Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Néró császárról számos történet maradt fenn. Ezek gyakran a kíméletlen diktátort, a gyilkos ösztönöket emelik ki, viszont igen kevesen, és ők is csak röviden szólnak Néró gazdaságpolitikai intézkedéseiről. A császár reformjai, adóintézkedései között több jelentős lépés is volt, sőt egyiket-másikat akár a mai napig példaértékűnek tekinthetjük.
Néró a Julius-Claudius uralkodóház utolsó császára volt. Lucius Domitius Ahenobarbus néven született 37-ben, császárrá válását követően (54) vette fel a Nero Claudius Caesar Augustus Germanicus nevet, azaz felvett nevében „helyet kapott” meggyilkolt nevelőapja, a meggyilkolt Julius Caesar, az édesapja, és az ekkorra már istenné avatott Augustus is.
Az uralkodóház korábbi uralkodóinak anyai ágon vagy egyenes ági leszármazottja volt (Augustus, Tiberius – mindkettőnek ükunokája volt), vagy nagyon közeli oldalági rokonságban volt velük (Caligulának unokaöccse, Claudius testvérének, Germanicusnak az unokája volt). Apai ágon Marcus Antoniusnak szintén az ükunokája volt Néró. Elmondhatjuk tehát, hogy kiváló ősökkel büszkélkedhetett, ilyen örökséggel kiváló császár is lehetett volna.
Nem lett az!
A cikkben – fonetikusan – a Néró írásmódot használjuk, sok szerző a római írásmód szerinti Nero formát alkalmazza.
Néró élete
Néró a császári trónt nem kis részben anyjának, Agrippinának köszönhette. Néró apja volt Germanicus, a híres hadvezér, akinek halálát követően anyja hozzáment feleségül Claudius császárhoz.
Claudius az előző feleségét, Messalinát hűtlenség miatt kivégeztette (Claudiusnak eléggé botrányos volt a magánélete, Agrippina már a negyedik felesége volt, de házasságai előtt is voltak érdekes kalandjai). A kivégeztetett Messalinától két gyermeke származott, Britannicus és Octavia. Britannicus volt a császári trón várományosa, Octaviát viszont feleségül adták Néróhoz.
Néró és Agrippina (Aphrodisias Múzeum)
Agrippina fondorlattal elérte, hogy Claudius saját vér szerinti fia helyett, mostohafiát, Nérót jelölje ki örökösének a császári trónon. Ezt követően Agrippina megmérgezte Claudiust (aki megette a mérgező gombából készült ételt; 54), így Néró lett a császár.
Néró „méltó” volt anyjához, rövid úton – ebben Agrippina is segédkezett – megölette Britannicust (55), majd miután már nem bírta elviselni anyja zsarnokságát, többszöri kísérlet után Agrippina is a másvilágra került (59).
Nérónak több felesége is volt, három nő, és volt két férfi házastársa is (nem tévedés). Első feleségének, Octaviának azért kellett meghalnia (62), mert Néró beleszeretett Poppeába (ő lett a második feleség). Egy veszekedés közben az állapotos Poppeát Néró hasba rúgta, aki emiatt elvetélt és meghalt (65). A harmadik feleség, Statilia Messalina túlélte Nérót. A két férfikapcsolatáról viszonylag keveset tudunk, az első egy Pythagoras nevű férfi volt (nem azonos a matematikussal!), akivel egy ünnepségen házasodott össze (64), a másik egy Sporus nevű kasztrált volt, őt 66-ban vette „feleségül” Néró. Sporus öngyilkos lett Néró halálát követően. Nérónak egy gyermekéről tudunk, aki viszont a születését követően nem sokkal meghalt (63).
Még egy halálesetet meg kell említeni Néróval kapcsolatban. Néró nevelője a híres filozófus, Lucius Annaeus Seneca volt. Seneca belekeveredett egy Néró elleni összeesküvésbe, nem volt kegyelem, Néró utasítására Seneca öngyilkosságot követett el, fürdőjében felvágta az ereit (65).
