Hogyan alakul át az adórendszer, mi lesz az ingatlanadóval?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vélhetően sávos alapon működik majd a tervezett ingatlanadó, amit – a kormánypártok szerint – az önkormányzatok az 50 milliósnál értékesebb ingatlanokra nyugodtan kivethetnének. Ha minden jól megy, csökkenhetnek viszont a munkáltatók által fizetett járulékok, illetve a nyereséget terhelő adók.

A koalíciós megállapodás vasárnap aláírt kiegészítése az adórendszer átfogó átalakítását tartalmazza 2009. január 1-jétől, amelynek célja a versenyképesség, a munkahelyteremtés és a társadalmi igazságosság erősítése – jelentette be hétfőn Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára, akit az MTI idézett.
Már ezt megelőzően, 2008. január 1-jétől életbe lépnek bizonyos korrekciók, amelyek a bürokrácia csökkentését, a fekete és szürke gazdaság visszaszorítását, a társadalmi igazságosság erősítését szolgálják.

Így már a jövő évtől összevonják a kis adókat, átalakítják a bevallási rendszert, szűkítik az szja-kedvezményeket, megkezdődik az adójóváírás kifuttatása, s az ingatlanokat jelenleg terhelő adók helyére egységes, értékalapú ingatlanadó lép.

Tátrai elmondta: a koalíciós partnerek abban is megállapodtak, ha az adóbevételek vagy a kiadások kedvezőbben alakulnak a tervezettnél, az ebből adódó pénzügyi lehetőségeket a hiány további csökkentésére, a versenyképesség javítására fordítják.

A jövő évtől az önkormányzatok által jelenleg kivethető öt ingatlanalapú helyi adót (építményadó, telekadó, magánszemélyek kommunális adója, üdülőépületek után fizetendő idegenforgalmi adó, luxusadó) összevonják, és a helyi testületek kizárólag értékalapú ingatlanadót vethetnek majd ki. A korábbi adónemekhez hasonlóan erre is keretszabályozást hoznak majd létre, arról a helyi önkormányzatok dönthetnek majd, hogy milyen mértékben, milyen mentességekkel vetik ki az adót, ha egyáltalán kivetik, ez ugyanis a jelenlegi szabályozáshoz hasonlóan nem lesz kötelező. Jelenleg országszerte 2,5 millió magánszemély, illetve vállalkozás fizet ingatlanadót 3 millió ingatlan után, tavaly 65 milliárd forint folyt be az öt különböző adónemből.

A változtatással a kormány megteremti a lehetőséget arra, hogy ha későbbiekben a kötelező értékalapú ingatlanadózás mellett dönt, akkor azt már egy egységesen működő adó keretében tehesse meg – hangsúlyozta Tátrai Miklós. A pénzügyi tárca államtitkára hozzátette: a koalíciós partnerek egyetértenek abban, hogy az önkormányzatok az 50 millió forint feletti forgalmi értékű ingatlanokat nyugodtan megadóztathatnák, de ez természetesen a helyi hatóságok döntése. A jövő év januárjától hatályba lépő törvény vélhetően a luxusadóhoz hasonlóan övezeteket állapít majd meg.

A koalíciós szerződés új melléklete meghatározza a pénzügyi tárca következő másfél évi munkájának irányvonalait – hangsúlyozta Tátrai. A költségvetési bevételi többlet egy részét hiánycsökkentésre, egy részét pedig a versenyképesség javítására, többek között az adórendszer módosítására használják fel. Az államtitkár szavaiból arra lehet következtetni, hogy hosszútávon, vagyis 2009-től a munkáltatók által fizetett járulékok, illetve a nyereséget terhelő adók mérséklésére kerülhet sor. A végleges koncepciót jövő tavaszra dolgozza ki a kormány.

Januártól az egységes értékalapú ingatlanadón túl apróbb módosítások várhatók. Még vizsgálják a lehetőségét annak, hogy a körbetartozások csökkentése érdekében lehetővé tegyék a behajthatatlan követelések után az áfa visszaigénylését, illetve a vevőn történő behajthatóságot. A pénzintézeteken túl más vállalkozás-típusokra is kiterjesztenék a csoportos áfa-adóalanyiság választási lehetőségét, és bizonyos tranzakció típusoknál a fordított adózást alkalmaznák.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).