Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Összehasonlító becslés csak akkor alkalmazható, ha az adóalap a rendelkezésre álló iratokkal, szemlével, leltározással, vagy más megfelelő módszerrel nem valószínűsíthető. A Kúria jogesete.
A felperes üzleteiben több pénztárgéphez kapcsolódóan a bevételeit nyilvántartásaiban nem szerepeltette, ezek után adót nem fizetett.
Az elsőfokú adóhatóság ellenőrzési eljárása során a bevételek megállapítása érdekében becslést alkalmazott, ennek során figyelembe vette a pénztárgépek memóriaadatait és a perben beszerzett egyéb adatokat, nyilatkozatokat és bizonyítékokat. Határozatában a felperest jelentős összegű adókülönbözet és járulékai megfizetésére kötelezte.
A felperes fellebbezése folytán eljáró másodfokú adóhatóság helybenhagyta az elsőfokú határozatot. Érvelése szerint az elsőfokú adóhatóság széles körű bizonyítási eljárása eredményeként jutott arra a helyes adójogi következtetésre, hogy a felperes iratai nem alkalmasak az adó alapjának megállapítására, bevételeit nem teljes körűen szerepeltette könyveiben. Bizonyított a becslés jogalapjának fennállása és a valós adóalap megállapítására alkalmazott módszer jogszerűsége.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a keresetet elutasította. Kiemelte, hogy a becslés jogalapja fennáll, annak módszere törvényes, ezzel szemben a felperes bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, csak általánosságokra hivatkozott.
A felperes felülvizsgálati kérelmének elbírálása során a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és kötelezte a felperest felülvizsgálati perköltség és illeték megfizetésére. Az indokolás szerint a felülvizsgálati bíróság az ügy érdemében osztotta az elsőfokú bíróság azon jogi álláspontját, hogy összehasonlító becslés csak akkor alkalmazható, ha az adóalap a rendelkezésre álló iratokkal, szemlével, próbagyártással, leltározással vagy más megfelelő módszerrel nem valószínűsíthető.
Jelen esetben azonban a pénztárgépek adómemória adatai rendelkezésre álltak, az eltitkolt bevétel 70%-a ezekből megállapítható volt, csak a további 30% becslése vált szükségessé. A becslés jogalapja fennállt, a módszere helyes, annak eredmények megfelelő.
