Illeték: miért tart helyszíni szemlét a NAV?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ingatlanvásárláskor egyre gyakoribb, hogy a vagyonszerzési illeték kiszabása előtt arról értesít a NAV, hogy helyszíni szemlét tart a frissen vásárolt ingatlanban. Az illeték alapja ugyanis a megszerzett ingatlan forgalmi értéke, ami azonban nem feltétlenül azonos a felek által kölcsönösen és szabadon kialkudott vételárral.


A forgalmi érték megállapítására akkor kerül sor, ha azt a felek az okiratban nem tüntették fel, nem jelentették be, vagy a feltüntetett, illetőleg bejelentett érték az állami adóhatóság megítélése szerint a forgalmi értéktől eltér. Ilyenkor a forgalmi értéket az állami adóhatóság állapítja meg helyszíni szemle, összehasonlító értékadatok alapján, valamint az illeték fizetésére kötelezett nyilatkozata ismeretében, szükség esetén külső szakértő bevonásával – tájékoztat a bevonásával NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága

Az összes rendelkezésre álló adat figyelembe vételével először a forgalmi értékre vonatkozó javaslat készül el, melyet egy értékelő bizottság véglegesít.

Adóigazgatási értelemben a helyszíni szemle nem ellenőrzés, hanem az okiratban szereplő vagyontárgy forgalmi értékét megalapozó eljárás. A helyszíni eljárás egyben adatgyűjtés is, melynek eredményeként az ingatlanok főbb paraméterei bekerülnek az állami adóhatóság adatbázisába, melyek későbbiekben mint összehasonlítható adatok állnak rendelkezésre.

A vagyonszerzési ügyek jelentős részében a szerzés tárgya felépítményes ingatlan és a hozzá tartozó, azt körülvevő földterület. Az épületek (pl. családi házak, ipari, mezőgazdasági ingatlanok) jellemző adatai, az alapterület, fizikai állapot, közművekkel való ellátottság, stb. nem ismertek az adóhatóság számára, így a bejelentett vételár forgalmi értékként történő elfogadása az említett ingatlanok többségénél csak helyszíni szemle megtartásával lehetséges.

A helyszíni szemle során a vagyontárgy természetes és fizikai jellemzőit rögzíti az adóhatóság, amelyek a végső forgalmi értékre akár növelő, akár csökkentő hatással is lehetnek. Ennek keretében házas ingatlanoknál felmérik a nem lakás céljára szolgáló épületeket, épület részéket is, mivel ezekre más illetékmérték érvényes.

A lakás céljára szolgáló épületek 4 millió forintig 2 %-os, a forgalmi érték ezt meghaladó összege után pedig 4 %-os illetékmértéket viselnek, míg a nem lakás céljáró szolgáló ingatlanok esetében értékhatártól függetlenül 4 %-os az illetékkulcs.

Tapasztalataink szerint a helyszínelt ingatlanok többségénél a bejelentett és a megállapított forgalmi érték megegyezik, az esetek mintegy 25-30 %-ában kerül csak sor eltérő érték megállapítására a reális illetékalap meghatározása érdekében.

(forrás: NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága)

Tervezzen az őszre Hungary Cardért!

Jelentkezzen most Rodin képzésekre, és mi meglepjük Önt egy Hungary Card Basic – Magyar Turizmus Kártyával, a Hotelinfo Iroda jóvoltából, melyet a rendezvény helyszínén veheti át!

Rendezvénynaptárért kattintson >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.