Seneca és felesége öngyilkossága (feleségét, Néró parancsára, megmentették)
Az angol király, VIII. Henrik csak szerény követője volt ezeknek a véres eseményeknek!
Nérónak uralkodása sem volt különb, mint magánélete. Császárrá válását követően úgy döntött, hogy a birodalmi belügyeket rábízza a szenátusra, ő maga csak a külügyekkel kívánt foglalkozni.
Teendő volt bőségesen!
A birodalom keleti részein betörtek a parthusok, több lázadás is kitört. Ezeket a határvillongásokat és lázadásokat sikeresen oldották meg a római légiók (többek között a későbbi római császár, Vespasianus vezetésével).
Nagyobb feladatot jelentett a Claudius császár által meghódított Britanniában kitört ún. Boudica-felkelés 60-61-ben. Boudica férje halála után folytatta a rómaiak elleni támadásokat, seregeket szervezett, a rómaiak által létrehozott településeket feldúlta, felégette (így az alig húsz éve létrejött Londoniumot is), a felkelés halálos áldozatainak számát 70-80 000 főre becsülik. Végül a létszámban ugyan kisebb, de sokkal szervezettebb, technikailag jobban felszerelt római légiók legyőzték a lázadók seregét, Boudica állítólag méreggel lett öngyilkos.Boudica kultúrtörténeti felmagasztosítására Viktória királyné uralkodása alatt került sor, ma is a brit szabadság és függetlenség fontos jelképének számít.
Boudica szobra a londoni Westminster apátság közelében.
A külpolitikai problémák mellett Rómában is zavaros idők következtek. Több összeesküvést, lázadást szerveztek Néró ellen, ezek hatására Néró a belpolitikai ügyeket is saját kezébe vette, a lázadásokat sikeresen letörte, a szervezkedőket kivégeztette vagy száműzte (egy ilyen összeesküvés áldozata lett Seneca is 65-ben).
A belpolitikai problémákat tetézte, mikor 64 nyarán Róma tűzbe borult. A fából épült bérházak a kedvezőtlen szeles időjárás miatt könnyen lángra kaptak, a városban a tűzvész hatalmas pusztítást végzett. A közhiedelemmel ellentétben Néró ekkor nem volt Rómában, mintegy 60 kilométerre, vidéki palotájában töltötte az időt. A tűzvész hírére Rómába sietett, segített az oltási munkálatok szervezésében, a hajléktalanokká váltak élelmiszerrel való segítésében. A katasztrófát követően több olyan intézkedést is hozott, amelyek segítették a város lakosságát, például alacsony szinten rögzítette a gabona árát, szükségszállásokat hoztak létre, ingyenélelmet osztottak, a tűzvész utáni középítkezésekkel munkát teremtettek.
Az a kép, hogy Róma égését nézve Néró dalra fakadt, és lantját pengetve (egyesek szerint hegedülve) Trója pusztulásáról énekelt, szemenszedett hazugság, a korabeli „sajtómunkások” híresztelése volt. Gúnyverseket írtak erről, és híresztelték, hogy Rómát Néró gyújtatta fel. A hiszékeny tömegeket ez természetesen felbőszítette, a kialakult mendemonda néhány évvel később hozzájárult Néró bukásához. A későbbiekben különösen a festőművészek tettek sokat azért, hogy ez beépüljön a kollektív tudatba is, hiszen hálás téma volt az égő Rómát szemlélő, lantját pengető és énekelő császár ábrázolása.
Sztereotíp ábrázolás az égő Rómát szemlélő Néróról
Néró az elpusztult üres területekben nagy fantáziát látott, hatalmas építkezésekbe kezdett. A Domus Aurea (Aranyház) saját magánpalotájaként épült, felállították Néró hatalmas, Colossusnak nevezett szobrát (ez lett a névadója a később épült Colosseumnak, amely a Domus Aureához tartozó tó feltöltési területén épült meg). A hatalmas építkezések hamar kiürítették a kincstárat.
A gyújtogatás és a kiürülő kincstár miatt bűnbakokat kellett keresni. A keresztényeket tették felelőssé az eseményekért. Ez volt az első keresztényüldözés, amelynek – a hagyományok szerint – Péter apostol is az áldozatául esett.
