Hogyan adóztattak a fáraók?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adózás kezdetei a korai társadalmak, államalakulatok kialakulásáig vezethetők vissza. Legkorábbi dokumentált ismereteink a folyóvölgyek mentén kialakult közösségekről, így Mezopotámiából és Egyiptomból vannak. Különösen érdekes a fáraók időszaka, mert mintegy négyezer éven keresztül fennmaradt a birodalom, számos írásos és építészeti emlék maradt az utókorra, és ezek között szép számmal vannak adótörténeti jelentőségűek is.

A fáraók adóztatási „szokásaikról” a legismertebb dokumentum talán a Biblia. Már a Teremtés könyvében is megjelenik az adózás a jól ismert József-történetben. József álomfejtésében azt javasolja a fáraónak, hogy a hét bő esztendőben szedje be a termés 20 %-át adóként, amelyet majd a hét szűk esztendőben az ínség csökkentésére lehet felhasználni. Szép történet, kár, hogy nem ismertek olyan egyiptomi dokumentumok, amelyek ezt megerősítenék.

Egyiptom a Nílus ajándéka

A Hérodotosztól származó mondat igencsak találó. Az egyiptomiak „életadó folyónak” nevezték a Nílust, hiszen egyiptomi élet alapja a folyó évenkénti jól kiszámítható áradása volt, amely – mivel az áradás során a Nílus termékeny hordalékkal borította az elöntött területeket – kiváló mezőgazdasági termőterületet biztosított. A Fehér-Nílus szerves anyagokat sodort magával a trópusi őserdőkből, a Kék-Nílus feloldódott vulkanikus kőzetekkel elegyítette ezt, összességében ebből alakult ki az iszapréteg. A Nílus a következő áradásig két-három aratást is adott az egyiptomi parasztnak. A termés mennyisége már nem csak a létfenntartást biztosította, hanem lehetővé tette a felesleg a társadalmi munkamegosztást is: a mezőgazdasági termelő tevékenység mellett megjelent az önálló kézműipar is.

Egyiptomi parasztok mezőgazdasági munkákat végeznek

 

Mindez feltételezett már bizonyos szervezettséget is. A termést el kellett osztani az emberek között, meg kellett védeni a külső és belső rablásoktól. Szép lassan kialakultak az első szervezett államalakulatok. Mindez az időszámításunk előtti 4-5. évezredben történt.

Természetes, hogy az államszervezet fenntartásához szükséges legfontosabb adóbevétel is a mezőgazdaságból származott. Az aratási adónak nevezett közteher a betakarítás után természetben beszolgáltatandó termésmennyiséget jelentette. Mivel az erőforrások (a föld, a víz stb.) tulajdonosa az uralkodó, a fáraó volt, ezért a beszolgáltatásnak ezt a formáját egyfajta bérleti díjnak tekintették a fáraó tulajdonát képező, de a parasztok használatában lévő földek művelése után.

A beszolgáltatandó adó mennyiségét számos tényező befolyásolta, így például a következők:

• a termőföldet érintő áradás nagysága, a lerakott iszap mennyisége;
• a földterülethez tartozó, vagy annak határán lévő csatorna, vízi út, tó, kút;
• a földterületen lévő fák mennyisége;
• az állatállomány nagysága.

Az áradás nagyságának becsléséhez statisztikai megfigyeléseket vettek alapul. A termőföldet sávokra osztották aszerint, hogy az rendszeresen (minden évben) részesült a Nílus áldásából, vagy csak néha árasztotta el a földet a víz, esetleg soha (vagy nagyon ritkán). Az áradás nagyságának meghatározásához mérőhelyeket, ún. nilométereket létesítettek.

Az aratási adón kívül más adókat is ismertek Egyiptomban, sőt, a birodalom hosszú története során sokfajta, változatos tartalmú adót alkalmaztak. Ilyenek például a következők:

• a betakarítást követően, a száraz évszakban a parasztoknak kötelező közmunkát kellett végezniük, ez lehetett például csatornaásás, piramisépítés vagy a papság részére végzett szolgáltatás is;
• a földet nem művelő pásztoroknak az állatállomány (vagy annak szaporulata) után kellett teljesíteni a beszolgáltatást;
• a kézműveseknek (fazekasok, sörfőzők, pékek, kőfaragók stb.) kézműves-termékeik egy részét kellett beszolgáltatniuk, esetleg munkájuk egy részét a köz javára kellett elvégezniük, ha a tevékenységük erre alapot adott, akkor részt kellett venniük például a piramisok építésében vagy a papok építkezési munkáiban;
• a közmunkák végzését egyes esetekben meg lehetett váltani;
• a leigázott, behódolt népeknek rabszolgákat kellett küldeniük a fáraónak, illetve katonák kiállításával részt kellett venni a fáraó hadjárataiban;
• az időszámításunkat megelőző első században már ingatlanforgalmi adót is alkalmaztak.

