Hogyan adóztak a rómaiak? – Bevezető rész

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2018. október 26.
Címkék: ,
Rovat:
A nyugati típusú társadalmak a Római Birodalom örökösei. Jogrendszerük, közéletük, kulturális örökségük, vallásuk, sokszor még a nyelvük, kifejezéseik is visszavezethetők a birodalomra. Igaz ez a közéletre, a politikai rendszerekre, az állami működésre is, beleértve a pénzügyi és adózási rendszereket is.

… adót meg a háború jogán szed, hiszen a győztes mindig megadóztatja a legyőzöttet.

(Julius Caesar: Feljegyzések a gall háborúról – első könyv 44.)

Korábbi írásainkban már többször érintettük a Római Birodalom adózási ügyeit. Az Újszövetség adózási témái (Jézus születése, Jézus példabeszédei stb.) természetesen kapcsolódtak a Római Birodalomhoz is, de tárgyaltuk Néró adóreformját, szóltunk Vespasianusról, aki még a vizeletet is megadóztatta, vagy a konstantinápolyi Hagia Sophia székesegyház építéséről.

A cikksorozatban a rómaiakkal, a Római Birodalommal kapcsolatos történelmi eseményekre, hadvezérekre, csatákra, államférfiakra csak a legszükségesebb mértékig térünk ki, ezek az általános és középiskolai oktatásból is ismertek lehetnek.

A címben feltett kérdés megválaszolásához először is tisztáznunk kell, hogy mit, kiket értünk „rómaiak” alatt. Ez az egyszerűnek tűnő kérdés már önmagában is bővebb kifejtést igényel. A cikksorozat bevezető részében ezzel foglalkozunk, az itt leírtakra a későbbiekben gyakran fogunk hivatkozni.

Róma alapításától a Római Birodalom kialakulásáig

Róma alapításáról két monda született.

1. Róma városát Romulus és Remus alapították, akik Mars hadisten és Rhea Silvia ikergyermekei voltak. Romulus magának akarta a hatalmat, megölte Remust. Így lett Romulus Róma első királya.

2. A rómaiak Trójából származtak, hajóval érkeztek Itália középső vidékére. Az itt élő latinokkal szerződést kötöttek, letelepedtek, békében éltek. Egyszer az egyik királyukat gonosz öccse elűzte a trónról, testvére unokáit a Tiberis folyóba vettette. A kosárba tett ikerfiúkat a megáradt folyó, nem sodorta el, hanem a partra tette. Romulust és Remust egy anyafarkas szoptatta és védte meg, később környékbeli pásztorok nevelték fel őket. Felnőve visszaszerezték nagyapjuk királyságát. Madárjóslással döntötték el, hogy melyikük legyen a király. Az égiek Romulusnak kedveztek, a várost is róla nevezték el.

A Romulust és Remust szoptató anyafarkas

A város alapítását a hagyomány Kr. e. 753. április 21-ére tette, ezen a napon ünnepelték a későbbiekben a város alapítását. Régészeti leletek szerint a terület már ez előtt jó száz évvel is lakott volt.

Romulust további hat király követte Róma trónján. Az utolsó három király – Tarquinius Priscus, Servius Tullius és Tarquinius Superbus –, az ún. etruszk királyok létezését a történettudomány is elfogadja.

Servius Tullius már agresszív terjeszkedő politikát folytatott, a környékbeli településeket leigázta, megsarcolta. Ezt a hódító politikát Tarquinius Superbus is folytatta, de saját népét is terror alatt tartotta, ezért Kr.e. 509-ben elűzték trónjáról.

Már a királyok ideje alatt kialakult a Rómát vezető patríciusok, illetve a polgárjoggal sem rendelkező köznép (plebejusok, tulajdonképpen nincstelenek) megkülönböztetése. Közöttük helyezkedtek el a patríciusok támogatására szoruló, kisebb vagyonnal rendelkező cliensek. A szenátus is ekkoriban jött létre a legbefolyásosabb családok képviselőiből.

Ezt követte a köztársaság időszaka egészen Kr.e. 27-ig. Ez egy arisztokratikus köztársaság volt, politikai jogokkal a plebs továbbra sem rendelkezett. A szenátus irányította Rómát, kezdetben 100, később 300 taggal (a létszámot Julius Caesar emelte fel 900-ra, de akkor Róma már birodalommá formálódott). A plebejusok az évszázadok során számos jogot kivívtak maguknak, a hatalom a béke érdekében engedményeket tett.

Rómát két választott consul vezette, helyetteseik voltak a praetorok, a tisztségek betöltéséért fizetség nem járt. A szerepek kétszerezésével kívánták elkerülni azt, nehogy egyeduralom alakuljon ki, illetve az azonos rangú vezetők egymást is ellenőrizték. Ha a consulok és a praetorok is háborúban voltak, akkor legfeljebb hat hónapra dictatort választottak a helyettesítésükre. Ez a modell sikeresnek bizonyult mintegy négy évszázadon át!