A belpolitikai helyzet enyhülésének köszönhetően 66-67-ben Néró időt tudott arra szakítani, hogy sportolási és művészeti szenvedélyét is gyakorolja. Görögországba utazott, ahol még az olimpián is részt vett. Kocsihajtásban egyedül indult (ki mert volna kiállni ellene), de menet közben leesett a kocsiról, így nem tudott beérni a célba. A döntőbírók – természetesen – őt hozták ki győztesnek. (A sportban azóta sikeresen megszüntették a korrupciót, a doppingot. Vagy nem!)
Művészemberként több hangszeren játszott (kedvence a lant volt), énekelt, verseket írt, színészként lépett fel előadásokon. Természetesen több művészeti versenyen is indult, és ezeket – kiváló tehetsége okán – rendre meg is nyerte.
A belpolitikai stabilitás időleges volt. Több lázadás is kitört Néró ellen 68-ban, ezeket ugyan sikeresen leverték, de a felbátorodott szenátus Nérót anyagyilkossága miatt halálra ítélte. Néró menekülés közben 68. június 9-én öngyilkos lett. A történetírók szerint utolsó szavaira két változatot is megfogalmaztak: Cassius Dio szerint „Jupiterre, micsoda művész vész oda velem!” voltak az utolsó szavak, míg Suetonius azt írta, hogy a földön saját vérében fekvő császár haldokolva megpillantott egy elfogására érkezett centuriót, azt hitte, hogy a megmentésére érkezett, és „Ez aztán a hűség!” szavakkal vált istenné.
Néró halálát követően utódlási válság tört ki, egy éven belül négy császár is váltotta egymást a császári székben, végül Vespasianus volt az, aki a császári hatalmat képes volt stabilizálni.
Néró gazdasági intézkedései, adóreformja
Néró uralkodása alatt számos gazdasági intézkedést is hozott. Kiemelkednek ezek közül az adózással kapcsolatos reformjai.
Néró személyes vagyona is jelentős volt, anyja meggyilkolása után ő lett az egyik (ha nem a) leggazdagabb római, de a császári trón elfoglalása után a kincstár (aerarium) helyzetére sem lehetett panasza, Claudius halálát követően az államkincstár helyzete rendezett volt, bőségesen álltak rendelkezésre források. Köszönhetően Claudius császár „pénzügyminiszterének”, Pallasnak, Néró jól megszervezett pénzügyi adminisztrációt, és biztos bevételi forrásokat örökölt.
A vagyon lehetővé tette Néró számára, hogy bőségesen osztogasson a plebs körében, építkezésekbe kezdjen, illetve a hadsereg fenntartására is elegendő pénz állt rendelkezésre. Mindemellett Néró hatalmas ünnepségeket rendeztetett, amelyek az esemény mellett a további osztogatásra is lehetőséget biztosítottak. Mindez természetesen biztosította Néró népszerűségét a plebs és a katonaság köreiben is. Az intézkedései ellen lázongó szenátorokat, arisztokratákat kivégeztette vagy száműzte, de mindkét esetben gondoskodott arról, hogy a vagyont elkobozzák, és az a kincstár bevétele legyen. Ezek szintén népszerű intézkedések voltak az egyszerű nép körében.
Az osztogatásnak és az egyéb intézkedéseknek köszönhetően az aerarium helyzete már Néró uralkodásának első évében problémássá vált, ezen a császár saját bőkezű adományával segített, negyvenmillió sestertiust juttatott a kincstárnak a magánvagyonából.
Adományozása révén viszont feljogosítva érezte magát, hogy a Claudius által bevezetett kincstári felügyeleti rendszert megváltoztassa, és visszatérjen Augustus császár reformintézkedéseihez. Ez lényegében azt jelentette, hogy a politikai pályafutásuk elején lévő questorok helyett az államigazgatásban bevált, korábban praetori tisztséget viselők közül választott két tisztségviselőt (praefectast), akik három évig felügyelték a kincstári rendszert. Az intézkedés ellen tiltakozó szenátorokat Néró száműzte, vagyonukat elkobozta.
