Használhatatlan APEH-adatbázis?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nehezen áll össze a köztartozásmentes adatbázis az adóhivatalnál. Nem sokat könnyített a kormány azzal, hogy ideiglenesen felfüggesztette az együttes adóigazolások megkérését a közbeszerzések során. Tavaly márciustól él az a szabály, amely szerint egy közbeszerzéses beruházás során csak akkor lehet kifizetni egy alvállalkozót, ha igazolni tudja, nincs köztartozása. Ez a rendszer bővült ki az idén az úgynevezett köztartozásmentes adatbázissal, amely az APEH honlapjáról is elérhető.

Ezt a rendelkezést függesztette fel ideiglenesen a frissen elfogadott adócsomag egyik passzusa. A módosítás azonban igen kacifántosra sikerült, mert a felfüggesztés csak egy bizonyos időszakra vonatkozik: az együttes igazolást csak akkor nem kell megkövetelni egy alvállalkozótól, ha az adóhiány 2008. szeptember 30-át követően keletkezett. A felfüggesztés csak 2010 júliusáig érvényes, azt követően minden visszaáll a korábbi rendszernek megfelelően.

A határidővel kapcsolatban azonban felmerül néhány kérdés. Azzal, hogy a korábbi tartozások kizárására továbbra is kérni kell az igazolást, az újakra viszont nem, lényegében használhatatlan lesz az adóhatóság köztartozásmentes adatbázisa. Ez a lista azokat az adózókat tartalmazza, akiknek egyáltalán nincs tartozása, arra azonban nem képes a rendszer – legalábbis egyelőre nem -, hogy kimutassa, 2008 szeptembere előtt sem volt tartozásuk. A program lehetőséget teremt ugyan a visszakeresésre, ám csak négy hónapra visszamenőleg. Vagyis azok a cégek továbbra is törlődnek a listáról, amelyek a jogszabály által hivatkozott átmeneti időszakban halmoztak fel köztartozást. Ezt követően viszont igazolni kell, hogy mikor keletkezett a köztartozás, vagyis mégiscsak be kell mutatni az igazolást. Az külön kérdés, hogy az adóhatóság igazolása tartalmazza-e majd, hogy a tartozás a hivatkozott időszakban vagy azt megelőzően keletkezett-e.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.