A királyok által megkezdett terjeszkedő politika a köztársaság időszakában tovább folytatódott, a Kr.e. 3. századra Itália római uralom alá került. A harcok során a hadizsákmány Rómába áramlott, a győztes „jogán” a veszteseket megsarcolták, adófizetésre kényszerítették. Sok település a harc helyett az önkéntes behódolást választotta, elkerülve ezzel a kifosztást és a véráldozatokat.

A hódításokhoz jól szervezett hadseregre volt szükség. Ebben a rómaiak különösen erősek voltak. A katonákat meg kellett fizetni, de erre a hadizsákmány, illetve a meghódított területek adói bőséges fedezetet nyújtottak.

Az egyes területek a következő jogállásokkal rendelkezhettek:

  1. Róma városa, a római területek és coloniák polgárai, illetve a római polgárjogot kapott törzsek;
  2. Római polgárjogot kapott, de szavazat nélküli települések (municipia);
  3. Autonóm, illetve a római fennhatóságot elismerő szövetségesek (socii, foederati).

A köztársaság időszakának Kr.e. III-I. századi legfontosabb eseményeit most csak jelzésszerűen soroljuk fel:

– első pun háború, Kr.e. 264-241., Szicília római provincia lesz;

– második pun háború, Kr.e. 218-201., Hannibál az Alpokon keresztül lerohanja Itáliát, cégül a rómaiak megsemmisítő vereséget mérnek rá;

– harmadik pun háború, Kr.e. 149-146., Karthágó elpusztítása, Africa provincia római uralom alá kerül;

– Sulla diktatúrája, Kr.e. 82-79.;

– Spartacus rabszolgafelkelése, Kr.e. 73-71., mintegy 60 ezer rabszolga esik áldozatul Róma bosszújának;

– első triumvirátus, Kr.e. 60-48, Julius Caesar, Pompeius és Marcus Licinius Crassus;

– Julius Caesar galliai hadjárata, Kr.e. 58-51., Gallia római provincia lesz;

– Julius Caesar, Kr.e. 46-tól 10 évre, majd Kr.e. 45-ben örökös diktátor;

– Julius Caesar megölése, Kr. e. 44-ben március idusán (15-én);

Julius Caesar

– második triumvirátus, Kr.e. 43-36. Caius Octavianus (a későbbi Augustus császár), Marcus Aemilius Lepidus és Marcus Antonius;

– Augustus császár, Kr.e. 27-től.

A köztársaság időszaka alatt az előzőeken túl Róma provinciája lesz például Hispánia, Macedonia, Thrákia és Egyiptom is. Egyiptomnak sajátos a jogállása, Augustus személyes birtoka.

A Római Birodalom „megalakulását” nem szokás konkrét évszámmal jelölni, hiszen a folyamatos terjeszkedő politika következtében az fokozatosan jött létre. Mégis, ha konkrét évszámot kellene megjelölni, az Kr.e. 241 lehet, mivel ekkor vált Szicília római provinciává.

Augustustól Diocletianusig

A Kr.e. 27-től Kr.u. 476-ig terjedő időszakot szokás a Nyugatrómai Birodalom időszakának nevezni. (a 476-os évvel, mint a bukással kapcsolatban a történettudomány ma már más véleményt képvisel, erről a későbbiekben lesz szó).

Ennek az időszaknak a Kr.u. 284-ig tartó része a principátus kora, az azt követő időszak a dominátus.

A principátus korában Róma folytatta terjeszkedő politikáját, létrejött a provinciák rendszere. A provinciák létrejötte mindig együtt járt annak határainak megállapításával, a provincia lakói státuszának (ide értve egyes városok és személyek immunitását is – erről még lesz szó), illetve a Róma felé teljesítendő adókötelezettségek meghatározásával. Ezeket a területet elfoglaló hadvezér határozta meg. Az adózásban gyakran meghagyták a korábbi adószabályokat, azzal a kitétellel, hogy azokat Róma felé kell teljesíteni.

A principátus korában a birodalom többször is válsághelyzetbe került. Ez részben az uralkodásra alkalmatlan császárok miatt történt (pl. Caligula vagy Néró), más esetekben a császári cím megszerzésének bizonytalanságai miatt. A császári cím nem dinasztikus alapon öröklődött, a császárokat választották. Volt, amikor a szenátus döntött erről, volt, amikor az előző uralkodó nevezte meg utódait, sokszor a légiók kiáltották ki vezetőjüket császárnak, de az is előfordult, hogy valaki önmagát „nevezte ki”. Ez azt is magával hozta, hogy többször is voltak polgárháborúk, ellencsászárok, illetve egy időben a birodalom különböző területein uralkodó császárok.

