Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az alkoholok jövedéki biztosítékának csökkentéséről, és a kereskedelmi dolgozók vasárnapi bérpótlékának emeléséről is vitáztak hétfő késő este a képviselők az Országgyűlésben.
Csökkenhet az alkoholok jövedéki biztosítékának mértéke a fideszes L. Simon László és Lázár János önálló képviselői indítványának elfogadásával. L. Simon László expozéjában kifejtette: korábban a Nemzetgazdasági Minisztérium 150 millió forintra emelte volna a most 22 milliós biztosíték mértékét az alkoholforgalmazóknál, ez azonban szakmai vitát váltott ki. Ezt követően Gulyás Gergely (Fidesz) sávos biztosítéki rendszert vezetett volna be, de ezt nem támogatták. A mostani javaslatban a biztosíték összegének 2014 január elseji szintjéhez képest 10 százalékos csökkentést javasolnak, így húszmillió forint lehet annak mértéke, ezzel az iparági szereplők megfelelő körülmények között tudják végezni a munkájukat.
Tóth Bertalan (MSZP) felidézte, hogy először 150 millióra emelték volna a biztosítékot, de emiatt csak öt-hat nagy, Fidesz-közeli alkoholkereskedő maradt volna meg és a családi vállalkozások megszűntek volna. Ezután látszott, hogy a párton belül sincs egyetértés, Gulyás Gergely mást javasolt, mint Lázár János. Hozzátette: javaslatot fognak beterjeszteni, amellyel megakadályoznák az éven belüli adózással kapcsolatos szabályok módosítását.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára jelezte, hogy a kormány támogatja az előterjesztést.
Az előterjesztők nevében Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője ismertette azt a javaslatot, amely a vasárnap dolgozó kiskereskedelmi munkavállalóknak százszázalékos bérpótlékot vezetne be. Az indítvány emellett kimondaná, hogy a kereskedelmi dolgozók egy naptári hónapban legfeljebb két alkalommal kötelezhetők vasárnapi munkavégzésre.
A kormánypárti politikus szerint a javaslat tovább csökkenti a munkavállalók kiszolgáltatottságát.
A vitában Tállai András államtitkár a kormány, míg Becsó Zsolt képviselő a Fidesz nevében kérte az előterjesztés támogatását.
Gúr Nándor (MSZP) ugyanakkor ismételten bírálta a vasárnapi pihenőnap bevezetését, amellyel szerinte több százezer embernek nemcsak a vásárlási lehetőségét, hanem a munkáját is elveszi a kormány. Az ellenzéki politikus emellett úgy fogalmazott, egy kereszténydemokrata előterjesztéstől elvárná, hogy minden vasárnapi munkára terjessze ki a százszázalékos bérpótlékot.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!