszerben.


A kormány az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (ekáer) Munkacsoport javaslataira figyelemmel, támogatja a bírságmentes időszak január 31-ig tartó meghosszabbítását – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel.

A közleményben ismertetik: az Európában is egyedülálló, gazdaságfehérítő hatást kiváltható online árukövetési rendszer január 1-jével lép hatályba. A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) revizorai, pénzügyőrei az újév első napján kezdik meg az ellenőrzéseket, azonban január 31-ig csupán szolgáltató-segítségnyújtási és figyelem felhívási céllal. Az adóhatóság eddig az időpontig nem szab ki mulasztási bírságot – áll a tárca közleményében.

Időpont: 2014. december 9–10.
Helyszín: Best Western Hotel Hungária
Előadók: közismert szakértők, adózási, számviteli, pénzügyi szakemberek

1. nap: Számviteli változások a gyakorlatban 2014 • Számviteli változások 2015-től • Számviteli ellenőrzés és a hibák javítása • Értékcsökkenés számviteli kérdései elszámolása

2. nap: Az adózás rendjéről szóló törvény változásai • Személyi jövedelemadó változásai • Járulékok változásai • Általános forgalmi adó változásai • Társasági adó változásai

Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter kérésére a NAV – a zökkenőmentes átállás érdekében – a napokban közzétesz a honlapján egy kérdés-válasz formájú, közérthető gyakorlati útmutatót. Emellett az adóhatóság szakértő munkatársai a jövő héttől, egy külön erre a célra létrehozott e-mail címen várják az online árukövetési rendszerrel kapcsolatosan felmerülő kérdéseket.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.