Máig vitatott Néró pénzrontással kapcsolatos tevékenysége. A pénz nemesfémtartalmát csökkentette, de úgy, hogy az felületi vizsgálódással nem volt kimutatható. A mai műszeres mérési módszerekkel viszont ez már feltárható. Ez – elítélhető módon ugyan – de komoly bevételi lehetőséget biztosított a kincstárnak.
Kiemelt jelentősége volt Néró intézkedései között a közmunkáknak. Az útépítések, csatornák építése, Róma leégése után a város helyreállítása, de a luxusberuházások is jelentős gazdaságélénkítő hatást eredményeztek, másrészt munkát (elfoglaltságot) és jövedelmet biztosítottak a köznép részére.
Néró pénzérméje a közmunkákkal létrehozott ostiai kikötővel, erre a felirat is utal
Néró adózással kapcsolatos elképzelései eleinte meglehetősen célszerűtlenek voltak. Azt javasolta a szenátusnak, hogy töröljenek el mindenféle közvetett adót és vámilletéket, csak az egyenes adók (ez jellemzően vagyonadót jelentett) maradjanak meg. A római nép természetesen ezt örömmel vette volna, mert a közvetlen adók nem érintették a társadalom túlnyomó részét, a közvetett adók viszont az árakon keresztül mindenkit érzékenyen érintettek.
A szenátus – persze minden tiszteletét kifejezve a császár nagylelkűsége iránt – megérttette Néróval, hogy ez a kincstár ellehetetlenülését eredményezné, a kiadásokat nem fedeznék a bevételek. További veszélyt jelentett volna, hogy a közvetett adók eltörlése után a közvetlen adók eltörlését is követelték volna, márpedig ez az állami működés alapjait lehetetlenítette volna el.
Mivel Néró javaslata kiszivárgott, teljes visszalépésre már nem volt lehetőség. Kidolgoztak egy császári edictumot, amely megoldást jelentett a kialakult helyzetre. Az edictum legfontosabb rendelkezései a következők voltak:
Az előzőeken túl érdemes még megemlíteni Néró néhány kisebb adóintézkedését is.
Néró volt az, aki 60-ban bevezette a vizeletgyűjtés utáni adót („A pénznek nincs szaga!”). Bár az adót – hibásan – Vespasianusnak tulajdonítják, de volt annak előzménye is.
Augustus óta a kereskedelmi tevékenységre forgalmi adót kellett fizetni. A rabszolgák után, mivel a rabszolga luxuscikknek számított, a forgalmi adó emelt mértékű, 4 %-os volt, amit a kereskedőnek kellett megfizetni. Néró annyiban változtatott a szabályon, hogy a vevő tartozott az adót leróni. Az intézkedés nem változtatta meg a rabszolga árát, de az adóbeszedést biztonságossá tette, mert a gyakran vándorló, eltűnő kereskedők helyett a helyben lakó vevőt tette felelőssé az adófizetésért. Ezzel Néró „feltalálta” a ma is jól ismert fordított adózás rendszerét! (A honi Áfa törvényünkben hasonló okokból vannak szabályok egyes termékek és szolgáltatások fordított adózására.)
Néró bőkezű osztogatására jó példa volt, amikor 67-ben Görögországban járva meghirdette Achaia provincia szabadságát, ez a tartományban az egyenes adók elengedését jelentette, illetve nem tartozott a tartomány sem a szenátus, sem a római proconsul felügyelete alá. Achaia elnevezése is megváltozott, ettől kezdve „Néró szigete” lett az új név. Talán nem csoda, hogy a szenátus a jó adóerő képességgel bíró tartomány ilyen módon való elvesztését igencsak sérelmezte.
Irodalom:
Castiglione László: Az ókor nagyjai (Akadémiai Kiadó, 1971, Budapest)
Takács Levente: A római földmérés (ATTRAKTOR Könyvkiadó Kft., 2014, Gödöllő)
Ürögdi György: Nero (Gondolat, 1977, Budapest)
