Népszerű lehet a földadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy félszáz település tervezi földadó kivetését – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az érdekképviselet tiltakozik.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) semmilyen mértékben és -formában nem ért egyet a termőföld megadóztatásával – közölte az elnökség döntését a NAK.

A szervezet – a Település Agrárgazdasági Bizottságok elnökeinek bevonásával – országosan felmérte az önkormányzatok földadóval kapcsolatos elképzeléseit. A visszajelzések alapján mintegy félszáz település tervezi a földadó kivetését. Az érintett önkormányzatok nem egységes elvek mentén állapítanák meg földadót, a legtöbb esetben hektáronként vagy aranykoronánként határoznák meg az adó mértékét.

A NAK véleménye szerint a földadó több szempontból is aggályos. Az adót a földtulajdonosok előbb-utóbb továbbháríthatják a földhasználókra, így fennállhat az az eset, hogy a földhasználóknak közvetlenül az iparűzési-, közvetve pedig a földadót is meg kell fizetniük. További problémát jelent, hogy a földadó forrást von ki a mezőgazdaságból.

Társadalombiztosítás, járulékfizetés és családtámogatási szabályok

Előadók:

Farkasné Gondos Krisztina osztályvezető, OEP
Matlné Kisari Erika vezető tanácsos, NAV
Orbán Zsófia főosztályvezető-helyettes, Magyar Államkincstár

Időpont: 2014. december 16.

Részletes tematika és jelentkezés >>

A magyar agrártermelői és élelmiszeripari szektor gyakorlatilag valamennyi piaci szereplője – az őstermelőktől a gazdasági társaságokig – kötelezően tagjává vált a 2013. március 28-án megalakult NAK-nak. A kamara feladata – a tagoknak nyújtott szolgáltatások bővítésével – az agrár- és élelmiszerágazat hatékony képviselete, továbbá a versenyképességének erősítése.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.