Itt a 2021-es költségvetés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Varga Mihály benyújtotta a gazdaságvédelem költségvetését az Országgyűlésnek – közölte lapunkkal a Pénzügyminisztérium. A büdzséterv 4,8 százalékos növekedéssel és 3 százalék alatti hiánnyal számol. A tervezet egyik nyertese a honvédelem.

A jövő évi költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett is biztosítja a gyermeket nevelő családok támogatását, a nyugdíjasok védelmét és a biztonság megőrzését – jelentette ki Varga Mihály a költségvetési törvényjavaslat benyújtásakor. A pénzügyminiszter kiemelte: 2021-ben szinte minden terület több forrással gazdálkodhat, miközben az éves hiány – szemben az uniós országok jelentős részével – 3% alatt marad. A költségvetési törvényjavaslat 4,8 százalékos gazdasági növekedéssel és a bruttó hazai termék 69,3 százalékára csökkenő államadóssággal számol.

A jövő évi költségvetés szerkezete két fő pillérből áll – jelentette ki Varga Mihály. Mint mondta: Magyarország eddigi legnagyobb gazdaságvédelmi programjának folytatására, a munkahelyek megőrzésére, a vállalkozások támogatására a Gazdaságvédelmi Alap 2555 milliárd forint forrást biztosít. A járvány elleni védekezéshez és az egészségügyi ellátórendszer működtetéséhez szükséges forrásokat az Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alap tartalmazza mintegy 3000 milliárd forintos kerettel. A költségvetési javaslat emellett 270 milliárd forintnyi – a bruttó hazai termék fél százalékát meghaladó – központi tartalékkal is rendelkezik. A kormány kiemelt célja, hogy Magyarország családbarát hely legyen, ezért a gyermeket nevelő családok támogatását a 2021-es költségvetés továbbra is teljes mértékben biztosítja – mondta el Varga Mihály kiemelve, hogy erre a célra 2295 milliárd forint áll rendelkezésre. Emlékeztetett: a kormány 2010 óta közel két és félszeresére emelte a családok támogatását, amelynek aránya egész Európában az egyik legmagasabb, a GDP több mint 4%-a.

A pénzügyminiszter tájékoztatott: a nyugellátásokra fordítható források jövőre 327 milliárd forinttal, 3907 milliárd forintra emelkednek, emellett több mint 77 milliárd forint jut a 13. havi nyugdíj első ütemének, valamint 53 milliárd forint jut a nyugdíjprémium kifizetésére. Egészségügyi célokra mintegy 2115 milliárd áll rendelkezésre, ez közel 918 milliárd forinttal magasabb, mint a 2010-es költségvetésben, és 156 milliárd forinttal több az ideinél. Az oktatási kiadások jövőre elérik a 2229 milliárd forintot, ami 784 milliárd forintos növekedést jelent 2010-hez, és közel 80 milliárdot 2020-hoz képest. Magyarország biztonságának megőrzése érdekében a honvédelemre fordítható források összege egy év alatt közel 30%-kal, több mint 704 milliárd forintra emelkedik. A rendvédelmi kiadások megközelítik a 953 milliárd forintot, ami 2010-hez képest mintegy 504, 2019-hez képest pedig több mint 93 milliárd forintos növekedést jelent.

A 2021-es költségvetés adóbevételeivel hamarosan részletesen foglalkozunk.

Frissítés:  cikkünk itt elolvasható.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.