Az innovációs járulék változásai
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Személyes adattal való visszaélés, rágalmazás és hivatali visszaélés miatt.
Állítása szerint semmiről nem készített másolatot, mindent odaadott a nyomozóknak Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt dolgozója a nála tartott csütörtök reggeli házkutatáskor.
Horváth András az ATV Egyenes beszéd című műsorában hozzátette: a házkutatás során szembesült azzal, hogy három bűncselekmény ügyében nyomoznak ellene: az Egyenes beszédben korábban tett kijelentései, valamint az információkat tartalmazó zöld dossziéja miatt személyes adattal való visszaélés, rágalmazás és hivatali visszaélés miatt.
A műsorban hangsúlyozta: a kormányzat részéről bárki elkérhette volna a zöld dossziét, ő odaadta volna. Célja, hogy a dossziéban szereplő cégekkel szemben folytassák le a vizsgálatot. Elmondta: a dossziéban több cég is nevesítve van, köztük egy „kulcspozícióban lévő” is.
A NAV volt dolgozója kitért arra, hogy az adóhatóságnál „leállítanak ügyeket”, s nem vizsgálják azokat a cégeket, ahol „számlagyárak működnek”. Horváth András szerint a zöld dosszié tartalma súlyos politikai és parlamenti kérdés is.
(Forrás: MTI)
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!