Jósnőnél vizitált a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A több országban is praktizáló jósnő tarifái rugalmasnak bizonyultak, de nyugtát nem adott.


Többszázezer forint bírságra számíthat az a Heves megyei jósnő, aki nem adott nyugtát az általa végzett szolgáltatás ellenértékéről az adóellenőröknek – tudatta a NAV Észak-magyarországi regionális adó-főigazgatóságának médiareferense. A hírek szerint a szomszédos országokban is praktizáló jósnő sem működési engedéllyel, sem adószámmal nem rendelkezett – közölte Körtvélyesi Zsuzsanna.

Az adóellenőrök telefonon jelentkeztek be a kistelepülésen élő népszerű jósnőhöz. A személyes találkozás alkalmával a jósnő a revizor tenyeréből és az általa húzott kártyákból elemezte az ellenőr sorsát, majd 25 ezer forintot kért a jövendőmondásért. Az ellenőr jelezte, ennyi pénz nincs nála, mert a telefonos időpont-egyeztetés során a jósnő nem ismertette a tarifáját.

A jövendőmondó elfogadta a felajánlott ötezer forintot, majd újabb kártyákat húzatott. Végül közölte, hogy azok jelentését egy következő alkalommal, 40 ezer forint fejében fejti meg a kuncsaft számára. Az „ügyfél” ezt az extra szolgáltatást már nem kívánta igénybe venni, az őt kísérő másik revizorral együtt bemutatkozott, és igazolta ellenőrzési jogosultságát.

A feltárt hiányosságok miatt több százezer forintos mulasztási bírságot szabhat ki a jövendőmondó számára az adóhatóság – közölte a referens.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.