2021-es költségvetés: nem lép vissza a kormány az adócsökkentésektől


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Végrehajtja a kormány a már eltervezett adócsökkentéseket, és nem számol drámai adóbevétel-csökkenéssel, ami főként a tervezett, optimista makrogazdasági számoknak tudható be. Az önkormányzatok jelentős bevételcsökkenéssel számolhatnak.

A kormány már a konvergenciaprogramban is felhívta a figyelmet, hogy „a családi járulékkedvezményt 2020. július 1-jétől 18,5 százalékig (azaz a társadalombiztosítási járulék erejéig) lehet majd érvényesíteni, ezzel 1,5 százalékponttal nő az érvényesíthető összeg, amely további 1 milliárd forintot hagy a gyermeket nevelő családoknál.” Erről olvashatunk a beterjesztett költségvetési tervezet általános indoklásában is.

Csakúgy, mint arról is, hogy „a 2021. évet is érinti, hogy az adócsökkentő lépések folytatásaként a szociális hozzájárulási adó 2020. július 1-jétől 17,5%-ról 2 százalékponttal 15,5%-ra csökken. Ezzel összhangban a kiva kulcsa 2021. január 1-jétől, újabb 1 százalékponttal, 11%-ra mérséklődik.”

Megemlékezik a költségvetési tervezet indoklása a már szintén bejelentett tao kedvezményről is: „a kormány újabb beruházásösztönző intézkedése lehetővé teszi, hogy az elkövetkező négy évben magyarországi beruházást tervező cégek esetében a beruházásra fordítani kívánt nyereség akár teljes egészében társasági adó mentességben részesüljön. Az ún. fejlesztési tartalékot ugyanis a jövőben az adózási előtti nyereség teljes összegéig lehet igénybe venni, figyelemmel a 10 milliárd forintos felső határra”

A kormány szerint jövőre sem lesz kisebb áfabevétel

A kormány azzal számol, hogy a fogyasztási adók továbbra is erős oszlopai lesznek a költségvetésnek, szerintük „a járványhelyzet enyhülésével ugyanakkor a háztartások részben pótolhatják az elhalasztott vásárlásaikat, ami 2021-től ismét magas fogyasztási dinamikát eredményez.” Idén 4970 milliárd forint az áfa bevételi várakozás, jövőre 4982 milliárd forint. Igaz, ez reálértéken kevesebb az ideinél, a kormány ugyanis 3 százalékos inflációval számol.

Az szja bevételi várakozások is optimisták: 2608,9 milliárd forintról 2683,5 milliárd forintra növekedtek –  majdnem elérve az idei reálértéket.

A társasági adóbevételeket illető várakozások ennél is optimistábbak: az idei  501,1 milliárd helyett jövőre  538,5 milliárd forint bevétel vár ebből a forrásból, ami jóval a tervezett infláció feletti növekedés.

A viszonylagos optimizmus oka, hogy a kormány meglehetősen nagy, 4,8 százalékos növekedéssel számol jövőre. Ezzel összhangban a többi tervezett makrogazdasági mérőszám is meglehetősen nagy derűlátást tükröz, így a bérek 6,9 százalékos , a háztartások fogyasztói kiadásainak 3,8 százalékos, a foglalkoztatottak számának 1,6 százalékos emelkedésével (miközben 1,8 százalékkal csökkenne idén) terveznek.

Nehezedik az önkormányzatok gazdálkodása

A gépjárműadóból tervezett költségvetési bevétel  51,5 milliárdról 87 milliárd forintra nő jövőre – ennek az az oka feltehetően, hogy már nem tarthatják meg az önkormányzatok a gépjárműadó-bevétel 40 százalékát.

A költségvetés tervezetéből az is kitűnik, hogy az önkormányzatok a megnövekvő szolidaritási hozzájárulás miatt is kevesebb pénzből gazdálkodhatnak: idén ennek összege 43 milliárd forint volt, jövőre ez csaknem a négyszeresére, 160, 4 milliárd forintra emelkedik. Igaz, ugyanakkor az önkormányzatok „Működési célú támogatások államháztartáson belülről” bevétele nagyjából 96 milliárd forinttal nő az önkormányzati alrendszer mérlege szerint.

A kormány úgy segít a nehéz helyzetbe került önkormányzatoknak, hogy  lehetővé teszi számukra az eladósodást. Mint a javaslatban olvasható: „a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény módosításával a nehéz helyzetbe jutott önkormányzatok a saját bevételek, így különösen a helyi iparűzési adóbevétel esetleges csökkenése és az iparűzési adó decemberi feltöltési kötelezettségének megszüntetése miatti kiesést – átmeneti jelleggel – éven túli hitellel pótolhatják. A hitel összegét fokozatosan, legfeljebb 3 év alatt kell az önkormányzatoknak megszüntetniük. Legfeljebb 200 milliárd forint hitel felvétele válik a módosítással lehetővé.”


Kapcsolódó cikkek

2020. május 26.

Itt a 2021-es költségvetés

Varga Mihály benyújtotta a gazdaságvédelem költségvetését az Országgyűlésnek – közölte lapunkkal a Pénzügyminisztérium. A büdzséterv 4,8 százalékos növekedéssel és 3 százalék alatti hiánnyal számol. A tervezet egyik nyertese a honvédelem.