Hatályos a Gazdaságvédelmi Akcióterv adós pontjainak a többsége


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv hét adós pontjából már négy hatályba is lépett. A kisvállalati adó (kiva) mértékének, valamint a szálláshely áfájának csökkentése 2020. január 1-től könnyít majd a vállalkozások terhein. Az adórendszer egyszerűsítésére vonatkozó szabályok is jövőre alkalmazhatóak azzal, hogy az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) kivezetésében érintett vállalkozókat az áttérésben már szeptember végétől segíti a Pénzügyminisztérium – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

A magyar gazdaság az utóbbi időszakban jól teljesített, az uniós átlag többszöröse volt a GDP emelkedése, tavaly és idén az első két negyedévben is öt százalék fölötti volt a növekedés aránya. A kormány célja az, hogy a magyar gazdaság teljesítménye hosszú távon is legalább két százalékponttal meghaladja az uniós átlagot, ezért dolgozta ki a Gazdaságvédelmi Akciótervet – hangsúlyozta az államtitkár.

Emlékeztetett arra: június 24-én léptek hatályba a fejlesztési adókedvezmény kibővítésére és az adófeltöltés eltörlésére vonatkozó szabályok.

Az adófeltöltés eltörléséről szólva kiemelte: a változás mintegy 40 ezer vállalkozásnak hoz könnyebbséget, hiszen a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 150-170 milliárd forinttal. Az érintettek ugyanis ezentúl nem december 20-án, hanem öt hónappal később májusban, az adóbevallásuk elkészítésével egyidőben fizethetik meg teljes adójukat.

A fejlesztési adókedvezmény kibővítésével pedig még több beruházás valósulhat meg Magyarországon, miután június 24-től 500 millió forintról a kisvállalatok esetében 300 millió, a középvállalkozások esetében 400 millió forintra csökkent a beruházási értékhatár.

Izer Norbert kitért a Gazdaságvédelmi Akcióterv két másik, július 1-én hatályba lépő pontjára. A reklámadó felfüggesztése 2023. január 1-ig biztosítja, hogy egyetlen vállalkozásnak sem kell reklámadót fizetnie. A 2018-as bevallási adatok alapján mintegy félezer cég mentesül a reklámadó-fizetési és adminisztrációs kötelezettség alól. A szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentése pedig másfél év alatt 450 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál – jegyezte meg az államtitkár.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv jövőre hatályba lépő három pontja közül elsőként a kiva csökkentést emelte ki Izer Norbert. Az, hogy 13 százalékról 12 százalékra csökken a kiva mértéke jelenleg több mint 41 ezer magyar vállalkozást érint. A cégek 5 milliárd forintot spórolnak az adócsökkentéssel, ám a tárca előzetes becslései szerint ez az összeg jelentősen nőhet, hiszen a kedvezőbb adómérték és a minisztérium késő ősszel induló tájékoztatásának hatására több ezer céggel bővülhet jövőre a kivások tábora – jegyezte meg az államtitkár.

A szálláshely általános forgalmi adójának (áfa) a csökkentése biztosítja, hogy a legalacsonyabb (5 százalékos) mértékű áfát számíthatnak fel a turizmusban 2020. január 1-től. Jövőre a 4 százalékos mértékű turizmusfejlesztési hozzájárulással együtt is épp feleannyi közterhet kell fizetniük az érintetteknek, mint a jelenlegi 18 százalékos áfa mellett – jegyezte meg Izer Norbert hozzátéve, hogy az intézkedés 20-24 milliárd forintot hagy 2020-ban a szektor piaci szereplőinél.

“A Gazdaságvédelmi Akcióterv adórendszert egyszerűsítő pontjának jelentőségét nemcsak az a kormányzati cél adja, hogy az adófajták számát harmadával csökkentsük a ciklus végéig, hanem sokkal inkább az, hogy bürokratikus terhek csökkentésével a gazdálkodók komoly összegeket és időt is takaríthatnak meg” – húzta alá Izer Norbert.

Jövőre ezért további négy adónem szűnik meg. Egy teherré olvad össze a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék, a negyedik megszűnő tehertípus pedig az eva lesz – részletezte.

Az evásokat a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is segíti az átállásban. Felidézte, hogy a tárca már szeptember 25-én közzétett egy részletes tájékoztatót, valamint az eva-kalkulátort. Ez utóbbit péntek reggelig már több mint ötezren töltöttek le. Az adóhivatal pedig szeptember 27-én minden evásnak elküldte elektronikus azt a mindössze fél oldalas figyelemfelhívó levelet, amely az eva-kalkulátor linkjét is tartalmazta – mondta Izer Norbert.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 17.

Nem tisztességes bírságkedvezményért elvenni a jogorvoslati jogot

„Fogadd el még akkor is, ha nem érzed jogszerűnek, mert fele annyit fizetsz.” Ez akár egy NAV hirdetés szlogenje is lehetne. És talán nem is lenne különös mindez, ha nem arról lenne szó, hogy a NAV egy hatósági jogalkalmazó, és az ezeknek a szlogeneknek teret engedő jogszabály az adóigazgatási eljárás szabályrendszere.

2021. szeptember 17.

Dante-700 – Dante élete (1. rész)

Dante, a világirodalom egyik legnagyobb alakja 700 éve hunyt el. Főműve, az Isteni színjáték nehéz olvasmány, de ennek ellenére az értő irodalmárok a legmagasztosabb jelzőkkel illetik. Nem véletlenül, hiszen a nyugati kultúrára gyakorolt hatása egyedülálló, az irodalom, a zene, a képzőművészet, a filmművészet egyaránt sokat merített Dante nagyeposzából.