Adófizetési felszólítás i.e. 98-ból

 

A modernebb korokban a fáraók (és/vagy a papság) már egyes termékek kereskedelmét monopolizálták, így különösen a más országokból beszerzett termékekre vonatkozott ez. Meg kell említeni az étolajat, a cédrusfát. Ezekre kereskedelmi forgalomba kerülése esetén diktált árat alkalmaztak, amelynek jelentős haszna ténylegesen adóként funkcionált (ezt a módszert azóta és manapság is előszeretettel alkalmazzák a hatalom birtokosai).

A birodalom bőségesen rendelkezett arany- és ezüstkészletekkel. Ezek kitermelése és értékesítése szintén a fáraók és a papság kincstárát gyarapította.

Az adóztatásban kiemelt jelentősége volt a papságnak és az írnokoknak. Mivel a számolás és az írás készségével rendelkeztek, ők voltak azok, akik az adókat megállapították, kivetették, beszedték, nyilvántartották, a tartozókat felszólították. Nemfizetés esetén kényszert alkalmaztak.

Az írnokok kiemelt fontosságát jelzi, hogy Egyiptomban a főadószedők síremlékeinek gazdagsága, mérete sokszor megközelítette fáraósírokét.

Egyiptomi írnok szobra a Louvre-ban

 

A nilométerek jelentősége

A Nílus áradásának fentebb említett statisztikai megfigyeléseit az ún. nilométerekkel (magyarul: Nílus-mérce) valósították meg. Ezek olyan építmények voltak a Nílus mentén, amelyekben évente rögzítették az áradás legmagasabb szintjét. Az áradás szintje alapján fontos gazdasági döntéseket hozhattak az egyiptomi uralkodó elit tagjai (első sorban a fáraó és a papság), például alacsony áradási szint esetén a gabonatárolókat megnyitották, és ezzel segítettek az éhínség elhárításában, de a legfontosabb döntés az adó mennyiségének meghatározása volt.

Az első nilométerek minden bizonnyal a folyóba állított póznák lehettek, de ezeket már 3-4 ezer éve felváltották a kőépítmények. Ilyen ókori nilométereket tártak fel például az asszuáni Elephantine és Philai szigeteken, Edfuban, a luxori (thébai) Komombo templomban.

Nilometer az asszuáni Elephantine szigetén

 

A Kom Ombo templom nilometere

 

Nilometer feltárása Luxorban

 

Ugyan nem az ókori Egyiptom történetéhez tartozik, de meg kell említeni, hogy amikor az arab hódítások során elfoglalták Kairót, az első jelentős építmény, amit létrehoztak egy nilométer volt a Rhoda-sziget alsó végén. A célja továbbra is a termés becslése, a várható-kivethető adók számítása volt. A vízmérő fölött 861-ben Al-Mutavakkil muszlim kalifa építtetett egy díszes épületet, amely ma is fontos látványosság.

A kairói nilométer építménye belülről, középen a mérőoszloppal

 

Az asszuáni gát

A Nílus gátépítésekkel való szabályozása egyenletesebbé tette a Nílus vízhozamát, elmaradtak az áradások. A gátépítésekre több lépcsőben 1899-től (britek) 1970-ig (szovjet segítséggel) került sor.

Az asszuáni gát megépítése, a Nasszer tó feltöltése számos előnnyel és hátránnyal járt Egyiptom számára. Az egyértelműen megállapítható, hogy jelentősen hozzájárult Egyiptom előző évtizedekben tapasztalt gazdasági fejlődéséhez, ebben az értelemben ez szükségszerű döntés volt.

Hátrányai hosszú távon mutatkoznak meg, így például a szerves hordalékanyag elmaradása, a halászat visszaesése, a part menti termőterületek szikesedése, a Nílus deltavidékének pusztulása. Azt, hogy a jelenlegi gazdasági előnyök milyen arányban állnak a hosszú távú ökológiai problémákkal, nem lehet tisztünk megítélni.

Minden esetre dicséretes, hogy több ókori műemléket, így az Abu Szimbel-i temlomegyüttest is megmentették. Az építkezés során szétbontották a templomokat magába foglaló hegyet, majd 64 méterrel feljebb újból felépítették. Ma is a turisták egyik nagy élménye ennek megtekintése.

---