Pénzügyi, adózási szempontból ki kell emelni Augustus adóreformját, Tiberius idejének gazdasági válságát, Néró adóreformját, Vespasianus különös adóintézkedéseit, Traianust, aki adót fizetett Róma népének.

Fosztogató római katonák Dáciában (részlet a Traianus-oszlopról)

A bevételek egy része vámokból származott. A római vámrendszer sajátos kettős vámrendszer volt, fizetni kellett a birodalom határán, de az egyes provinciák határának átlépésekor is. Ezt egészítette ki a kikötőkben, hidaknál, utak használatáért fizetendő vámkötelezettség.

Az I-III. századokban jelentős infláció volt. Ez oda vezetett, hogy a viszonylag fejlett pénzgazdálkodás helyébe a cserekereskedelem lépett, sőt az adók jelentős részét is természetben kellet leróni.

A hódítások visszaszorulásával, a népvándorlások megindulásával, a birodalom gazdagságára szemet vető szomszédos népek támadásainak megindulásával a birodalom működéséhez, a határok védelmét biztosító katonaság költségeihez a forrásokat is a saját lakosságtól kellett előteremteni.

Az infláció megfékezését és az adóreformot Diocletianus császár (uralkodott: 284-305) kísérelte meg.

Nagy Konstantintól a Római Birodalom bukásáig

Nagy Konstantin (uralkodott: 306-337) Diocletianus lemondása után ragadta magához a hatalmat („E jelben győzni fogsz!”). Vetélytársait sorra kiiktatta a hatalomból, végül egyedüli birtokosa lett a császári trónnak. Beszüntette a keresztényüldözéseket, kiigazította Diocletianus gazdasági intézkedéseit, a birodalom fővárosát Rómából Új Rómába helyezte át. Az új főváros hivatalos neve volt az Új Róma, de a Konstantinápoly, illetve Bizánc elnevezés terjedt el (mai neve Isztambul). Számos adóintézkedést is hozott, ezekről részletesen fogunk majd értekezni.

A IV. század végén lett császár Nagy Theodosius (uralkodott: 379-395). Ő tette a kereszténységet a birodalom államvallásává, betiltotta a régi vallások gyakorlását. Halála előtt megosztotta birodalmát két gyermeke között, nyugaton Mediolanum (Milánó), majd Ravenna lett a főváros, keleten Új Róma (Konstantinápoly). E megosztás miatt nevezik őt a Római Birodalom utolsó császárának.

Szent Ambrus püspök megtiltja Theodosius császárnak a szentmisén való részvételt (Anthony Van Dyck, 1619-20, Milánó)

A birodalom nyugati része a következő évtizedekben fokozatosan ellehetetlenült, különösen a barbárok támadásai okoztak nagy problémákat. Végül 476-ban Odoaker germán vezér elfoglalta az itáliai területeket, és azokat saját országához csatolta. Odoaker a császári jelvényeket Konstantinápolyba küldte, ezzel is kifejezve azt, hogy nem tartja magát a Római Birodalom uralkodójának, ennek az ekkor keleten uralkodó Zénó keletrómai császárt fogadta el.

Az Új Róma székhelyű Római Birodalom még egy évezreden át létezett, ebben voltak igen sikeres időszakok és válságok is. Az államnyelv egy ideig még a latin volt, de a VII-IX. századokban egy görögösödési folyamat ment végbe, a hivatali nyelv is a görög lett.

Sikeres időszaknak tekinthető Justinianus uralkodása (527-565), illetve a makedón-dinasztia uralkodási ideje (811-1056), ez utóbbi volt az ún. aranykor. A válságok közül ki kell emelni a hunok támadásait, az arab támadásokat, a vallási megosztottságot (képrombolás, egyházszakadás).

A XI. században a bizánci császár kérésére indultak meg a keresztes hadjáratok. A kezdetben sikeres katonai műveletek többször is Konstantinápoly kifosztásához vezettek, és nagyban hozzájárultak a végső vereséghez. Erre 1453. május 29-én került sor, az iszlám seregek elfoglalták a fővárost.

Konstantinápoly ostroma (freskó egy bukovinai templom falán)

Róma mitológia szerinti alapításától a birodalom bukásáig összesen 2206 év telt el.

A Római Birodalom utódállamai, örökösei

Konstantinápoly eleste után három kisebb terület maradt keresztény irányítás alatt, a Nikaiai Császárság, az Epiruszi Despotátus és a Trapezunti Császárság. Ezeket a muszlim seregek folyamatosan támadták, az utolsó görög területet 1461-ben foglalták el.

A dicső Római Birodalom örököseinek többen is tartották magukat.

