Gyurcsány negyvenöt pontja – új adórendszer jöhet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Negyvenöt átfogó intézkedést tartalmaz a kormány idei munkaterve – jelentette be Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az MTI tudósításában azt is elmondta, megkezdik az adórendszer felülvizsgálatát, és április végéig döntést hoznak az egészségügyi biztosítói rendszerről.

A kormányfő kérdésre válaszolva közölte: továbbra is vizsgálandónak tartja Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos miniszteri kinevezését, de mint hozzátette, nyitott ebben a kérdésben. Egy másik kérdés kapcsán elmondta, hacsak valami rendkívüli esemény nem indokolja, tavasszal nem tervezi kormánya átalakítását.

„”A nemzeti jövedelemhez képest 38 forint helyett 37 lesz az adócentralizáció mértéke 100 forintból. Azaz bármilyen új adó bevezetése, az adókulcsok megváltoztatása bármelyik jelenlegi adónemben, egészen biztosan magával vonja egyéb adónemekben az ezzel ellentétes irányú változtatást”” – mondta Gyurcsány Ferenc.

Közölte, hogy április végéig döntenek az egészségügyi biztosítói rendszerről, ősszel pedig előkészítik a szabályozást. A miniszterelnök hozzátette: ugyancsak szabályozni fogják az egészségügyi intézmények gazdálkodását. A kormány tájékoztatása szerint a köz- és a felsőoktatásban napirendre tűzik teljesítményértékelés bevezetését, illetve a felsőoktatási intézmények akkreditációjának módosítását.

A nyugdíjrendszerről szólva közölte: a jelenlegi rendszert hosszú, átfogó, szakmai és társadalmi vita után lehet majd csak átalakítani. Gyurcsány Ferenc kitért még arra, hogy a Miniszterelnöki Hivatal honlapján hozzáférhető munkaterv olyan pontokat is tartalmaz, mint új törvény megalkotása a nemzeti parkokról, a jegyzők hatásköréről szóló szabályozás, vagy a kistérségi együttműködés.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.