Gépjárműadó-változások 2017-ben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Adóváltozásokat bemutató cikksorozatunk utolsó részében áttekintjük a legfontosabb gépjárműadó-újdonságokat és felhívjuk a figyelmet más adónemekkel kapcsolatos változásokra is.


Gépjárműadó-változások

1.) Az adó alanya, az adófizetésre kötelezett, az új rendelkezéseket aláhúzással jelöltük.

Az adóalany halálát, illetve megszűnését követő év 1. napjától – feltéve, hogy a hatósági nyilvántartásban ekkor még mindig az elhunyt személy vagy a megszűnt szervezet szerepel tulajdonosként – azt a személyt kell az adó alanyának tekinteni, aki/amely a haláleset vagy megszűnés napján a hatósági nyilvántartásban nem üzembentartó tulajdonosként szerepel, ennek hiányban pedig akit/amelyet az adóalany halálát, illetve megszűnését követően elsőként tulajdonosként bejegyeztek.

2.) Mentes az adó alól, változik az alábbi fogalomrész.

A súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő adóalany, valamint a súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő személyt rendszeresen szállító, vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozó adóalany (a továbbiakban együtt: mentességre jogosult adóalany) egy darab – 100 kW teljesítményt meg nem haladó, nem a külön jogszabály szerinti személytaxi-szolgáltatásra és személygépkocsis személyszállító szolgáltatásra használt – személygépkocsija után legfeljebb 13 000 forint/adóév erejéig. Ha a mentességre jogosult adóalany adóalanyisága és adókötelezettsége az adóévben több személygépkocsi után is fenn áll, akkor a mentesség kizárólag egy, a legkisebb teljesítményű személygépkocsi után jár.

3.) Mentes az adó alól az a személygépkocsi, változik az alábbi fogalomrész.

Amelyet az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdése szerinti alapellátási tevékenység ellátása érdekében, valamint az egészségügyi államigazgatási szerv törvény alapján kizárólag betegségmegelőző, gyógyító, egészségkárosodást csökkentő közegészségügyi, járványügyi és egészségvédelmi alapfeladatának ellátása érdekében üzemeltetnek.

4.) Súlyos mozgáskorlátozott fogalma változik

Súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő az a személy, aki a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 2016. április 1-jén hatályos 2. § a) pontja szerint súlyos mozgáskorlátozottnak vagy 2. § h) pontja szerint egyéb fogyatékossággal élőnek minősül, és ezt a tényt az ott meghatározott szakvélemény, szakhatósági állásfoglalás, igazolás, hatósági határozat másolatával igazolja.

HIPA bevallás benyújtása az állami adóhatósághoz

Mégsem lép hatályba a 2015. évi CLXXXVII. törvénnyel megállapított alábbi rendelkezés!

42/D. § (1) Az adózó az állandó jellegű helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét a PM rendelet szerinti bevallási nyomtatványon az állami adóhatósághoz az általános nyomtatványkitöltő program alkalmazásával is teljesítheti.

(2) Az állami adóhatóság a hozzá beérkezett, (1) bekezdés szerint adóbevallást – tartalmi és formai vizsgálat nélkül, a befogadó nyugta kiadásával – az adóalany által a bevallási nyomtatványon megjelölt székhely, telephely(ek) szerinti önkormányzati adóhatóság részére haladéktalanul elektronikus úton, illetve, ha az önkormányzati adóhatóság az elektronikus úton történő adatfogadás technikai feltételeit nem biztosítja, akkor 5 munkanapon belül postai szolgáltató útján megküldi. Az állami adóhatósághoz határidőben benyújtott adóbevallást az önkormányzati adóhatóságnál teljesítettnek kell tekinteni.

Új szolgáltatásokkal bővült az Adó Online:
  • díjmentes cikk és szaklap értesítő
  • kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
  • egyedi szaklap ajánlatok

A cikk szerzője Lakatos Zsuzsa, transzferár- és adószakértő, Tax Revolutions Kft. 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.