A Konstantinápolyt elfoglaló török szultánok egészen az oszmán birodalom megszűnéséig (1922. november 1.) magukat tartották a Római Birodalom örököseinek, és viselték is a római császári címet.

Az orosz uralkodók III. Ivánt moszkvai nagyfejedelemtől (uralkodott: 1462-1505) egészen II. Miklós cárig (uralkodott: 1894-1917) szintén a birodalom örököseinek tartották magukat, Moszkvát Harmadik Rómának is nevezték.

A német-római császárok is a Római Birodalom jogos örököseinek tartották magukat (arról most nem lesz szó, hogy a Német-római Birodalom nem volt német, nem volt római, és nem is volt birodalomnak tekinthető). Ezt a jogfolytonosságot, örökséget kívánta alátámasztani 1557-ben (több mint száz évvel a Konstantinápoly eleste után) Hieronymus Wolf német történetíró. Munkájában (Corpus Historiae Byzantinae) új rendszert alakított ki az ókori római és a középkori görög Római Birodalom megkülönböztetésére. Ő használta először a „Bizánci Birodalom” kifejezést, amely általánossá akkor vált a 17–18. században, amikor a híres francia írók (például Montesquieu) népszerűsíteni kezdték.

A „bizánci” jelző a despotikus, elmaradott, pusztulásra ítélt egyfajta szinonimájaként jelent meg az európai történetírásban. Ez eléggé igaztalan egy olyan birodalommal kapcsolatban, amely egy évezreden át (ha az itáliai előzményeket is figyelembe vesszük, több mint kétezer éven át) fennmaradt és működött. A birodalom hivatalos neve egészen 1453-ig Βασιλεία τῶν Ῥωμαίων (Baszileia tón Rómaión), azaz a Rómaiak Birodalma volt. A muszlim és a szláv kultúrákban nem létezett az európai történetírás által használt megkülönböztetés, ezekben a civilizációkban a Keletrómai Birodalmat egyértelműen a Római Birodalom folytatásának tekintették.

Irodalom:

A Római Birodalommal sok ezer kötetnyi könyv, számos film, weblap stb. foglalkozik. A felhasznált irodalom részletes ismertetésétől eltekintünk, de kiemeljük közülük a következőeket:

Julius Caesar feljegyzései: A gall háborúról; A polgárháborúról

Castiglione László művei: Az ókor nagyjai (Bp., 1971); A római művészet világa (Bp., 1974)

Creighton, Mandell: A római nép története (Bp., 1898)

Grüll Tibor: A Római Birodalom gazdasága (Bp., 2017)

Gulyás Istvánné (szerk.): Az antik Róma napjai (Bp., 1983)

Hahn István: Róma istenei (Bp., 1975)

Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római-történelem (Bp., 2007)

Révay József: Százarcú ókor (Bp., 1962)

Ürögdi György könyvei: A régi Róma (Bp., 1963); Róma kenyere, Róma aranya (Bp., 1969); Kleopátra (Bp., 1972); Kard és törvény. Marius és Sulla kora (Bp., 1974); Nero (Bp., 1977); Hogyan utaztak a régi rómaiak? (Bp., 1979)

www.romaikor.hu: a weblap – részben tematikusan – számos szakirodalmat idéz, neves szakemberek írásait tartalmazza


Kapcsolódó cikkek:


Hogyan adóztak a rómaiak? – Augustus adóreformja (3. rész)
2018. november 16.

A történelem első ismert adóreformját Augustus római császár hajtotta végre. Az adóreform átfogóan változtatta meg az adónemeket, a beszedés módját, a beszedett adó kincstári kezelését. Az Augustus által bevezetett adóintézkedések hosszú távon fennmaradtak, biztosították a Birodalom működését az elkövetkező évszázadokban.

Január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu
2018. november 15.

Január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu

A gazdálkodó szervezetek január elsejétől kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) - mondta Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán.

Fesztiválszervező csoporttal szemben nyomoz a NAV
2018. november 15.

Az ügyben érintett magyar cég által idén befizetett adó összege elérte a 90 millió forintot, míg a társaság az elmúlt 5 év alatt csupán 13 millió forintot fizetett be a költségvetésbe.

Csoportos társasági adó fizetés kapcsolt vállalkozásoknál– 2. rész
2018. november 15.

A kapcsolt vállalkozások egy meghatározott köre csoportot alkothat és közös társasági adóbevallást készíthet el 2019-től, ha az erről szóló törvényjavaslat elfogadásra kerül. A csoportos társasági adózás előnyei közé tartozik, hogy a társaságok egymás veszteségeit meghatározott keretek között konszolidálhatják, illetve a csoportba tartozó vállalkozások egymás közötti ügyletei mentesülnek a szokásos piaci ár elvének betartása, valamint a transzferár dokumentációs kötelezettség teljesítése alól.