Nem emelné az adókat az új francia kormány
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése 27-ről 5 százalékra végiggyűrűzik a sertéságazat teljes termelési folyamatán, és azt a fogyasztóknak is érzékelniük kell – mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna Magyar Gazda című magazinműsorában.
Németh Antal elmondta, hogy a belföldi fogyasztásra kerülő hús 40-50 százaléka származik külföldről. Ez a mennyiség a VHT elnöke szerint jelentős mértékben fog csökkeni, mivel a belföldi előállítású húst fogják inkább keresni.
Az áfacsökkentés első lépése a múlt év elején sikeres volt – a sertéságazatban, az élő- és félsertés áfája 27-ről 5 százalékra csökkent -, fehéredett, tisztult az ágazat, ezért az intézkedést az idén az év elején a kérődzőkre is kiterjesztették (a marhára, a kecskére és juhra) – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Czerván György szerint a mostani intézkedés áttörést jelent, mivel eddig a köztes termékek áfája csökkent, és ezeket a mérséklő intézkedéseket a fogyasztó nem érezte; most viszont a sertés tőkehús áfájának csökkentése 27-ről 5 százalékra már meg kell, hogy jelenjen a fogyasztói árakban is.
Ezt már a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is ellenőrizni fogja, ugyanis a tárcának – és más hatóságoknak is – megvannak erre a jogosítványai. Pankucsi Zoltán, az NGM adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, ha kiderül, hogy a kereskedők „lenyelik” a mostani áfacsökkentés hatásait, megvannak az eszközeik, hogy a kereskedőket rávegyék arra, hogy az árakban érvényesítsék az áfacsökkentést.
(Forrás: MTI)
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Közel húszezer hamis játékot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy budapesti játékbolt titkos raktárában.
Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!