Helyi adók 2016: hol, mennyi?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Letölthető táblázatunkból településenként, illetve fővárosi kerületenként megtudhatja, hogy az egyes önkormányzatok 2016-ban és a megelőző öt évben milyen helyi adókat és milyen mértékben vetettek ki. Táblázartunk most jóval több információt tartalmaz, mint a korábbi években.


Letölthető táblázatunkból 2016-re vonatkozóan településenként, illetve fővárosi kerületenként megtudhatja, hogy az egyes önkormányzatok melyik évtől kezdődően, milyen helyi adókat és milyen mértékben vetnek ki.

A táblázat idén jóval részletesebb a korábban megszokottnál. Az első lapon a hagyományos, a korábbi években megszokott táblázat található, a második lapon az egyes önkormányzatok adózás szempontjából legfontosabb atatait találja (önkormányzat honlapja, adóügyi információs telefonszám, e-mail cím, levelezési cím, önkormányzati rendelet linkje, adónemek pénzforgalmi jelzőszáma, adómérték hatályba lépésének napja), míg a harmadik lapon a települési adók részletes összesítése látható.

Emlékeztetőül: 2015-től bármelyik településnek lehetősége van települési adó kivetésére, melyet az önkormányzatok illetékességi területükön rendeleti úton vezethetnek be. A települési adó csak olyan adótárgyra vethető ki, melyre nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya. Az adó alanya nem lehet szervezet, vállalkozó, állam illetve önkormányzat. A települési adóbevétel az önkormányzatnál marad.

Helyi adók 2016 – innen töltheti le táblázatunkat!

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.