A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Három adócsökkentési variációt ismertetett tegnap Gyurcsány Ferenc kormányfő. Két verzió a nagyobb keresetűeknek kedvez, a harmadik a kisvállalkozások, illetve kispénzű alkalmazottaik helyzetén könnyítene. Mindhárom új konvergenciapályát jelez. Azt azonban csak április végén lehet majd megtudni, hogy mit gondol ugyanerről a kormány – no meg a koalíciós partner.
A kormányfő által sejthetően preferált javaslat az alkalmazottak négytizedét érintő 10-12 százalékpontos járulékcsökkentést, a személyi jövedelemadó kisebb mérséklését, a szolidaritásinak nevezett különadó megszüntetését, más területeken viszont kisebb tehernövelő intézkedéseket tartalmaz. A vállalkozásoknak legfeljebb tíz fő erejéig járna az alacsonyabb járulék, a minimálbér másfél-kétszereséig 2009-ben. A kormányfő szerint a járulékcsökkentés második lépése 2010-ben lenne, ekkor 20 foglalkoztatottig terjesztenék ki a mérséklést. E koncepció része még a most havi kétezer forintos tételes egészségügyi hozzájárulás megszüntetése, valamint egy 40-70 milliárdos csökkentés az szja-nál.
A tegnap másodikként bemutatott terv ennél merészebb, bár vélhetőleg kisebb támogatásra lel majd. Az szja-tábla átírásával, a különadó részleges kivezetésével, a helyi iparűzési adó felének átalakításával, egy érdemi ingatlanadó bevezetésével és a kedvezményrendszer jelentős szűkítésével gyakorlatilag egy az SZDSZ által preferált, egykulcsos adórendszer felé vinné el a mai rendszert. Évi 2,5 milliós bruttó bérig 20, utána 30 százalékos lenne a személyi jövedelemadó mértéke. Szintén 20 százalék lenne a társasági adó – ez a különadó beolvasztását jelenthetné és vélhetőleg magasabb terhet, ha valóban felszámolnák a kedvezmények jó részét. A helyi iparűzési adó pedig a mostani fele lenne, a másik felét gyakorlatilag a társasági adó alapján szednék be.
A harmadik verzió a bérek szuperbruttósítása: a ma a munkáltatók által befizetett járulék is megjelenne az alkalmazott számláján, és az öszszes közterhet ő fizetné be. Ezt egy 20-30-35 százalékos mértékeket tartalmazó adótáblával és kétféle járulékkal képzelik el az ötletgazdák.
Akármelyik verzió is lesz a befutó, ezek alapján valószínű, hogy ősszel ismét át kell írni a konvergenciaprogram jó részét. Ez persze valószínűleg, illetve az eddigi óvatos nyilatkozatok alapján nem érinti majd a hiánycsökkentés ütemét – legalábbis negatív értelemben nem.
Forrás: Népszabadság
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!