Heti NAV-figyelő: 41. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Környezetvédelmi termékdíj-ellenőrzések jönnek, a NAV frissítette feketelistáit és elmondták, miként kell rendezni a nem jelentős összegű hibát a társasági adóban. NAV-figyelőnk következik magyarázatokkal.


1. Környezetvédelmi termékdíj-ellenőrzések várhatók!

Erre utal, hogy a NAV elektronikus értesítést küld mindazon termékdíj-köteles termékek forgalmazásával foglalkozó adóalanynak, akik valószínűsíthetően elmaradtak környezetvédelmi termékdíj kötelezettségeik teljesítésével. A NAV a felhívást az elkövetkezendő napokban küldi a kiválasztott adóalanyok elektronikus tárhelyére. Most még van lehetőség az elmaradt bejelentés és bevallás pótlására. Az elmaradt bejelentést a TKORNY jelű nyomtatványon, a bevallást pedig a 15KTBEV nyomtatványon pótolhatják.

2. Hogyan rendezzük a nem jelentős összegű hibát a társasági adóban?

A tájékoztató segít, hogy miként kell kezelni a társasági adóban az adóév során feltárt (korábbi adóévi adózás előtti eredményt növelő vagy csökkentő) nem jelentős összegű hibát.

Tekintettel arra, hogy a feltárt hibákhoz általános szabály szerint önellenőrzés kapcsolódik, így a társasági adó törvény korrekciós tételeket rendel ezekhez a tételekhez a következők szerint:

  • amennyiben az adóévben feltárt nem jelentős összegű hiba – az adóellenőrzés, önellenőrzés során megállapított – bevételként vagy költség, ráfordítás csökkenéseként elszámolt összeg, úgy azzal csökkenthető a felmerülés adóévében az adóalap;

  • amennyiben az adóévben feltárt nem jelentős összegű hiba költségként, ráfordításként, vagy bevétel csökkentéseként elszámolt összeg, akkor növelni kell a felmerülés évében az adózás előtti eredményt.

A fenti esetekben az adóbevallást, melyhez kapcsolódóan a bevétel, illetve költség, ráfordítás módosító tétel elszámolásra került, önellenőrizni kell.

A Tao tv azonban lehetőséget ad arra, hogy az adóévben felmerült nem jelentős összegű hibát a feltárás napját magában foglaló adóévről szóló adóbevallásban vegye figyelembe az adózó, ha az költségként, ráfordításként, vagy bevétel csökkentéseként került elszámolásra. Ennek feltétele, hogy a nem jelentős összegű hibával érintett adóévi adóalapja meghaladja a nem jelentős összegű hiba összegét. Ilyen esetben nem kell alkalmazni az adóalap növelő tételt és a korábbi adóév bevallását sem kell önellenőrizni. Ez a lehetőség akkor is alkalmazható, ha ugyanazon adóév tekintetében több, akár ellenkező előjelű hiba is feltárásra kerül.

3. EMCS üzemszüneti eljárás

A tájékoztató az Európai Bizottság és a tagállamok illetékes hatóságai által működtetett jövedéki termékek szállítására és felügyeletére létrehozott számítógépes rendszer üzemszüneti eljárásáról.

4. NAV-bankszámlaszámok

Itt találja a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó NAV IBAN számlaszámok 2016. január 1-től érvényes jegyzékét.

5. Pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések listája

A NAV közzétette az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések frissített listáját.

Továbbá feltöltésre került az ENSZ BT terrorizmus finanszírozása elleni pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedésekről szóló határozatok bővített listája.

6. Frissített feketelisták

A be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók listája frissült. A lista azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét és adószámát tartalmazza, akikkel szemben jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek. Az adózó adatain túl a lista a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is tartalmazza. Az adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata iránti kereset esetén az adatokat a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján teszik közzé. Amennyiben a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követi el, akkor a közzétett adatok a közzétételtől számított 2 év elteltével törlésre kerülnek.

Az aktuális listát itt éri el.

Ezen a listán szereplő személyek nem tettek eleget az állami adóhatósághoz teljesítendő bejelentkezési kötelezettségüknek.

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.