Iskolakezdési támogatás 2017-ben

Szerző: Bardócz Iván
Dátum: 2017. augusztus 29.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2017-es adócsomaggal együtt ismét változott az iskolakezdési támogatás. A tanév kezdete előtt érdemes áttekinteni a továbbra is kedvező adóteher mellett nyújtott támogatással kapcsolatos főbb tudnivalókat és újdonságokat – írja az RSM blogja.

 


Az iskolakezdési támogatás formája

A munkáltató saját döntése alapján részesítheti iskolakezdési támogatásban munkavállalóját, nem kötelezhető rá. E támogatás a verseny- és a közszférában egyaránt elérhető. A juttatás utalvány, vagy az egyre népszerűbb elektronikus fizetési kártya formájában nyújtható. 

Hosszabb ideig vehetjük igénybe a támogatást

Az iskolakezdési támogatás továbbra is az iskolakezdést megelőző 60. naptól, viszont egészen az év végéig igénybe vehető. Ez a 2017. szeptember 1-jén kezdődő oktatás esetében a 2017. július 2. és december 31. napja közötti időszakot jelenti. Az iskolakezdési támogatást évente egyszer lehet felhasználni.

Mi a feltétele az iskolakezdési támogatás igénybevételének?

Az iskolakezdési támogatást azok a szülők vehetik igénybe, akiknek általános iskolába vagy középiskolába járó gyermekük rendelkezik szülői- vagy gyámjogosultsággal a családi pótlékra, Mind a két szülő részesülhet a támogatásban, valamint az a nem vér szerinti szülő is, aki a családi pótlékra jogosult házastárssal él együtt. Az EGT-tagállamban történő oktatási intézmény látogatása nem zárja ki a juttatás igénybevételének lehetőségét, azaz a gyermeknek nem feltétlenül kell magyarországi iskolába járnia.

 

Mekkora lehet az iskolakezdési támogatás összege, és ez kinek mennyibe kerül? 

Gyakorlatilag bármilyen összeg adható, azonban a korábbi évek kedvező adóztatás mellett  adható mértéke megszűnt, így már az első forinttól magasabb adóteherrel kell számolni. 

Az adóterhet a munkáltató viseli, a munkavállalót ez közvetlenül nem érinti. Az adó mértéke 15 százalék 1,18-al szorozva, ahhoz jön hozzá a 22 százalékos egészségügyi hozzájárulás (EHO), amely az adóalapot terheli. Így lesz a teljes adóteher 43,66 százalék, ami azonban még mindig nagyon kedvezőnek mondható, ha bérre rakódó 85,71 százalék adóterhet vesszük összehasonlítási alapként. 

Milyen nyomtatványt kell beszerezni a támogatás igényléséhez?

Az iskolakezdési támogatás igényléséhez elegendő a szülő nyilatkozata arról, hogy jogosult rá. Nem érdemes azonban hamis nyilatkozatot leadni, mert mind ebben az esetben, mind pedig akkor, ha a szülő a támogatást úgy veszi igénybe, hogy nem adja le a szükséges nyilatkozatot, a NAV büntetést róhat ki. Ez nem csak azt jelenti, hogy a hatóság a kedvezményes kifizetést utólag bérkifizetésnek minősíti, és a különbözetet meg kell fizetni, hanem bírsággal is sújthatja a mulasztókat! 

Mire költhető el a támogatás?

Gyakorlatilag minden olyan eszköz és felszerelés megvásárlására felhasználható az iskolakezdési támogatás, amely taneszköznek minősülhet. Értelemszerűen elsősorban tankönyvek, taneszközök és ruházat vásárlására költhetjük az összeget, ez azonban kicsit tágabban is értelmezhető. Azon felül, hogy az összegből beszerezhetjük a tankönyveket, írószereket, technikacsomagot, rajzeszközöket, sportfelszerelést, taneszköznek számíthat egyebek mellett a gyermek részére vásárolt íróasztal, szék, vagy akár a a tanuláshoz feltétlenül szükséges számítástechnikai eszköz is.

A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM Hungary adóüzletág vezetője. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere. 


Kapcsolódó cikkek:


Nincs még minden veszve – Cafeteria 2019
2018. szeptember 25.

Nincs még minden veszve – Cafeteria 2019

Az évközi változások jelentősen megnyirbálják a cafeteriarendszer lehetőségeit 2019 januárjától. Egyfelől a vállalatok érdeke áttekinteni, hogy a közterhekkel együtt milyen cafeteriastruktúrát érdemes kialakítani jövőre, másrészt mi az, ami valóban fontos a munkavállalók számára és ezeket a lehetőségeket hogyan tudja a társaság a cafeteriában, vagy ezen kívül biztosítani.

Nagyot nőttek az adóbevételek
2018. szeptember 24.

Nagyot nőttek az adóbevételek

Áfából és személyi jövedelemadóból mintegy 170 milliárd forinttal több bevételt számoltak el, mint 2017 első nyolc hónapjában.

Marad 120 forint a benzin jövedéki adója
2018. szeptember 24.

Marad 120 forint a benzin jövedéki adója

Nem változik októbertől az üzemanyagok jövedéki adója, mivel az adóhatóság által vizsgált időszakban 50 dollár fölött maradt az ásványolaj Brent napi jegyzések alapján meghatározott hordónkénti átlagára.