Hatalmas illegális bankot füleltek le Kínában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Éppen két évvel ezelőtt találtak utoljára engedély nélkül működő, illegális bankot Kínában. Azonban az egy kis bank volt ahhoz képest, amit most találtak: az ezúttal lebukott bank az ország minden tartományában hitelezett, kliensei között pedig még állami vállalatok és multinacionális cégek is jelen voltak.

Eddig legalább 8 éven keresztül maradt észrevétlenül az illegális bank. Csupán a Shenzen nevet viselő tartományban másfél év alatt 4,3 milliárd jüan értékű tranzakciókat hajtott végre, ez hozzávetőlegesen 544 millió dollár.

Értesülések szerint a bank kliensei főképp üzemanyagra, ingatlanadóra, illetve a vámok kifizetésre kértek kölcsönt. A kihelyezések túlnyomó része azonban olyan vállalatok javára történt, melyek a hitel összegét, ingatlan- és részvénypiaci spekulációra fordították, s úgy tűnik ez okozta végül a bank vesztét.

A pekingi hatóságokat aggasztotta ugyanis a részvény- és ingatlanpiaci árak emelkedése. Ezért a túl magas illegális hitelezésre gyanakodva indítottak alapos nyomozást, ennek során bukott le az intézmény.

Forrás: Index


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).