Hárommilliárdot csalt el egy magyar-szlovák cégcsoport


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csaknem hárommilliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul egy bűnszervezet, amely szlovák-magyar céghálózaton keresztül kereskedett legálisan és illegálisan elektronikai és háztartási gépekkel – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Tizenkét embert előzetes letartóztatásba helyeztek.


A közlemény szerint a bűnszervezet a Magyarországon beszerzett termékeket papíron megutaztatta Szlovákiába. A szervezethez tartozó szlovák cég továbbadta az árut a szintén a körhöz tartozó magyar vállalkozásoknak. Így a közösségi értékesítés alapján egyrészt visszaigényelték az áfát, másrészt a papíron történt uniós beszerzés után már nem fizettek adót a láncolatban szereplő cégek. Mindeközben az áruk valójában Magyarországon maradtak, és főként internetes áruházakon keresztül forgalomba kerültek.

A szervezet legális kereskedelmet is folytatott, így tudta leplezni illegális tevékenységét. A piaci ár alatti kínálatukkal óriási forgalmat bonyolítottak: csaknem 81 milliárd forint bevételre tettek szert – írták.

A múlt héten három napon át háromszáz pénzügyi nyomozó, ötven adórevizor, hetven pénzügyőr, a Merkur bevetési egység tagjai és a NAV informatikai szakemberei dolgoztak száz helyszínen, a bűnszervezethez tartozó cégcsoport ügyvezetőinél, irodáiban és raktáraiban tartott házkutatásoknál és lefoglalásoknál. A lefoglalt több mint hatszáz zsáknyi könyvelési anyagot teherautóval szállították el a helyszínekről.

Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban –

Második, átdolgozott kiadás

A szerzők a számla és egyéb bizonylatok kiállításának, valamint az elektronikus számlázásnak az alapvető szabályait foglalják össze.

További információ és megrendelés >>

A nyomozók eddig több mint egymilliárd forint értékben zárolták a gyanúsítottak és az érintett cégek ingatlanjait és bankszámláit, lefoglaltak készpénzt, gépjárműveket, ékszereket, értékes órákat. Az adórevizorok végrehajtás keretében további 1,8 milliárd forint értékben zároltak árukészletet a depókból.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytat nyomozást bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt.

A tájékoztatás szerint a pénzügyi nyomozók 26 gyanúsítottat hallgattak ki. A Csongrád Megyei Főügyészség hétfői közlése szerint 12 gyanúsítottat egy hónapra előzetes letartóztatásba helyeztek.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (3. rész)

Sorozatunk előző részeit itt találja. Mauritiuson a pénzügyi év megközelítése alapvetően különbözik az európai megközelítéstől, ugyanis amíg nálunk jellemzően december 31-ével ér véget a pénzügyi év, addig Mauritiuson június 30-ára esik ez az időpont. A könyvek éves zárása is ehhez igazodik, annyi engedménnyel, hogy ettől el lehet térni, ha a cég bármilyen más okból más […]

2024. október 24.

Illeték-kiszabás: mitől is függ a forgalmi érték?

A forgalmi értéknek vagyonszerzés, öröklés esetén kiemelkedő szerepe van, ugyanis ez lesz az illetékfizetés összegének alapja. Miután a vagyonszerzési illeték alapja a forgalmi érték (illetve a terhekkel csökkentett forgalmi érték, vagyis az ún. tiszta érték), az illetékkiszabási eljárás meghatározó sarokpontja a forgalmi érték-megállapítás. E tekintetben számos kérdés felmerülhet, néhány érdekességre térünk ki cikkünkben.