Jó hír a kiskereskedelmi láncoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyelőre nem kell élelmiszerlánc-felügyeleti díjat fizetni – adta hírül honlapján a NÉBIH.


A NÉBIH honlapján az alábbi rövid közleményt tette közzé:

„Tekintettel arra, hogy az Európai Bizottság a vizsgálat idejére felfüggesztette a progresszívan sávos felügyeleti díj alkalmazását, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja azon ügyfelei figyelmét, akik a vonatkozó díjkategóriába eső (napi fogyasztási cikkek értékesítéséből származó árbevétel alapján megállapított) felügyeleti díj kötelezettséggel rendelkeznek, hogy ezen összeg vonatkozásában további tájékoztatásig a befizetési kötelezettségük szünetel.”

Mint arról korábban beszámoltunk, az Európai Bizottság hivatalos, úgynevezett mélyreható vizsgálatot indított az élelmiszerláncok által fizetendő felügyeleti díj és a dohánytermékek kereskedelmét terhelő egészségügyi hozzájárulás miatt annak kiderítésére, hogy a két intézkedés összhangban áll-e az unió állami támogatásra vonatkozó szabályaival.


Kapcsolódó cikkek