Jövőre elektronikusan kell kérni a behajtást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januártól az adók módjára behajtandó köztartozások jogosultjainak elektronikusan kell eljuttatniuk megkeresésüket az adóhatósághoz a behajtás végett – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján. 


A közlemény ismerteti: az adózás rendjéről szóló törvény 2017. január 1-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a jogosultnak a fizetési határidő lejártát követő 15 nap elteltével, elektronikus úton kell megkeresnie az adóhatóságot a behajtás céljából, ha a köztartozás összege eléri vagy meghaladja a 10 ezer forintot, az ingatlannyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díja, a szabálysértési költség valamint az elővezetési költség esetén pedig az 5 ezer forintot.

Az érintetteknek ehhez regisztrálniuk kell magukat, ugyanis ahhoz, hogy a NAV befogadja az Ügyfélkapu útján benyújtott megkeresést, egyedi regisztrációs azonosító szám szükséges. Az adóhatóság a regisztrációra már október 15-től lehetőséget biztosít.

A regisztrációs eljárásban – a NAV által rendszeresített regisztrációs nyomtatványokon – meg kell jelölni, hogy a jogosult milyen jogcímen, milyen jogszabályi felhatalmazás alapján, és milyen szervezeti hierarchiai szinten adhat át a NAV részére hátralékos kötelezettséget végrehajtási eljárás lefolytatása céljából. 

 

A regisztráció során a NAV-nak azt kell vizsgálnia, hogy a kérelemben megadott jogcímek és az azokhoz kötött jogszabályi rendelkezések megfelelnek-e a hatályos rendelkezésekben foglaltaknak, illetve azok köthetők-e a kérelmet benyújtóhoz. A NAV e feltételek teljesülése esetén felveszi nyilvántartásába és egy regisztrációs azonosító számot ad, mellyel az érintett a  megkeresések benyújtásakor azonosítani tudja magát. 

A regisztrációs kérelem befogadása során nem vizsgálják, hogy a jogosult rendelkezik-e Ügyfélkapus regisztrációval, annak megléte azonban a kérelem benyújtásakor már elengedhetetlen lesz – figyelmeztet az adóhatóság.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.