Jól jönnek az adóbevételek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptemberben többlettel zárt a költségvetés, miután a legfontosabb adónemekből több pénz folyt be.


Az államháztartás központi alrendszerének többlete szeptemberben 13,7 milliárd forint volt, az év első kilenc hónapjában a hiány 545,8 milliárd forintot tett ki, ami a módosított éves előirányzat 94,7 százaléka – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormányzati portálon.

Szeptemberben a központi költségvetés 19,7 milliárd forintos többlettel zárt, a bevételek egy év alatt 31 milliárd forinttal nőttek. Az adóbevételek közül az általános forgalmi adó, a jövedéki adó, a személyi jövedelemadó és az illetékbevételek haladták meg a tavalyit. Ezen túlmenően a költségvetési szervek bevételei, az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések és a kamatbevételek is kedvezőbben alakultak, mint az elmúlt év azonos időszakában – olvasható a közleményben.

                                               

                       

               

       

                               

                                        Tervezzen az őszre Hungary Cardért!
                                       

                                Jelentkezzen most Rodin képzésekre, és mi meglepjük Önt egy Hungary Card Basic – Magyar Turizmus Kártyával, a Hotelinfo Iroda jóvoltából, melyet a rendezvény helyszínén veheti át!
                               
                                Rendezvénynaptárért kattintson >>>

                               

Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.