Húszezer eltitkolt úszómedencét fedezett fel a francia adóhatóság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mesterséges intelligencia segített azonosítani tízezrével a francia adóhatóságnak az eltitkolt úszómedencéket.

Mint arról a BFMTV francia hírtelevízió is beszámolt, az adóhatóság kilenc ügyosztályán futtaták le a Google és a Capgemini által kifejlesztett rendszert, egybevetve a légifelvételek adatait a különféle földtulajdonokról rendelkezésre álló adatokkal. Franciaországban azon telkek után, amelyeken úszómedence is található, magasabb adót kell befizetni.

Többek között ez lehet az oka annak, hogy a jelenleg felmért – egyelőre nem országos szintű – adatok szerint az úszómedencék legalább 6 százalékát nem jelentették be azok tulajdonosai.

Franciaországban 2020-ban több mint 3,2 millió úszómedence volt magánszemélyek ingatlanai területén egy statisztikai szakportál adatai szerint. Mivel a Covid-19 járvány idején egyre több munkavállaló dolgozott otthonról, a medencetelepítések száma még tovább nőtt.

A jelenlegi felmérések az ország délkeleti részében készültek, így többek között a többnyire jómódúnak nevezhető, igen magas telekárakkal rendelkező Alpes-Maritimes, Var, Bouches-du-Rhône és Haute -Savoie, valamint Vendée megyékben „kukkantottak be” a gyanútlan tulajdonosok telkeire.

Az adóhivatal e területeken 20 356 be nem jelentett úszómedencét fedezett fel; a kilenc franciaországi megyében végzett felmérés nyomán 10 millió euró értékben küldtek ki számlákat a feledékeny tulajdonosoknak. A most kikísérletezett rendszert az egész országra kiterjesztik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.