Jobb, ha az Apeh állapítja meg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az APEH kiemelten ellenőrzi idén a kapcsolt vállalkozások közti árak mértékét. Amennyiben a hivatal úgy találja, hogy a vállalkozás helytelen transzferárakat alkalmazott, akkor módosítja az adóalapot

˝Helytelen árak˝ alkalmazásakor a vizsgált vállalkozásnak nemcsak az adóhiányt, hanem ez után 50 százalékos bírságot és a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő késedelmi kamatot is meg kell fizetni. A Deloitte arra hívja fel a fiogyelmet, hogy a cégeknek az alkalmazott transzferárakról részletes dokumentációt kell készíteniük, ha ilyennel nem rendelkeznek, akkor további, legfeljebb 2 millió forint mulasztási bírsággal is számolniuk kell, ami hiányzó dokumentációnként és ismételten is kivethető.

A szokásos ár

Szintén jelentős adókockázatot eredményez az a transzferárakkal kapcsolatos részletszabály, hogy a transzferár szabályokat a többi adózás előtti eredményt módosító tételtől függetlenül kell figyelembe venni. Ez kétszeres adóalap növeléshez vezethet speciális esetekben, amely a csoporton belüli ármanipuláció különösen szigorú szankcionálását jelenti. A transzferár miatti adókockázat csökkenthető, ha a cégek előzetes ármegállapítást kérnek az adóhivataltól. (Ez eddig nem nagyon fordult elő.) Magyarországon 2007. január 1-jétől van lehetőség a szokásos piaci ár meghatározására irányuló eljárásra. Súlyos bírságokat védhetnének ki a vállalkozások, ha kérik az előzetes megállapítást. Az Apeh a kérelem beadása után, határozatban állapítja meg egy jövőbeli ügylet tekintetében a szokásos piaci ár meghatározásához alkalmazható módszert, a körülményeket, esetleg magát az árat, ártartományt. Nemzetközi kockázatcsökkentésre is van lehetőség: határon átnyúló tranzakció esetén kérelmezni lehet, hogy az érintett cégek székhelye szerinti államok adóhatóságai állapodjanak meg a szokásos piaci árról, illetve árképzési módszerről. Az eljárás az abban részt vevő (magyar és külföldi) hatóságok számától függően egy-, két- vagy többoldalú lehet.

3-5 év

Előzetes ármegállapítással kiküszöbölhető az adókockázat, mivel a revizorok egy későbbi ellenőrzés során már nem kifogásolhatják az árképzés módját, illetve az árat, feltéve persze, hogy a cégek a határozat szerint jártak el. A határozat köti az adóhatóságot, az általa korábban jóváhagyott gyakorlatot nem kérdőjelezheti meg. Az APA határozott időre, legalább három, legfeljebb öt évre érvényes, de kérelemre egy alkalommal – maximum három évre – meghosszabbítható.

Forrás: Piac&Profit


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.